2024.április.18. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Nem babonásak!

6 perc olvasás
  <p><strong><span class="inline inline-left"><a href="/node/47177"><img class="image image-thumbnail" src="/files/images/tenisz%201.thumbnail.jpg" border="0" width="75" height="100" /></a></span></strong> Ebben az évben már a tizenhármas szám kerül a Valentin-napi Páros Teniszverseny megnevezése elé. Most is, mint eddig minden korábbi alkalommal, négy csapat lép pályára 2011. február 12-én, a Tabáni Tenisz Centerben. A verseny mottója sem változott: „Szeressük egymást gyerekek!"

 

tenisz%201.thumbnail Ebben az évben már a tizenhármas szám kerül a Valentin-napi Páros Teniszverseny megnevezése elé. Most is, mint eddig minden korábbi alkalommal, négy csapat lép pályára 2011. február 12-én, a Tabáni Tenisz Centerben. A verseny mottója sem változott: „Szeressük egymást gyerekek!"

 

tenisz%201.thumbnail Ebben az évben már a tizenhármas szám kerül a Valentin-napi Páros Teniszverseny megnevezése elé. Most is, mint eddig minden korábbi alkalommal, négy csapat lép pályára 2011. február 12-én, a Tabáni Tenisz Centerben. A verseny mottója sem változott: „Szeressük egymást gyerekek!"

reg 12.thumbnail Ez a felszólítás talán még soha nem volt ennyire időszerű, mint éppen most. Ennek a tenisztornának a színvonala évről – évre jobb, a politikai helyzet viszont évről – évre rosszabb – mondta a tornát beharangozó tájékoztatón Regőci Attila, a rendezvény menedzsere. Szerencsére azért most is volt elég vállalkozó szellem, így összeállhatott a négy csapat: a Politikus, a Sztármenedzser, az Újságíró és a Művész – Sportoló válogatott. Ezúttal sem volt senki tekintettel arra, hogy a pályán kívül ki, milyen párt elkötelezettje. Szóba állnak, tréfálkoznak, versenyeznek egymással a parlamenti paletta összes színének képviselői. Akárcsak az előző években a verseny most is támogatja bevételéből az Egészség Hídja Összefogás Alapítványt., de egy új kedvezményezettje is van: a Speed Stacking, magyarul Sport Poha-Rak, egy Magyarországon eddig ismeretlen játék.

szarka1.thumbnailBár a verseny lebonyolításában minden a hagyományoknak megfelelően történik, azért van újdonság. Most először lett a rendezvény háziasszonya Szarka Kata. A verseny mottója az ő szívéhez is közel áll és – ahogy elmondta – valóban bízik abban, hogy nem veszíti érvényét a nap elmúltával. Sőt, talán esély van arra, hogy egyszer a politikai életet is jellemezni fogja. Első háziasszonyi feladata a csapatok összesorsolása volt. Ennek nyomán a kezdő mérkőzéseket a Szármenedzserek és az Újságírók játszák, őket a Művész – Sportolók és a Politikusok követik.

kiss a1.thumbnail A versenybíró, Kiss András kezdetektől részt vesz a szervezésben és a verseny lebonyolításában. A válogatottak a sorsolás szerinti sorrendben lépnek pályára. Minden csapat nyolc párból áll és az azonos sorszámú párok játszanak egymás ellen. Az eredmények összesítéséből, három forduló után kerül ki a győztes. A rendezők kellően előrelátók is voltak. Betegség vagy váratlan elfoglaltság miatt lehetőleg ne maradjon el mérkőzés, ezért minden csapatban előre kijelölt tartalék játékos is van. Így a nyolcas számú „pár" sehol nem két, hanem mindenhol három emberből áll.

besenyei1.thumbnail Az újdonságok sorát gazdagítja, hogy az idén először van díszvendége a versenynek: Besenyei Péter, többszörös műrepülő világbajnok. Sportpályafutása, élete indította a szervező bizottságot arra, hogy egy ilyen személyiséget válasszon ki a díjátadásra. A verseny fővédnökével, Tarlós István főpolgármesterrel együtt nyújtja majd át a nem is túl aprócska kupákat a nyerteseknek a mérkőzéseket követő esti, műsoros gálavacsorán, a Gundel étteremben. A tenisz sem áll tőle messze, ha amatőr szinten is, de azért „ütöget" olykor.

stumpf 1.thumbnail A tavalyi verseny győztese a Politikus válogatott volt. Kapitánya, Stumpf István, természetesen most is bízik a győzelemben. Kifejezte reményét, hogy az alkotmányos forradalmat erre a hétvégére sikerül felfüggeszteni és mindenki csak a sportra koncentrál! A „Szeressük egymást gyerekek!" érzése pedig kitart még a verseny után is egy ideig. A múlt évi 2. helyezett Művészek – Sportolók csapat kapitánya, Rakonczai Imre harmadik alkalommal tölti be tisztségét. Meg van győződve arról, hogy most van a legjobb csapata, csakis ők győzhetnek. Természetesen ugyanebben bízik Márky Jenő is, a Sztármenedzser válogatott kapitánya, a Budapest Grand Prix versenyigazgatója is. A tizenkettőből eddig nyolc évben volt győztes az Újságíró válogatott. Kapitánya, Hájos László, egészen biztos abban, hogy – bár ennek a csapatnak a legmagasabb az átlagéletkora – most sikerül visszavágniuk a tavalyi vereségért.

heri.thumbnail Dél-Afrikában él családjával Héri Márta, ám most egy évre visszaköltöztek Budapestre. Ők hozták magukkal és mutatják be azt az új játékot, ami nemcsak versenyzésre, de a szabadidő aktív eltöltésére, illetve az iskolai testnevelésben képességfejlesztésre, kiegészítő tananyagként és oktatási segédeszközként is ajánlott. A Speed Stacking, egy denveri testnevelő tanár találmánya. Már a világ 28 országában használják játékként és sportversenyeket is rendeznek vele. Magyarországon ez a legelső bemutatkozása. A magyarul „Sport Poha-Rak" egyénileg és csapatban egyaránt végezhető sporttevékenység, ami – miként a nevéből is kitűnik – speciális műanyag poharak minél rövidebb idő alatti sorrendbe rakásából, valamint rendszerezéséből áll.

pohar 1.thumbnail A résztvevők előre meghatározott sorrendben különböző gúlákat építenek fel, vagy az idővel vagy egy másik versenyezővel küzdenek. A gúlák (piramisok) három, hat vagy tíz pohárból állnak. Felépítésük, lebontásuk komoly ügyességet kíván. Az értelmi képességeket is fejlesztő, „agytorna" jellegű tevékenység elérhető gyermekek, felnőttek és idősek, de a fogyatékkal élők számára is. Sportpedagógiával foglalkozó szakemberek megállapították, hogy elősegíti a mozgáskészségek kialakulását, a látás és a mozgáskoordináció összhangjának megteremtését, javítja az ujjak mozgását vagy a ceruzafogás technikáját.

pohar 2.thumbnailA Speed Stacking – Sport Poha-Rak a testi és mentális edzettség fejlesztése mellett bizonyítottan javítja az iskolai eredményeket, nagymértékben megnöveli az iskolai sikerélmények számát. A sorrendbe rakáson és sorozatépítésen keresztül segítséget nyújt az olvasási, írási, számolási és logikai készségek kialakításában, valamint a problémamegoldásban. Mindkét kezünk váltott használata javítja az agy féltekéinek folyamatos kapcsolatát, a középvonal keresztezésével pedig új kapcsolatok, hidak alakulnak ki az agysejtek között. Ezáltal fejlődik az agyműködés, koncentrálódik a figyelem, javul a teljesítmény az iskolában, a sportban, a zenetanulásban és minden más tevékenységben.

pohar 3.thumbnail Akár a teniszben, itt is van páros. Igen nehéz forma, komoly összeszokást igényel, mert a két gyerek közül az egyik a bal- a másik a jobb kezét használja – egyidejűleg. A játék nálunk ugyan még ismeretlen, de máshol már világbajnokságot is rendeznek belőle. A tavalyi Londonban volt. Van egyéni és csapatverseny, az egyes országokban pedig klubok, iskolák is versenyeznek egymással. Az egyik gúlaépítést, ami negyvenkét mozgásforma egymásutánjából áll a világbajnok 5,9 másodperc alatt képes elvégezni! A korcsoportos versenyek azzal a meglepő eredménnyel járnak, hogy a fiatalabb gyerekek sokszor gyorsabbak, mint az idősebb versenyzők.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.