Sajátságos művekből nyílt kiállítás a budapesti Boltíves Galériában. Első pillantásra ezek a képek sem festménynek, sem grafikának nem látszanak. Alföldi László festőművész egészen különleges, egyedülálló technikával dolgozik.

Sajátságos művekből nyílt kiállítás a budapesti Boltíves Galériában. Első pillantásra ezek a képek sem festménynek, sem grafikának nem látszanak. Alföldi László festőművész egészen különleges, egyedülálló technikával dolgozik.

A „Pompeji vázlatok" úgy készültek, hogy a művész soha nem járt Pompejiben – leplezte le a titkot Sinkó István művészeti író. A címben a nevet metaforaként használja. Egy utazásra hív a múltba, a feltárt, elfeledett és újra feltárt rétegei közé. Ahol megkaparhatjuk a történelmet, a falakat, átélhetjük mindazt, ami a történelem része volt, a miénknek és elődeinknek is. Ezáltal egyszerre voltunk és vagyunk jelen, idegenvezetőnk Alföldi László, aki velünk együtt éli meg mindazt, amit számunkra és számára ez a metafora kínál.

Kínálja a lét töredékességét, napi utazásainkat, környezetünkben a rombolás, az újjáépítés, az újragondolás fázisait, amiket a művész a maga sajátos technikájával folyamatosan megidéz a szöveg és a kép újrahasznosításával, átalakításával. Ez a gondolat jelen volt már a XX. században, a pop-art ismerői felfedezhetik a kiállított műveken. Alföldi László túllép ezeken és a saját tájait építi a romvilágba. Ezeken a festői -grafikai lapokon a szín teszi vidámabbá a szomorú valóságot vagy éppen még jobban elszomorít. Egy kicsit az irónia felé is eltolja a mi világunkat.

Leleplezi a művész gondolkodását, hogy ott rejlik a kultúra mögé ágyazva valami más. A kép lefedi a képet és felcsigázza gondolkodásunkat: a letakart képek vajon mit rejthetnek? Talán azokat a pompeji freskókat, melyek közül egyet sem fedezhetünk most fel, de más kulturális elemeket igen. Megjelenik a középkor, megjelenik Bizánc, de csak idézet gyanánt. Egy világlabirintust látunk kiterítve, síkba nyomtatva. A kép egyik sarkából pedig ott kukucskál ki az alkotó, csalogat minket a sötétből egy világosabb világ felé.

Pompeji az a kétezer éves metafora – erősítette meg Alföldi László – ami a romra épül. A romot a romantika „szedte elő" egyfajta romantikus jelleggel ruházta fel. A mai világunk is állandó keletkezésben és múlásban van, tehát nekem – aki romantikus alkat vagyok – szinte kínálkozott. A képeket létrehozó technika valóban sajátos, én paratípiának nevezem – magyarázta el a művész. A „para" a görög nyelvben valaminek az ellentétét jelöli. Itt használatát az indokolja, hogy a módszer a monotípiához, a lenyomat készítéshez hasonló. A kiállított képeknek mind színes magazinlapok az alapjai.

Az újságok képeiről nyomdafestékkel vagy visszaszedem vagy lekaparom a festékréteget. Engem nagyon érdekelt az anyag fizikai lenyomata és erre kínálkozott a nyomdafesték, amivel az újságot átáztatom és lehúzom róla a festékréteget. A maradék képekből részeket ragasztok össze, tehát a paratípia kollázzsal egészül ki. Ismereteim szerint ezt a módszert én használom egyedül. Bár vannak hasonló eljárások, de a nyomdafestékkel való visszaszedést valószínűleg senki más nem alkalmazza.

A kiállítás 2012. március 14-ig tekinthető meg Budapesten a VI. kerületi Podmaniczky u. 41-ben. www.boltivesgaleria.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük