Révay András: Mi Vida – Az én életem – EUROASTRA

Bár a magyar rendezők a „Menny és pokol" alcímet választották, mi ragaszkodjunk inkább mégis a spanyol eredeti fordításához. A Műcsarnokban 2009. március 28-tól 2009. május 17-ig látható kiállítás bizonyos fokig mindkét címnek megfelel.

Amint azt a kiállítás ismertetése során a Műcsarnok igazgatója, Petrányi Zsolt elmondta: ez az elmúlt tizenöt év legnagyobb vállalkozása. A kapcsolat a spanyolországi MUSAC Múzeummal 2001-ben kezdődött, magyar művészek madridi kiállításával. Most, itt, a budapesti, nem szokványos múzeumi bemutató. Sokkal inkább egyetlen téma alapján hozza egy helyre a kortárs művészeteket. A MUSAC nem tárgyakat, hanem bemutatási jogot vásárol a művészektől, így a módszer, a megjelenés helyszínenként akár változhat is. A fontos a téma meghatározása volt: Mi Vida – az én életem. A másik alcím egy nagyon erős ellentétpár. A cél az volt, hogy az ellentét egyidejűleg, egy helyen jelen lévő alkategóriákra legyen bontható. Igen sokféle technika jelenik meg. A video-összeállítások az egyik héten a menny, a másikon a pokol témáját dolgozzák fel. Egyes termekben 18 éve felülieknek szóló részletek is láthatók.

A MUSAC igazgatója, Agustín Pérez Rubio ehhez még hozzátette: A spanyolországi León városában 2005 április 1-n megnyílt múzeum anyaga 1989-től öleli fel a kortárs művészeteket. Ez a berlini fal leomlásának éve és az rányomta bélyegét Európa művészetére. A gyűjteménynek mintegy tíz százaléka látható most Budapesten, harminchat művész közel száz alkotását hozták el. Ízelítőt csupán abból, hogyan jelenik meg a művészet az élet minden területén. A tárgyaknak szociális üzenetük is van, de megmutatkozik a brutalitás is.

A tárlat egyetlen magyar kiállítója, Benczúr Emese munkásságáról feljegyezték, hogy a műtárgyat főszereplővé emelve, a valóságot közelíti meg. A nyelv gondos használata az explicit szöveges utalásokban konceptuális dimenziókkal gazdagítja a műveiben mindig megtalálható játékos tartalmat. Ezek a szövegek a valóságot hedonista, személyes és ironikus módon szemlélő mondások és aforizmák, cselekvéseink átmenetiségéről, hétköznapiságáról és kicsinységéről.

Valóban, a játékosság és a mondanivaló jól ötvöződik az általa készített alkotásban, mely a kiállítás főbejárata fölött látható. A „Fényesítsd az elmédet" felirat eredetileg a León-i múzeum tulajdona és most először látható – a tárlat időtartamáig – Budapesten. Mindössze két hét alatt készült el, világító kínai kitűzőkből. A felszólítást akár értelmezhetjük úgy is, hogy aki belép, világosítsa meg elméjét, tegye késszé, képessé az ajtón túl következők befogadására.

Persze a valósághoz szigorúan ragaszkodva, már az „ajtón túl" kifejezés sem igaz, a bemutató ugyanis már az előcsarnokban elkezdődik. Ott kapott helyet Alicia Framis munkája, a Vérsushibank. Legtöbbünk gondolataiban a véradás kizárólag a steril környezethez és a minden személyes kapcsolatot nélkülöző, szükséges rossz élményéhez kapcsolódik, de esetünkben a művész épp az ellenkező hatást igyekszik kiváltani bennünk. Framis a véradás helyéül szolgáló személytelen higiénikus teret meleg, vonzó és komfortos környezetté varázsolja, melyet a luxus légköre leng körül. A mű egy valószerűtlen kórterem mása, párnázott falakkal. A középső térben található egy szintén fehér, kerek talpazat, itt történik a véradás. A talapzatot egy, a művésznő arcképével díszített fal választja ketté, amelyen ápolónőként jelenik meg, egyik ujját figyelmeztetőleg az ajkához emeli, mutatván, hogy ne zavarjuk egymást.

Hangsúlyossá téve a mondanivalót, a Műcsarnok az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve három alkalommal nyilvános véradást szervez ezen a helyen. Az első április 4-én 11 órakor lesz, amikor a magyar film, színház, irodalom, zene és képzőművészet jeles képviselői adnak vért.

Carles Congost alkotása, a Congosound prototípusa félúton van a szobor és egy elektromos műszaki szerkezet között. Egyfajta visszaemlékezés régi, saját zenekarára. Képzőművészeti alkotás, de zenét is elő lehet vele állítani. A művész maga sem hagyta abba az aktív zenélést, ma is szerepel lemezlovasként Madridban. Munkái során viszont a videót, a fotót és az installációt használja eszközként, hogy művészetét más rendszerekkel illessze össze. Műveiben, melyek a pop és a kamaszok világára vagy általában a tömegkultúrára hivatkoznak, olyan témákról gondolkodik, mint a bálvány és a sztár jelensége.

A Műcsarnok egyik hatalmas helyiségének padlóját egy óriási fekete terepasztal-szerűség tölti be. Thomas Hirschhorn ENSZ miniatúrák című, vegyes technikával készült installációjáról nehéz bármit is mondani, bizonyára annyi különböző gondolatot ébreszt, ahány ember látja. Elpusztított háborús terepen, fehérre festett, UN jelzéssel ellátott, katonai játék-járművek keltik a mozgás illúzióját. Mindenki oda, abba az országba helyezi el magában, ahová akarja. Hirschhorn műveit szenvedélyes töprengés jellemzi a kortárs valóságról. Ezek a társadalom és a politika kritikái. Ő maga sem bújik ki az alkotók felelőssége alól, felemeli a hangját, elemzésre, bírálatra hív. A nemzetközi konfliktusokat, a fenyegető veszélyeket sajátos módon, talált tárgyak és újrahasznosított anyagok alkalmazásával jeleníti meg.

Joana Vasconcelos-t az egyik legjelentősebb kortárs portugál szobrászművészként tartják számon. Nyelvezete erősen személyes, alkotásaiban populáris vonások tükröződnek. Hétköznapi – gyakran női – tárgyakból felépített szobrai iróniával átitatott kritikai konstrukciók a minket körülvevő világról. A most bemutatott „Burka" című mű bizonyára vitákat kelt. Egy daru magasba emel egy fémgolyót, melyet különböző színű szoknyák halmaza borít, majd nagy puffanással a földre ejti az egészet. Nem árt, ha ebben a teremben a látogató kézen fogja a gyerekeket! Az alkotó szerint ez egyfajta kiállás, mert a nőktől még sok helyen megtagadják az őket megillető emberi jogokat!

Akik elfáradtak a látogatás során, megpihenhetnek abban a szobában, ahol földre helyezett, matrac-szerű tárgyakon fekve nézhetik a mennyezeten a vetítést. Közben elgondolkodhatnak azon, hogy az ember kíváncsi lény és többre van szüksége a dolgok lényegének felismeréséhez, mint a hírek vagy a tömegmédiumok műsorai. A művészet olyan eszköz, ami segít megtapasztalni a világot. Ez a tárlat a művészet és az élet kapcsolatát vizsgálja, abban a reményben, hogy egy ilyen kérdésfelvetés figyelemfelkeltő lesz, segít megérteni a kortárs képzőművészet stratégiáit és a kiállítás révén közelebb juthatunk a minket körülvevő világ megismeréséhez.