Széchenyi világai – kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban
7 perc olvasás 
2010. október 9-én nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeum öt hónapon át tartó, nagyszabású időszaki kiállítása, mely a 150 éve elhunyt Széchenyi István életművének állít emléket. A Széchenyi világai egy rendkívüli élet rendkívüli pillanataiba nyújt betekintést, és választ keres a "legnagyobb magyar" személyével kapcsolatos kérdésekre is.
2010. október 9-én nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeum öt hónapon át tartó, nagyszabású időszaki kiállítása, mely a 150 éve elhunyt Széchenyi István életművének állít emléket. A Széchenyi világai egy rendkívüli élet rendkívüli pillanataiba nyújt betekintést, és választ keres a "legnagyobb magyar" személyével kapcsolatos kérdésekre is.
"A legnagyobb magyar", "nemzetünk felébresztője", "a magyar civilizátor" – jól ismert jelzők, de ki is volt valójában Széchenyi István? Magabiztos zseni és labilis, önmarcangoló lélek. Reálpolitikus reformer és több nyelven beszélő, feltűnő megjelenésű társasági ember, a női szívek hódítója. Egy gróf, aki szakított az arisztokrácia klasszikus életvezetésével.
Külföldi útjai során nem elvágyódása nőtt, hanem épp a hazáért való tenni akarás erősödött benne.
Nem volt tudós, mégis akadémiát alapított, nem volt anyanyelve a magyar, mégis megírta az egyik legnagyobb magyar könyvsikert, a Hitelt.
Kóros téveszmék kínozták, rohamok gyötörték, "a döblingi odúban" mégis valóságos sajtóközpontot szervezett. Közvetlenül halála után már mitikus alakká emelték, de volt korszak, amikor inkább árulónak, vagy "osztálykorlátait meghaladni nem tudó" főnemesnek tartották. Élete, személyisége és megítélése ellentétekkel van tele.
A Széchenyi világai kiállítás tettein, sorsán és az utókor tükrén keresztül mutatja be őt. Életútjának fontos eseményeit jelentős csomópontok köré szervezve, tematikus rendben villantja fel Széchenyi István „világait".
A tárlat öt terme közül az első a zseni indulását, a második az álmait megvalósító reformert mutatja be, középpontban élete fő művével, a Lánchíddal.
Külön szoba idézi meg Széchenyi döblingi világát, s két terem foglalkozik halálával, a kortársak gyászával és az elmúlt 150 évben a személyéhez kapcsolódott kultusz változásaival, megnyilvánulási formáival.
A mai nemzedék Széchenyi-képében szétválaszthatatlanul egybeforrnak a legnagyobb magyar egykori tettei, gondolatai és az, ahogy az utókor ránk hagyott szellemi örökségét megítélte, használta, vagy éppen felhasználta.
A több mint 400 történeti emléket felvonultató tárlatban látható Széchenyi István számos személyes tárgya, például egy levél, amit Széchenyi 12 évesen írt édesapjának, gyermekkori széke, útlevele. Megtekinthetők a nevéhez kapcsolódó létesítmények, köztük a Lánchíd eredeti tervrajzai.
A Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállításából átkerült a tárlatba Barabás Miklós 1864-ben festett hatalmas történelmi tablóképe, a Lánchíd alapkövének letétele és az alapkőletételnél használt vakolókanál.
A Lánchíd egy eredeti, hatalmas, 250 kilós láncszeme mellett a gróf halála napján viselt ruháinak látványa nyújt megrázó élményt a látogatók számára. A kiállítás legtitokzatosabb hangulatú helyisége a Döblingben töltött utolsó tizenegy évét megidéző, szőnyegpadlós, fekete falú, kerek szoba, közepén karosszékkel, mely pontos mása a "gondok székének", melyben számtalan éjszakát virrasztott át, démonaival küzdve a gróf.
A teremben a kiállított tárgyak mellett színek, hangok és zörejek idézik fel a szanatóriumi lakosztály atmoszféráját.
A Széchenyi alakjáról, arcairól, világairól bennünk kialakult képet a kiállítás interaktív elemei teszik még teljesebbé. Felpróbálhatjuk a reformkor magyar viseletét idéző gyönyörű ruhakölteményeket, vagy Liszt Ferenc zongorája (korábban Beethoven tulajdona) szomszédságában belehallgathatunk a zeneszerző zeneciklusába, ennek egy darabját a Liszt által rendkívül nagyra becsült Széchenyi István alakja ihlette. (A tisztelet és nagyrabecsülés kölcsönös volt…).
A játékos kedvű felnőttek és gyerekek óriáskirakó és hibakereső segítségével a kiállításon látható festmények és rézkarcok részleteit ismerhetik meg közelről.
Az öt hónapig tartó kiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkozások és családi napok is kapcsolódnak,
november 25-én az Üdv, Széchenyi című zenés irodalmi estet láthatják az érdeklődők, azok számára pedig, akik szívesen teszik próbára a kreativitásukat, kitűnő lehetőséget jelenthetnek a Magyar Nemzeti Múzeum ősz folyamán kiírásra kerülő fotó- és virtuális művészeti pályázatai.
A tárlat maga és a kiállítást kísérő programok is utazásra hívják a múzeumlátogatót Széchenyi világaiban.
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint; gazdag és bonyolult, izgalmas és rejtélyes világok ezek, aki fölfedező útra indul bennük, a modern Magyarország születésének ragyogó pillanataival éppúgy találkozik, mint az elmúlt százötven esztendő történelmének igaz és hamis megnyilvánulásaival, a magyar nemzettudat jó néhány egészséges virágával és kóros nyavalyájával, de megsejthet valamit egy különleges lángész hatásának emberi titkaiból is.
Történetileg tekintve, 1920 után Széchenyi konzervatív mintát ad az ország újjáépítésére, polgárosodására,
1925-ben a vonatkozó évfordulón nagy ünnepséget tartanak, az MTA megalapítására emlékezve, ekkor idézik;
„Magyarország nem volt, hanem lesz!" . A XX. században egységessé válik megítélése, nemzeti idollá válik.
1941-ben, a területi visszacsatolások után a nemzeti gondolat erősítőjét látják benne.
1945 után eltűnik alakja a politikából, forradalmár elődök kerülnek előtérbe helyette; Petőfi és Táncsics.
1956 után némi változás, az MTA-nak megengedik a róla való zártkörű megemlékezést…
1968, az Új gazdasági Mechanizmus feltűnésével gazdaságpolitikai jelentőségét kezdik hangsúlyozni,
a '80-as évek végén teljesen eltűnik az ideológiai hatás, Széchenyi műve teljességében jelenik meg.
1991-ben zajlik a legnagyobb méretű megemlékezés, a köztársasági elnök részvételével.
A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum második emeleti József nádor termeiben látogatható;
1. terem: "Ujjait a kornak üterére tevé…", kurátor: Aczél Eszter
2. terem: Hídon át az országért, kurátor: Gödölle Mátyás
3. terem: Döbling – menedékhely és titkos sajtóközpont, kurátor: Tomsics Emőke
A kurátor felidézi; Széchenyire 1848. szeptember 7-én tört rá a pszichés betegség, mely végig kísérte egész életét, s végül a Döblingben töltött 11 évhez vezetett… Sokan kétségbe vonták, beteg-e egyáltalán, mivel társasági életében nem voltak megnyilvánulásai, 1850-ig maga a család sem szembesült vele. Kezelő orvosai, akik közelében voltak, egyértelműen betegnek nyilvánították. Öngyilkosságát is kétségesnek tartották, merényletet sejtettek mögötte, de a megelőző történések valószínűségét erősítik. A császári hatóságok házkutatást tartottak, személyes iratait, holmiját elkobozták, s erre vonatkozó visszaszolgáltatási kérését elutasították. Ekkor válhatott egyértelművé előtte, hogy a zaklatásoknak nem lesz vége, s ezek elől menekülhetett az öngyilkosságba.
4. terem: Mily nagy volt ő, s mily törpe a jelen", kurátor: Radnóti Klára
5. terem: "Ha visszatérünk Széchenyihez", kurátor: Baják László, Pallos Lajos
Nyitva:
2010. október 9. – 2011. március 6. között.
http://www.facebook.com/nemzetimuzeum
Harmat Lajos
