Vége a monitorok mellett, alatt terpeszkedő, melegedő, surrogó számítógép dobozoknak. A helyüket egy aprócska berendezés foglalja el, alig néhány centiméternyi területet igényelve az asztalon.

 

 Vége a monitorok mellett, alatt terpeszkedő, melegedő, surrogó számítógép dobozoknak. A helyüket egy aprócska berendezés foglalja el, alig néhány centiméternyi területet igényelve az asztalon.

Virtuális PC center (VPCC) Magyarországon november 8-án mutatták be először a NEC Computers képviselői azt a világszerte egyedülálló, multimédiás képességekkel is felruházott virtuális PC centert (VPCC), amelynek alkalmazásával gyorsan és jelentősen csökkenthetők a cégek számítógépes hálózatának üzemeltetési költségei, az áram-felhasználási kiadások pedig már az első évben akár 60%-kal lehetek kevesebbek. A „virtuális PC" kategóriába sorolt megoldások lényege, hogy a számítógépes erőforrásokat egy nagyteljesítményű központi szerver nyújtja, amelyhez hálózaton (vezetékes vagy vezeték-nélküli interneten, illetve helyi hálózaton) keresztül egy minimális kiépítettségű eszközzel (ún. „újgenerációs vékony kliens"-sel) csatlakoznak a felhasználók. A hardveres erőforrásokat, az operációs rendszert, valamint az alkalmazásokat a központi szerver adja úgy, hogy minden egyes felhasználó egymástól elkülönítetten, a saját rendszer-környezetében dolgozhat. A korábban megszokott operációs rendszert és az alkalmazásokat így bárhonnan elérhetik az arra jogosított felhasználók.

Jorge Leitao, a NEC Computers igazgatójaJorge Leitao, a NEC Computers igazgatója előbb a rendszert előállító céget mutatta be. A japán NEC Corporation (Nippon Electric Company) a világ vezető cégcsoportja a számítástechnikai rendszerek, a telekommunikációs hálózati megoldások és az elektronikus alkatrészgyártás terén. Alapítása, 1899 óta a NEC mindvégig a folyamatos fejlesztések szolgálatába állította erőforrásait. Az egyetlen a világon, amelyik 21000 bejegyzett szabadalmat mondhat magáénak, így a cégcsoport visszavonhatatlanul beírta magát az információ-technológia és a kommunikáció fejlődésének történelmébe. Összesen mintegy százötvenezer alkalmazottat foglalkoztatnak, a mobiltelefonoktól a vállalati alközpontokig számos területen tevékenykednek. A mai világban nagyjelentőségű környezetvédelmi szempontoknak a gyár igen magas színvonalon tesz eleget.

Pucz József, a NEC közép- és kelet-európai régióigazgatója Pucz József, a NEC közép- és kelet-európai régióigazgatója a lehetséges felhasználási területekről szólva kifejtette: A speciális videó- és hang-processzoroknak köszönhetően minden olyan területen áttörést hozhat a NEC Virtuális PC Centere, ahol fontos szempont a kivételesen jó kép és hangminőség. Új lehetőségeket nyithat az oktatásban, a távoktatásban, a banki és biztosítási szektorban, a könyvtárakban vagy akár a szórakoztatóiparban. Az egyszerűen megoldható internetes telefonálás pedig újabb költségcsökkentési lehetőséget kínál a vállalatoknak. Mivel egy szerver 20-50 virtuális PC kiszolgálására képes, az erőforrások dinamikusan oszlanak meg, azaz: 1 felhasználó esetén az erőforrások 100 százaléka – 20-50 felhasználó egyidejű munkavégzése közben kb. a szerver erőforrásainak 2-5%-a áll rendelkezésre.

A 120 Ri2 szerverekhez kapcsolódnak a felhasználók által használt virtuális PC-k (úgynevezett „újgenerációs vékony kliensek"). A szerveren futó VMWare rendszerszoftver lehetővé teszi, hogy minden távoli felhasználó elérje a saját Microsoft Windows Professional környezetét, az összes felhasználói programot, illetve a VoIP szolgáltatást. A felhasználók által létrehozott állományok a szerveren vagy külső eszközön tárolhatók (Network-attached storage (NAS) vagy Storage area network (SAN)). A kisméretű, fix telepítésű 4 USB porttal rendelkező eszközhöz (US100, és utódja az US110 jelű újgenerációs vékony kliens) billentyűzet, egér és monitor csatlakozik, segítségével az interneten vagy helyi hálózaton keresztül elérhetővé válnak a központi szerver hardveres és szoftveres erőforrásai. Mivel mozgó alkatrészt nem tartalmaz (nincs hűtőventillátor és merevlemez), működése teljesen zajmentes, energiafogyasztása csupán 13 W, ami kb. 5%-a a hagyományos asztali számítógépekének. A kis tömeg (300 gramm), az ergonomikus kialakítás és a kis méret (153x100x25 mm) lehetővé teszi, hogy az eszközt akár az LCD monitor hátuljára rögzítsük.

Hátránynak és előnynek egyaránt tekinthető, hogy vállalati szempontból valóságos informatikai diktatúra valósítható meg. Központilag lehet ugyanis meghatározni, hogy ki mire használhatja a gépét és ezen a felhasználó nem tud változtatni. Lesz, aki még egy pendrive csatlakoztatására sem jogosult, más pedig internetre kapcsolódhat, videót is letölthet. Ahogy a munkaterülete megkívánja. Egy kórház műtőjében lehetővé válik a beteg minden adatának lekérdezése szinte másodpercek alatt vagy azonnali konzultáció távoli szakemberrel. A rendszer jelentős lehet a rendőrség, határőrség mozgó egységeinél, akiknek gyorsan kell adatokat kapniuk a központjuktól távol.

Mivel a felhasználók a rendszergazda által beállított szoftverhasználati és adatkezelési jogosításokkal rendelkeznek, mindenki csak a számára engedélyezett alkalmazásokhoz és adatokhoz férhet hozzá. A központi szerveren tárolt dokumentumok és adatok biztonsága garantált, ugyanis ezek az újgenerációs vékony kliens eszközökben nincs adattároló.

A rendszer hazai forgalmazója a Szinva Net Informatikai Kft.

http://www.nec.com/

http://www.szinanet.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük