Mert ha többen tudnák, akkor minden nap sorok kígyóznának a Fővárosi Operettszínház pénztáránál. Esetleg az is előfordulhatna, hogy tüntetők követelnék, szerepeljen többször a darab a színház műsorrendjében!

Mert ha többen tudnák, akkor minden nap sorok kígyóznának a Fővárosi Operettszínház pénztáránál. Esetleg az is előfordulhatna, hogy tüntetők követelnék, szerepeljen többször a darab a színház műsorrendjében!

Így viszont egy hónapban csak háromszor kerül színre a „Borban a vigasz…" előadása, mely alcíme szerint Lovagrendi Operett Gála. Amit pedig túl kevesen tudnak róla, az a színvonala. Szerzői, előadói nehéz helyzetbe hozzák a közönséget, mert a nézők csak a legnagyobb önuralom árán képesek visszatartani magukat, hogy ne pattanjanak fel székükről és kezdjenek énekelni, táncolni a művészekkel együtt. Mindössze egy lehetőségük marad: a taps – és azzal nem is fukarkodnak. Más körülmények között nehéz volna elképzelni, hogy az ismert orosz dalt, a Kalinkát vastaps kísérje. Ám ha Oszvald Marika megjelenik a színpadon, körülötte minden más, mindenki más eltűnik és csak rá lehet figyelni, amint orosz táncot táncol! No de ne legyünk igazságtalanok! Ebben a műsorban az Operettszínház legkiválóbbjai lépnek fel és aki dicsérő szót akar szólni, felsorolhatná az egész színlapot az elejétől a végéig. Azért legalább még egy nevet ki kell emelni: Kerényi Miklós Máté ma már bátran említhető a magyar operettszínpad egykor volt legnagyobb neveivel egy sorban.

A Hungarikum Szövetség kezdeményezésére létrejött előadás valójában nem más, mint harmincnyolc önálló dal, laza keretjátékba foglalva. Na de micsoda dalok! Huszka Jenő, Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Eisemann Mihály, Szirmai Albert, Gyöngy Pál, Jacobi Viktor, Zerkovitz Béla melódiái és igen, helyet kap közöttük GiuseppeVerdi és Pietro Mascagni is. Egységes történet ugyan nincs – nem is kell – de van két központi gondolat. Az egyik a bor általában, a másik a magyar bor és a magyar szőlőtermesztés atyja, a világ szőlőnemesítőinek királya: Mathiász János. Az idén ünnepeljük születésének 175. évfordulóját. Életre is kel a játékban, vele nemcsak őt, de a jókedv szellemét is megidézik az előadók. Ez a jókedv pedig egy percre sem hagy alább a két és fél óra alatt.

A közönség – szinte észrevétlenül – némi ismerettel is gazdagabb lesz. Megtudhatja, hogy ezt a kiváló embert gróf Andrássy Gyula miniszterelnök úgy nevezte: „a borok királya, a szőlők fejedelme". Arany János pedig azt mondta róla: „olyan ő a szőlészetben, borászatban, mint Petőfi volt a költészetben." Mathiász János munkássága egyedülálló a világon. Mintegy 3750 szőlőfajtát nemesített, keze nyomát Tokaj, Villány, Erdély, de Kalifornia és még a Krím-félsziget is őrzi. Barátai, jó ismerősei között olyan embereket találunk, mint I. Ferenc József császár és felesége Sissi, II. Vilmos porosz császár, Bismarck kancellár, vagy éppen Arany János, Munkácsy Mihály, Ady Endre. A történeti hűség kedvéért a császár, Andrássy és Sissi is megjelenik a színpadon, utalás történik hármójuk nem egészen felhőtlen viszonyára, de közben azért árad a muzsika. Egyik közismert sláger a másik után csendül fel, egyik briliáns színpadképet váltja a másik, az akrobatikus mutatványokkal fűszerezett tánc kápráztatja a nézőt.

A „lovagrendiségre" a szünet előtt érkezik a magyarázat, a borlovagrendek felvonulást lovagavatás követi. Ezúttal a Pannonhalmi Szent Márton Borlovagrend avatott két új tagot: dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és a nagyszerű művésznő, Dancs Annamari tett eleget a ravasz próbáknak és vált a Rend lovagjává. A pannóniai születésű, legnépszerűbb középkori védőszentünkről elnevezett Szent Márton Borrendben fontosnak tartják, hogy tagjaik közé csak olyan személy nyerhessen felvételt, aki nemcsak a Pannonhalmi Borvidék értékeit és kiváló borait, de a borászat hagyományait, annak szakmai hátterét is jól ismeri.

Első próbaként az avatandóknak három fajta borból kóstolással fel kell ismerniük a borrend zászlós borát, a fűszeres, citrusos, száraz, Rajnai Rizlinget. Döntésüket Huszár Levente, a Rend nagymestere ellenőrzi. Amint ezt a feladatot sikerrel teljesítették, következik a hagyományokhoz kötődő második próba: hordóból, lopóval kóstolásnyi mennyiségű – tehát negyedénél több, felénél kevesebb – bort kell egy pohárba tölteni. Miután ez is sikerült, a jelöltek a színházi közönség előtt tettek esküt. Megfogadták, hogy a történelmi tájon élő és munkálkodó elődeink magas szintű szőlő és borkultúráját megőrzik, barátaik és ismerőseik között a kulturált borfogyasztást szorgalmazzák. A Rend két új tagját a nagymester karddal avatta lovaggá a színpadon.

A borról csak beszélni, kóstolás nélkül vétek. A szünetben ez utóbbira is nyílik lehetőség. Majd a második részben folytatódik a fergeteges szórakozás a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Jól látszik, hogy a művészek is élvezik a játékot, lubickolnak a szerepben, fürdenek a tapsban – méltán. Ismét lehet egy kicsit tanulni is. Például, hogy a szódavizet Jedlik Ányos találta fel, ez tehát szintén hungarikum. A fröccs szó viszont Vörösmarty leleménye, a különböző fajták összetételének ismeretéből a közönség is vizsgázik. Jutalmul megtudhatja, mi a „Puskás fröccs"? Ennek aránya mi is lehetne más? 6 : 3! No és meddig szabad inni? Amíg ki tudunk mondani egy nyelvtörőt. A Rabindranath Tagore elég közismert, de tessék csak ezt megpróbálni: „A Lenin Mauzóleum lelinóleumozása".

A zene, az operett nemzetközi, élvezetéhez nem kell nyelvtudás. Ám a darab összeállítói igyekeznek a külföldieknek is kedvébe járni. A dalok szövegéből néhány fontos elemet angolra fordítva megjelenítenek a színpad fölött. Ráadásul úgy, hogy Budapesthez is kedvet csináljanak vele. A pesti hangulatot – ahol kell – a díszlet tökéletesen felidézi, a kórus és a balettkar remekel, a zenekar segíti és nem elnyomja az énekeseket. Az előadás láttán, melynek végén még a karmester is táncra perdül, csak két dolgot sajnálhatunk. Az egyik, hogy a közönség nem ad nagyobb tiszteletet a művészetnek. A színház ünnep. Megkívánná az ünnepi öltözetet – mindenkitől! A másik pedig, hogy a Pesti Broadway-n nincs egy olyan színház, mint New Yorkban, amelyikben minden nap csak ugyanazt az egy darabot játsszák. A „Borban a vigasz…" valószínűleg képes volna minden napra táblás házat hozni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük