Az V. Budapesti Cseh napok ismét siker volt a Nagyvásárcsarnokban. A piac középső folyosóján Csehországból érkező termékekkel, turisztikai lehetőségekkel ismerkedhettek az érdeklődő látogatók.

 

 Az V. Budapesti Cseh napok ismét siker volt a Nagyvásárcsarnokban. A piac középső folyosóján Csehországból érkező termékekkel, turisztikai lehetőségekkel ismerkedhettek az érdeklődő látogatók.

A bemutatón összesen tizenhat kiállító jelent meg. Legfontosabb adataikat Léderer Betty, a Cseh Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviseletének vezetője ismertette. Megtudhattuk tőle például, hogy először jött erre a rendezvényre az Author Kerékpárgyár, mely Európa ezen térségében piacvezetőnek számít. Termékei olyanok, mint az autók között a Toyota. Van olcsóbb is, de nem ilyen minőségben! A márka mindezeken kívül azért is népszerű, mert szinte példa nélküli bőségben kínál alkatrészeket, tartozékokat és kiegészítő felszerelést, sisakot, táskát, kesztyűt.

 Csehországot gyakran nevezik a gyermekek paradicsomának is. A szülők gyakran igyekeznek gyerekeik számára „tartalmassá" tenni a szünidőt, a gyerekek pedig megpróbálják – lehetőség szerint – elkerülni a műemlékek és múzeumok unalmas sorát. Csehországban viszont ezek a látszólag unalmas dolgok is érdekessé válnak. Jičin városa minden évben szeptember közepén, egy hétre mesebeli királysággá változik, amelyben életre kelnek a mesefigurák. A dél-morvaországi Slakov mellett huszonhárom ország négyezer lelkes képviselője mindenévben megeleveníti Napóleon itt lezajlott híres csatáját. Hogy Slakovnál nem volt csata? Volt! Csak akkor még Austerlitz-nek hívták. Nem említettük még a Dino Parkot, a kalandparkokat, a világ három legjobb bobpályájának egyikét – de már ennyiből is látszik, itt igazán boldogan vakációznak a gyerekek.

No meg persze a felnőttek is. A sörök bőséges választékáról már mindenki hallott, arról valószínűleg már kevesebben, hogy Prága után a második leglátogatottabb város Českỳ Krumlov. Valóságos történelmi csoda, mert ez a középkori település megmaradt eredeti formájában. Igazi építészeti tankönyv, a gótikától a klasszicizmusig minden látható benne. Sok a reneszánsz és barokk épület is. Adottságait kihasználva lett a fesztiválok városa. Egymást érik itt a rendezvények. Kezdődik februárban a farsangi maszkos felvonulással, áprilisban a szerelmesek hónapját ünneplik. Április elejétől október végéig látogatható az eredeti fa színpadgépekkel működő Barokk Színház. Júniusban, Az ötszirmú rózsa ünnepén három napra a reneszánsz időkbe lép vissza a város. A történelmi, kosztümös felvonulás tökéletesen visszaadja azt a képet, amikor Krumlov uralkodója a Rozenberk család volt.

A zenei fesztiváloknak sincs vége soha. Van kamarazenei, régi zenei, nemzetközi zenei, királyi zenei, jazz és még ki tudja hány másik fesztivál. A Cseh napok keretében Budapestre látogató „Svejk Bad" a mai kor muzsikájával – no meg egy különleges hangszerrel – hívta fel magára a figyelmet. A zenekarnak nincs dobosa, a ritmust a nagybőgő, meg ez a másik furcsaság adja. Egy emberfigurában végződő hosszú rúd, a kalapján kis cintányér, alatta zörgésre, ütögetésre alkalmas fa- és fémrészek. A rúd alul egy szabályos cipőben végződik. Ez a vozembouch, a padlóverő. A szónak Csehországban másik jelentése is van, így hívják az ügyetlen, haszontalan, csetlő-botló embert is.

 Ha valaki a Cseh Napok kínálata alapján úgy gondolná, hogy az elkövetkezőkben Csehországba látogat, jó segítséget kaphat a prágai Exclusive Tours munkatársaitól. Négy országban, Ausztriában, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában, négyszáz szállodával állnak kapcsolatban. Magyarországi képviseletük is van, magyar telefonszámmal. Internetes oldalukon (http://www.click4hotel.eu/) hitelkártya adatok megadása nélkül is lehet szállást foglalni, természetesen ezt is magyarul. Sok szállodájukban ingyenes a parkolás, megszervezik a vasút és a repülőtér, valamint a szálloda közötti közlekedést, október 31-ig történő foglalás esetén ingyenes hajóutat is adnak a Moldván.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük