„Sorsfordító évek" címmel a legjobb cseh fotográfusok munkáiból látható válogatás a Budapesti Cseh Centrumban. A XX. századi cseh történelem négy nagy fordulópontját bemutató kiállítás március 4-ig tekinthető meg.

„Sorsfordító évek" címmel a legjobb cseh fotográfusok munkáiból látható válogatás a Budapesti Cseh Centrumban. A XX. századi cseh történelem négy nagy fordulópontját bemutató kiállítás március 4-ig tekinthető meg. A bemutatott képek együttesen úgy tekinthetők, mint sokatmondó, nagyon hiteles, mégis szűkszavú vallomás a csehszlovák történelem fontos korszakairól. Az 1945 – 1968 közötti valamint az 1989 utáni történésekről – állapította meg a kiállításról szólva őexcellenciája Juraj Chmiel, a Cseh Köztársaság Budapesti nagykövete. Ezeket a képeket kicsit másként kell nézni, mint ahogyan az egy átlagos kiállításon szokásos. Érdemes mindegyik előtt hosszabb időt eltölteni, megpróbálni átélni a rögzített esemény intenzitását. Az 1945-ös felszabadulást, az 1968-as megszállást, Jan Palach temetését és az 1989-es „Bársonyos forradalmat."

Ez egy vándorkiállítás, mely több éven át fogja járni a világot árulta el Dana Kyndrová, a kiállítás kurátora, maga is fotóművész. Gyakori kérdés – mondta el, hogy miért nem szerepel benne az 1939-es esztendő. Az – bár valóban fordulat volt – nem tekinthető egységes történelmi vonulat részeként. Csehországban a fényképezésnek erős hagyományai vannak, sok kiváló fotográfus dolgozik. Az ő munkáikból állt össze ez a válogatás. A képek időrendi, tematikus sorrendbe rendezve, korszakok szerint elkülönítve sorakoznak a falakon. A legutóbbi évek legmegrázóbb eseményéről, Jan Palach temetéséről a képek külön terembe kerültek.

Amikor 1945-ben világszerte önfeledten ünnepelték a háború végét, Csehszlovákia sem volt kivétel. Csak kevesen értették meg, hogy a náci kényszeruralom helyett, a Vörös Hadsereg és a szovjet titkosrendőrség nyomában egy új totalitárius rendszer – ezúttal a kommunista – kialakulása kezdődik, amely buzgón fogja szolgálni a Szovjetunió imperialista ambícióit. Nem mellőzhető azt a tény sem, hogy a csehek történelmük során a világ egyik leginkább egyenlőséget hirdető és legszekulárisabb nemzeti közösségévé váltak. Továbbá számításba kell venni az erős gyökerekkel rendelkező oroszpártiságot is. A többi kelet-európai országokkal ellentétben, nem voltak szörnyű tapasztalataik az oroszokkal.

Csehszlovákiában 1968 legelején ún. megújhodási folyamat kezdődött, amely abból a teljesen téves elképzelésből indult ki, hogy a brutális módszerekkel létrehozott és fenntartott rendszer nagyon mérsékelt reformokkal is demokratizálható, humanizálható. Ez valószínűleg a kommunista párt hatalmi monopóliumának elvesztésével, Csehszlovákia politikai szuverenitásának teljes visszaállításával és ezek következményeként a szovjet blokk széthullásával végződött volna. 1968. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és a Német Demokratikus Köztársaság fegyveres erői lerohanták Csehszlovákiát, és határozottan pontot tettek a „megújhodási folyamat" végére.

Ezzel párhuzamosan elkezdődött a rendszer ún. normalizációja, amely lehetővé tette a nyilvánvalóan kollaborálóknak, hogy létrehozzanak egy új, az 50-es évekéhez képest ugyan kevésbé véres, de a szó morális értelmében egy még rosszabb rendszert. Újra megnyilvánult a „München szindróma" – hiszen a csehek és a szlovákok nem védekeztek fegyverrel a kezükben sem a német nácikkal (1938), sem a kommunista puccsistákkal (1948) sem a szovjet újra-megszállókkal (1968) szemben. Mentségükre szólhat, hogy a politikai vezetés ismételten elárulta őket, valamint az, hogy a „normalizátorok" fellépése elleni tiltakozásul felgyújtotta magát Jan Palach, Jan Zajíc és Evzen Plocek. A temetés százezreket mozdított meg.

Áldozathozataluk azonban csak két évtized múlva hozta meg gyümölcsét. 1987-89 között a „normalizációs rendszerrel" szembeni egyre erősödő ellenállás áthelyeződött az utcára különböző nem engedélyezett, és gyakran brutálisan szétkergetett tüntetések formájában. A rendszer ellenzői lelki megerősítést merítettek a Szovjetunióban zajló politikai változásokból, ahol akkoriban indult az ún. persztrojka; Lengyelországból, ahol nem sikerült elhallgattatni sem az egyházat, sem a Szolidaritást; illetve a szovjet blokk többi országából. Egy újabb – a cseh nemzet történetében már eléggé megszokott – paradoxon következett be. Az országban, amely 1968-ban szinte egyedüli volt a reformkísérleteivel, a belső ellenzék szinte az utolsók között ért el győzelmet a kommunista rendszerrel szemben. Ekkor azonban már nem rendszer megreformálásáról volt szó, hanem általános bukásáról – európai viszonylatban legalábbis remélhetőleg.

A kiállítás díjtalanul látogatható Budapesten a VI. kerületi Szegfű utca 4-ben, A Cseh Centrum épületében, hétfőtől csütörtökig 9.00 – 16.00; valamint pénteken 9.00 – 14.00 óra között.

http://budapest.czechcentres.cz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük