A REPÜLÉSsel kapcsolatos orvosi fotókból nyílt kiállítás az SE Pulmonológiai Klinikáján. A kezdeményezést támogató Abbott Magyarország Kft. felhívására számos művészi és megható pályamű érkezett az ország minden tájáról. A vállalat a levegő és az akadálytalan légzés jelentőségre kívánja felhívni a figyelmet azzal, hogy a klasszikus gyógyítási folyamatok mellett az érzelmek és gondolatok művészi kifejezését, az örömteli alkotás jelentőségét hangsúlyozzák.

Az Abbott Magyarország Kft. 2008 novemberében hirdette meg országos fotópályázatát az orvosok körében, LégiErő címmel. A pályázó orvosok a repüléssel, levegővel kapcsolatos gondolataikat fejezhették ki művészi módon, hiszen a levegő mindennapi életünk természetes része, jelentősége elvitathatatlan egészségünk szempontjából.

Fotó: Béres TamásFotó: Béres TamásA felhívásra az ország minden tájáról érkeztek művészi és megható alkotások, melyek közül a legjobbakat szakértő zsűri választotta ki. 4 pályázó részesült díjazásban, további 4 doktor alkotását pedig kiállításra javasolták a zsűritagok.

Fotó: Révész JohannaFotó: Révész JohannaA kiállításnak július végéig ad otthon a Klinika épülete, amely időszak alatt bárki megtekintheti az orvosok fotóművészeti alkotásait.

A pályázat nyertesei:

  • 1. Díj: Révész Johanna
  • 2. Díj: Raisz Csaba
  • 3. Díj: Kubassek Lilla

Különdíj: Béres Tamás

MIÉRT PONT A LEVEGŐ?

A levegő mindennapi életünk szerves, ugyanakkor természetesnek tekintett része. Létszükséglet az emberi szervezet működéséhez, de számtalan egyéb felhasználási módja is ismert. A sűrített oxigén palackozott formában is elérhető már a légúti megbetegedésekben szenvedők számára, ugyanakkor a levegő szárnyán kisebb-nagyobb távolságokat is megtehetünk változatos légi járművekkel, sokak számára pedig kihívást vagy éppen a szabadidő kellemes eltöltését biztosítják a sétarepülések, az ejtőernyős ugrások, a kötelékformálás a levegőben vagy éppen a siklórepülés.

A levegőnek értéke és ereje van, melyre érdemes folyamatosan felhívni a figyelmet, hiszen sokakban csak a levegő hiányakor tudatosul ez a tény.

Az ősztől tavaszig tartó időszakban nagyon gyakoriak az alsó- és felsőlégúti megbetegedések, amelyek kialakulása akadályozhatja a természetes légzési folyamatokat. Az Abbott Magyarország Kft. antibiotikum készítményével segíti az ezirányú gyógyítási folyamatot, ezáltal az akadálytalan légzés elősegítését, hogy a légvétel tényleg természetes folyamat legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük