Sziget szombat – kirándulás a népzenék és utcaszínházak világába

Kezdésként egy kis időjárás és politika, hogy senki ne jöjjön ki a megszokott gyakorlatból. A hétvégére az időjárás is megkönyörült a fesztiválozókon, nappal kellemes napos, nyári meleg, este maximum egy szál pulóveres időre számíthattunk és az előrejelzések szerint ez már a vasárnapi zárónapra is így marad. A pénteki felfordulást okozó benzináremelés elleni tüntetők ugyan ígérték magukat szombatra is, de végül annyira kis létszámban jelentek meg, hogy észre se lehetett venni őket. A szokatlan csupán annyi volt, hogy a biztonsági szolgálat szemmel láthatóan magasabb beosztású tagjai is szolgálatba álltak, illetve a K-Híd-nál a kapukon belül jelentős létszámú készenléti rendőr csoportosult.

Kezdésként egy kis időjárás és politika, hogy senki ne jöjjön ki a megszokott gyakorlatból. A hétvégére az időjárás is megkönyörült a fesztiválozókon, nappal kellemes napos, nyári meleg, este maximum egy szál pulóveres időre számíthattunk és az előrejelzések szerint ez már a vasárnapi zárónapra is így marad. A pénteki felfordulást okozó benzináremelés elleni tüntetők ugyan ígérték magukat szombatra is, de végül annyira kis létszámban jelentek meg, hogy észre se lehetett venni őket. A szokatlan csupán annyi volt, hogy a biztonsági szolgálat szemmel láthatóan magasabb beosztású tagjai is szolgálatba álltak, illetve a K-Híd-nál a kapukon belül jelentős létszámú készenléti rendőr csoportosult.

Más meglepő jelenés is várt a kapuknak, immár beljebb, az ellenőrző pont kordonjaira kifeszített felirat hívta fel a látogatók figyelmét, hogy a Thirty Seconds To Mars, a Pop-Rock Nagyszínpad aznapi fő fellépője koncertjén stroboszkópot használ, ami az epilepsziásoknál rohamot válhat ki. Ezt később a kivetítőkön is megismételték. Ilyennel még nem találkoztunk a Sziget történetében, mindenesetre fair play díjas megoldás. Ezen felül egy kis csoport egy Missing Person feliratú képpel sorakozott fel a rendőrök mellett, a képen egy fiatal sráccal. Kérdésünkre kiderült Mihai Romániából tűnt el és az együttes fanatikus rajongója. Barátai nagyon remélik, hogy ha máshol nem, talán egy koncerten feltűnhet újra, ha nem esett semmi baja. Drukkolunk, hogy sikerrel járjanak, de időben ne ugorjunk ennyire előre.

Ha már a Hungarikum Faluban idén nem lehet a néptánc-csoportok bemutatóival táncolni és nem, nem teszünk hosszú kitérőt annak fejtegetésére, hogy miért kell valaminek, ami a közönségnek bejött és újdonságként is sikeres volt, a következő évre megszűnnie és átalakulni valami középszerű vurstli-produkcióvá. No mindegy is. Azt terveztük, hogy a Szüreti Felvonulás és Estvéli Mulatság fedőnevű rendezvényen láthatjuk majd a vendég táncegyüttes által bemutatott arra a régióra jellemző táncokat és a végén majd be is állhatunk. Tévedtünk. Az új koncepció alapján a vendéglátóhelyek asztalainál játszik a zenekar, bemutatnak néhány szokást életképekkel, aztán mennek a következő asztalcsoporthoz. A táncházi sátor pedig sötéten, üresen várja az este 11 órát, amikor néhány kivételtől eltekintve a Poros és a Somos zenekarok húzzák a talpalávalót és Ónodi Béla a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc művésztanára, a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetés birtokosa próbálja az egyre illumináltabb érdeklődőket megtanítani néhány alaplépésre és lekötni figyelmüket. Nem egyszerű feladat. Nyilvánvaló, hogy szerencsénk volt, hogy a tavalyi rendezvényen minden nap be tudtunk kapcsolódni az itteni programokba. Ha azt vesszük alapul az idei szervezés színvonala igen nagy csalódás a 23:00 óra előtti időpontokat nézve.

Mivel fejben már ráhangolódtunk a népzenére magától értetődött, hogy a Világzenei színpad felé vegyük utunkat, ahol a Csík Zenekar lépett fel. Bár profi néptáncosok hiányában itt legfeljebb csak ugrálásig terjed a közönség mozgáskultúrája, az élmény azért nem mindennapi. Ahogy természetesnek vesszük a különböző népzenét vagy népzenei átdolgozásokat fúzionáló külföldi zenekarokat fogadó kitörő lelkesedést, úgy volt sokáig eléggé ciki ugyanezt a magyar népzenével tenni. Érzékeny téma, a zenészek is sokáig alig mertek ezekhez a forrásokhoz nyúlni. Aztán ahogy egyre bátrabbak lettek, úgy támadt fel a közönség érdeklődése és bátorsága is. Így történhetett, hogy a szombat késő délutáni melegben szép számú közönség előtt játszhatott Csík János 1988 óta létező zenekara. A kecskeméti népzenészek képviselték és népszerűsítették hazánk zenei kultúráját 2000-ben a Sydney-i Olimpián. Az igazi népszerűséget azonban könnyűzenei átdolgozásaik hozták meg számukra, amiben jelentős szerepe van hegedűsüknek, Szabó Attilának, aki civilben az egri Eger a Marson gitárosa és blues zenét játszik. Lovasi András kísérőzenészeként is feltűnt többször. Az ő és Lovasi hatására törtek ki a táncházak világából a szélesebb körű ismertség felé, a Magyar Állami Népi Együttes egykori vezető táncosa Majorosi Marianna énekhangjával. Ismertségükhöz méltó, jó hangulatú koncertet adtak tegnap, a határon innen és túli magyarság népzenei és könnyűzenei jellegzetességeivel, szombat esti fő vendégük Kiss Tibor volt a Quimby-ből. A tömeg a színpad előtt pedig nőttön nőtt, köszönhetően Goran Bregovic Wedding and Funeral elkövetkező műsorának.

Érthetetlen, hogy a hazánkban a tradicionálisan gőzerővel lenézett, urambocsá' kiutált népek/nemzetiségek zenéjének lett az utóbbi pár évben a legnagyobb kultusza. Lehet tart ez már egy évtizede is, úgy gondolom nem kell külön példákat hozni. A legnagyobb rajongótábora mégis az ezek összevegyítéséből származó zenészeknek van. Ilyenekre legjobb példa Goran Bregovic és a Bjelo Dugme rockzenekarnak, aminek 1974-ben az egykori Jugoszláviában alapítója volt. A Black Sabbath nyomdokait követő, jellemzően délszláv rockcsapat 1989-es széthullása után Bregovic a filmiparban kezdett dolgozni. Sikerrel, első nagyobb munkája Emir Kusturica Cigányok Ideje című filmjének zenéje volt. Az Iggy Pop által előadott szerzeménye az Arizonai Álmodozók című filmmel zenéjeként lett világhírű, majd az Underground-dal elnyerte az Arany Pálmát. Kusturicán kívül más híres rendezőkkel is dolgozott, így ért el zenéje különböző rétegeket. A Wedding and Funeral Band, aminek tagjaként szombat este láthattuk egy 40 főből álló nagyzenekar, de távoli koncerteken (értsd Belgrádon és Párizson kívül) többnyire az alap 10 főből álló csapat kíséri, néhány helyi és/vagy különleges vendéggel. A Szigeten például a  két kiváló bolgár népdal-énekesnő Daniela Radkova-Aleksandrova és Ludmila Radkova-Traikova kíséretében érkeztek. A két hölgy természetesen bolgár népviseletben jelent meg. Leírhatatlan az a lendület, ami a balkán népzenéjéből árad és pillanatok alatt képes bármilyen közönséget meghódítani. Nem kellett a Szigeten két taktusnál több ahhoz, hogy eszeveszett ugrálásba, táncolásba kezdjen a nézősereg egészen a keverőpultig. Ahhoz, hogy még a közlekedő úton ácsorgó kíváncsiskodók is megmozduljanak, ahhoz három szám elteltére volt szükség. A zenekar pedig játszott mindent, ami a megfelelően soknemzetiségű közönség szeme-szájának ingere volt, az ünnepi vidámságtól a siratókon át, a filmzenei session-ig és a nézőtér csak énekelt (amit tudott) és táncolt boldogan. Hiába, Goran Bregovic és együttese visszatérő vendég, de mindig garancia a hatalmas bulizásra megunhatatlanul. Ha belegondolunk nem is csoda, hiszen a délszláv zene félistenként tisztelt mestere, hol spanyolul énekelt, hol leültette a teljes publikumot egy dal erejéig (Belly Button of the World), majd számunkra teljesen ismeretlen művek következtek a készülő új nagylemezről, addig míg a hosszú ráadásban a közönségkedvenc filmzenék vegyék át a főszerepet az Ederlezi-vel és a Kalasnikov-val és Bella Ciao balkánosított verziójával.

Bár ez még nem az utolsó napi beszámoló, hogy összegzésbe kezdjünk arról mi az ami nélkül szinte nincs meg fesztivál, mégis ki kell jelentsük, hogy Sziget nincsen utcaszínházi főprogram nélkül évek óta. Volt olyan, hogy több kis társulat előadásait láthattuk különböző napokon, pár éve ezek helyét azonban a mindennap látható monstre performance-ok vették át. A berlini akciószínház csoport a Pan.Optikum egyszer már járt hazánkban, kétségkívül Sziget színházi műsorainak legjobbikát hozva el Pablo Neruda: Kérdések könyve című művének átdolgozásával. Ezért is vártuk nagyon idei látogatásukat a TRANSITion előadással. A „valaki figyel minket. Ki lehet az?" alapkérdés köré szerveződő látványos műsor azonban nem váltotta be az előzetes reményeket. A darab Wajdi Mouawad libanoni író „The Sun nor the Death" című novellája alapján készült és a vallás kialakulásáról, az emberi sorsról, a társadalmak alakulásáról beszél, benne rólunk emberekről és arról a nem túl szép szokásunkról, hogy semmivel sem törődve hajszoljuk és habzsoljuk a jót, a sikert, átgázolva másokon, mikor elérjük pedig leromboljuk az egészet. Nem számolva azzal, hogy mi is lehetünk az érem másik oldalán. Mindezt történelmi és történeti korokon átívelve, az őskortól a görög mitológián át, a háborúkig és XXI. század hétköznapjaival bezárva. A színészek mindent megpróbáltak az eredetileg angol nyelvű előadásban, amit egy érthetetlen ötlet által vezérelve magyarra fordított egy női hang. A férfiszereplő magyar női hangja már eleve disszonanciát eredményezett és akkor a fordítási hiányosságokról még szó sem esett. A túlzottan teátrális, drámai hangsúly, indokolatlanul pátoszos megfogalmazás és a minden szereplőt egyetlen szinkronhanggal „magyarító" megoldás azon felül, hogy tönkretette az amúgy sem erős darab hatásosságát egyetlen laza mozdulattal repítette vissza a magyar nyelvű közönséget az alámondásos pornófilmek hőskorába. Az egész szerencsétlenkedést egyedül a színtársulattal közösen dolgozó stuttgarti pirotechnikusok mentették meg az előadást lezáró artista mutatványokkal ötvözött tűzijáték kompozícióval. Meg kell még említeni, hogy az előadást kísérő zenék és videomegoldások mind-mind a társulatot és szakembereiket dicsérik. Bár az okát nem találtuk meg min csúszik el az igazi katarzis (ámbár és noha tulajdonképpen kétszer is végignéztük a műsort), a tapsot sokezernyi szigetlakóval egyetemben percig sem sajnáltuk tőlük.

A Nagyszínpadon épp Jared Leto amerikai színész zenekara játszott a Thirty Second To Mars, akik idén már felléptek a Volt fesztiválon, tavaly pedig ugyanitt a Szigeten. Idei jelenlétüknek szomorú aktualitása Amy Winehouse angol énekesnő, dalszerző tragikus halála illetve még tavasszal lemondott koncert-sorozata. Ebben az időpontban ugyanis a soul és rythm and blues páratlan hangú, fiatal koronázatlan királynőjének kellett volna a Szigeten fellépni, de tavasszal egészségi és lelkiállapotára hivatkozva határozatlan időre felfüggesztették a koncertkörutat. A koncertet szervező cég management-je hasonló kaliberű sztárral ígérte pótolni az elmaradt fellépést, így küldték Budapestre ismét Jared Leto együttesét. Bár mindenki nagyon sajnálta az elmaradt koncerteket, arra senki mert gondolni sem, hogy esélyünk sem marad többé fellépésen látni a wamp dívát: Amy Winehouse londoni otthonában meghalt július 23-án. A koncerten amúgy megható és szívszaggató volt a jelenet, ahogy a zenekar tagjai megemlékeztek a tragikus sorsú zenésztársukról. Ezen felül továbbra is úgy találjuk, hogy Jared Leto-t sokkal jobban lehet szeretni a Rekviem egy álomért című film főszerepében nyújtott színészi teljesítményéért, mint rockzenészként – de nyilvánvalóan ezt a következtetést inkább a rajongóiknak hagyjuk.

Saját becsléseink szerint hatalmas nézőszámot hozott a péntek és a szombat, meglátjuk a zárónap felül tudja-e ezt múlni.

Verner Adrienn – Szvitek Péter

Fotó: Szvitek Péter