Emlékezetünk térképén sok még a fehér folt. Mától mégis egyel kevesebb. Emléktáblát avattak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán tizenötezer olyan áldozatnak, kikről eddig szinte semmit sem tudtunk.

 

 Emlékezetünk térképén sok még a fehér folt. Mától mégis egyel kevesebb. Emléktáblát avattak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán tizenötezer olyan áldozatnak, kikről eddig szinte semmit sem tudtunk.

 A megemlékezésre összegyűltek a lélekharang hangjára elcsendesedtek, a díszjel és a Himnusz után Sajó Sándor „Magyarnak lenni" című versét hallgatták meg. A díszudvart körülvevő épületek falán már jelenleg is sok emléktábla sorakozik, hősöknek, halottaknak állították őket. Tragikusabb, megrázóbb tartalmú bizonyára kevés van köztük – vagy talán egy sincs, mint ez az új, a legújabb. Sokáig, hatvanöt évig kellett várni, hogy elkészülhessen. Fiatal, szinte gyerekkorú áldozatok emlékét őrzi, a II. Világháború végén értelmetlenül elpusztult tizenötezer magyar levente ismeretlen sírját pótolja.

 Kovács Ferenc is ott volt azok között, akiket 1945 januárjában Párkányból, Esztergomból és távolabbi környékről szedtek össze. A 14 – 15 éves fiúkat vagonokban szállították Németországba, légvédelmi tüzéreknek akarták őket kiképezni. Később már vonat sem volt, az ötszáz gyereket gyalog hajtották 120 kilométeren keresztül. Aki nem bírta a tempót, azt a SS-ek lelőtték. A visszaemlékező, a szerencsés túlélő, ebben a menetben „ünnepelte" 15. születésnapját! Sokan pusztultak el a légitámadások alatt, végül az összesen száztízezer gyerekből tizenötezer nyugszik valahol Németországban, jeltelen sírban, ahová azóta sem tett senki virágot.

 Dr. Holló József Ferenc ny. altábornagy, a múzeum főigazgatója emlékeztetett arra: Trianon után nem tarthattunk fenn az ország védelméhez elegendő, reguláris haderőt. Az 1921. évi 53. törvénycikk a 12 – 21 év közötti fiúk kötelező katonai előképzését írta elő. Heti 2-4 órában tartottak foglalkozást azoknak is, akik már nem jártak iskolába. A törvény nem említi a „levente" szót, a nyomában önkéntesen szerveződő csoportok kezdték el magukat így nevezni. A különféle szervezetek nemzetközi kapcsolatokat tartottak fenn. A cserkész próba mintájára kialakított levente próbát 1942-től – önkéntes alapon – a lányokra is kiterjesztették. Szép sportsikereket értek el, a hazaszeretetre, a nemzet szeretetére nevelték a gyerekeket. A hősök tiszteletét állították a középpontba. A világháború kitörésekor a leventék sorsa is tragikusra fordult. Erődítési munkákra fogták őket, majd harcolva vonultak vissza Németországba. A hadifogság még ennél is rettenetesebb volt. A franciák éheztetéssel kényszerítették ki, hogy belépjenek az Idegenlégióba. Akik mégis hazajutottak, azokat a Szovjetunióban, Vorkutában, a sarkkörön túli GULAG várta. A csekély számú életben maradó csak 1953-ban térhetett végül haza. A múlt igazságát megismerő társadalom megrendülten hajt most fejet a fiatalon elpusztult életek emléke előtt.

 A beszédek végeztével protestáns és katolikus egyházi szertartás következett, majd az összegyűltek – a hivatalos szervezetek képviselői és a magánemberek – elhelyezték a kegyelet virágait tábla alatt. A Szózat és a Magyar takarodó elhangzása után a megemlékezés a múzeum márványtermében folytatódott a Felsőszeliben működő Rozmaring Együttes és a Köbölkútról érkezett Kantate Domino együttes népdalműsorával. A két falu Szlovákia magyarlakta területén található, sok áldozatot onnan hurcoltak a halálba a nyilasok 1945-ben.

 Megjelentek néhányan a tragédiák túlélői közül is, akik drámai eseményeket soroltak fel a hatvanöt évvel ezelőtt történtekből. Nem egy volt közülük, akiknek osztálytársa, jó barátja ott halt meg mellette, előfordult, hogy egyszerre ötven gyerek lett egyetlen ledobott bomba áldozata. Az ünnepség végeztével – a távozás előtt – sokan álltak meg ismét néhány percre a frissen leleplezett emléktábla előtt, hogy felidézzék a Sajó – vers gondolatát: „…magyarnak lenni oly bús, oly nehéz…" de némi megnyugvást hozhat most a kétségtelen tény. Emlékezetünk térképén ismét kevesebb van egy fehér folttal!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük