galyasz-1.JPGKiállításhoz képest szokatlan helyen, nem a Le Petit Café épületének belső, hanem a teraszra néző külső falán nyílt meg Szentendrén, Gályász Attila festőművész legújabb tárlata. Tekintettel a remek időre, ez senkit nem zavart és amennyiben a nyár kitart még további két hétig, a rendezvénynek minden bizonnyal sok látogatója lesz.

galyasz-2.JPG A művésznek ezen a helyen ez már a második bemutatkozása. Az első tavaly a „Szentendre éjjel-nappal” rendezvénysorozat keretén belül volt, most viszont ezt megelőző, rendhagyó eseménynek szánták. Gályász Attila festészete – legalább is az itt látható képekből ítélve – egy nagyon fontos szín jegyében működik. Ez pedig a kék – állapította meg Szentpéteri Márton eszmetörténész, design-kritikus, egyetemi docens, a rendezvény megnyitásakor. Sokat gondolkodtam róla – mondta el bevezetőjében – hogy minek a színe a kék? Aki még emlékszik a gimnáziumi magyar órákra és benne Novalisra (Friedrich Leopold von Hardenberg), a fiatal német költő a romantika képviselője volt. Nála a kék, a rózsakék virág kulcsszimbólum és bizonyos értelemben ez a nehezen megragadható és nehezen meghatározható virág lett a kulcsa a romantikának – és ez kék! A miértre Novalis nem ad választ.

galyasz-3.JPG Egy másik, ugyancsak szimbolikus kékség és ugyancsak virág: a Nefelejcs. Racionális válasz a miértjére ennek sincs, ki-ki saját világképe szerint válogathat teremtés vagy evolúció között, de az emlékezés színe a kék mindazok számára, akik ezt a jelképpé vált virágot ismerik. Bár az itt látható képek különböző témájúak, túlnyomó részt a kék határozza meg őket. A kiállítás címe: „Kékfelé” is egy szimbolikus törekvést fejez ki. Az egyik kép, a sorban a legelső, egy létrát ábrázol, ami pirosas színvilágból a tiszta kék színvilág felé halad – ez is többszörösen szimbólumokkal terhelt játék. Jelképezheti például a földtől az angyalok világáig jutó emelkedést, az emberfigurák a feltörekvést, és azért sejthető belőle, hogy a kék, az valami eszményi, valami magasabb rendű cél, valamilyen törekvésnek, valami jó elérésének felel meg.

galyasz-4.JPG Ebből kiindulva talán az összes többi képen az összes többi kék egyik jelentését is meg lehet fogni. Elég, ha csak egy pillanatra és utána elillan, mint egy kék pillangó! Vagy, mint egy buborék, amikből többet is láthatunk. Ezért talán meg lehet kockáztatni a megállapítást az alkotóról is, hogy egy idealista emberrel állunk szemben, akinek vannak eszményei és a művészete is ezeknek az eszményeknek a mentén alakul. Egy időben „nem szerettük”, a figuralitást, nem szerettük, ha szimbólumok komplikálják a képértelmezést, divat volt, ha a képek világát autonóm világnak értelmeztük. Belső képlogikákról beszéltünk, de ez most változni látszik. Gályász Attila ezt a változást tudatosan vállalja. A kék, ezen a kiállításon, ebben az összefüggés-rendszerben valami fajta jó eszményeként jelenik meg, de ennek a jónak a megfogalmazását már a nézőre bízza.

galyasz-5.JPGVan értelme az ilyen kiállításnak, mely megerősíti a nézőt abban, hogy van út, a létrán fölfelé! Úgy, ahogy azt Giovanni Pico della Mirandola – az olasz reneszánsz, humanista filozófus az egész európai kultúrában legismertebb létrájáról, az ember méltóságáról szóló írásában megfogalmazza, és amit a reneszánsz humanizmus egyik fontos szövegeként tartanak számon. Az ember eldöntheti – mondja – szabadságot kapott a teremtőjétől, hogy lefelé mászik és elállatiasodik, kavics lesz belőle vagy moha, vagy pedig fölfelé indul, a kék felé az angyali, az intelligens szférák felé, de legalább is emberséges ember lesz, a szeretetet komolyan veszi. A szimbólumoknak ugyanis az a nagy erejük, hogy nem lehet őket meghatározni, nem lehet definíciót adni rájuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük