Egy -nem is oly képzelt – párbeszéd a magyar valóságból. Történi valahol Magyarországon. Időpont napjainkban.

 Egy -nem is oly képzelt – párbeszéd a magyar valóságból. Történi valahol Magyarországon. Időpont napjainkban.

–          Mester uram itt vagyunk megint. Beszéljük már meg a kisfiam ügyét.

–          Mit is mondott, hány éves a gyerek?

–          Tizenkilenc. Tavaly érettségizett. Eddig hagytuk, élvezze az életet, legyen felhőtlenül boldog, azután úgyis csak a kemény munka jön. Minden vágya, hogy autószerelő legyen. Tudom, hogy a szakmában ön a legjobb.

–          Hát az biztos, nem sokan vagyunk ilyen jól felszerelt üzemmel. Autóvillamossági diagnosztika, motorproblémák, zöld kártya, és szinte minden autótípussal foglalkozunk. Ha a fia ügyes és szorgalmas, univerzális autószerelővé képezem ki. Ilyen képesítéssel az Európai Unióban bárhol kaphat munkát.

–          Boldoggá tesz, mester uram. Látom, milyen gyönyörű gépek sorakoznak a műhelycsarnokban.

–          Bizony, erről is híresek vagyunk. Marógép, szikraforgácsoló, centírózó, fékpad, minden. Bármilyen alkatrészt elkészítünk. Még kutató intézetek részére is végzünk kísérleteket. Turbófeltöltés, hatásfok javítás, nálunk aztán megtanulható a szakma minden csínja-bínja. Jogosítványa van a gyereknek? A kocsikat ki is kell próbálni.

–          Fél éve van jogosítványa. Mikor kezdhetné meg a gyerek a munkát?

–          Az a helyzet, hogy valami fizetésfélét is adnom kell és közterheket fizethetek utána. A biztosításról, munkaruháról, tisztálkodó eszközökről nem is beszélve.

–          Hát igen, a munkaügyi jogszabályok szigorúak.

–          Azonkívül a gyereknek iskolába kell járnia kétszer hetenként. A tanítási napokon el kell engednem, akkor pedig semmi hasznát nem veszem. Persze amúgy sem nagyon, mert egy tanuló eleinte semmihez sem ért. A munka elmagyarázása több időmet veszi igénybe, mintha magam csinálnám meg. Pár szerszámot tönkre is tesz a fiú, amíg megtanulja a dolgokat.

–          Mindenkinek megvan a maga baja, mester uram. Akkor mikor kezdhetne a fiam?

–          Tudja tisztelt uram, a szakképzés nem kap megfelelő támogatást. Egy ipari tanuló felvétele csak veszteséget jelent.

–          Vehetnénk úgy, hogy végre aláírjuk a szerződést?

–          Volt olyan tanulóm, aki később beiratkozott a Műegyetemre, ma már autómérnök. Egy másik mestervizsgát tett és most saját autójavító műhelye van.

–          Szóval akkor megegyeztünk?

–          Na jó. Hétfőn legyél itt, fiú, pontosan hét órakor. Személyi igazolvány, érettségi bizonyítvány, jogosítvány. Továbbá orvosi papír arról, hogy egészséges vagy. És egy kézzel írott önéletrajz.

–          Hálásan köszönjük. A gyerek pontosan itt lesz. A viszontlátásra.

–          Bocsánat, csak még egy perc. Nem felejtett el valami?

–          Mire tetszik gondolni?

–          Hétszázötvenezer forintra. Mit gondol, miért soroltam fel a tanulóképzés anyagi terheit? Higgye el, én még olcsójános vagyok a többi mesterhez képest. Szóval megegyeztünk. Persze ez maradjon köztünk.

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük