A koncert helyszínén, az '56-osok terén és annak környékén változik a forgalmi rend és a tömegközlekedés, a lezárásokról és változásokról érdemes előre tájékozódni.

A koncert helyszínén, az '56-osok terén és annak környékén változik a forgalmi rend és a tömegközlekedés, a lezárásokról és változásokról érdemes előre tájékozódni.

2011. únius 25-én, szombaton a főszervező T-Mobile és a koncert támogatói több százezer embert várnak a budapesti '56-osok terére a 15. T-Mobile Kapcsolat koncertre, amelynek főszereplője a popvilágba üstökösként berobbanó 24 éves amerikai sztár, Kesha lesz, akinek három száma is felkerült a Billboard listára, TiK ToK szólóalbuma pedig a legtöbbet játszott szám volt 2010-ben. A popdíva előtt a Csillag Születik tévés tehetségkutató műsor felfedezettjei lépnek színpadra. Az utolsó évad győztese, László Attila mellett a közönség találkozhat majd Krizbai Tecával, az Appril Projecttel és Szabó Ádámmal, a már befutottak közül pedig  Tabáni Istvánt, Varga Viktort és Ádok Zolit hallhatjuk.

A koncertre érkező, várhatóan több százezer emberre tekintettel az '56-osok terén és környékén változik a forgalmi rend és a tömegközlekedés is, ezért a szervezők kérnek minden érintettet, hogy feltétlenül tájékozódjanak a változásokról.

Múlt vasárnaptól június 28-án 6 óráig nem lehet megállni a főváros XIV. kerületében az '56-osok terén a Műcsarnok mögötti átkötő út és az 56-os emlékmű között, és az átkötő úton. Az '56-osok tere a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti átkötő út között, valamint az 56-os emlékmű és a Damjanich utca között le van zárva június 22. reggel 6 óra és június 27. reggel hat óra között, valamint az '56-osok terén a Damjanich utca és az Ajtósi Dürer sor között megállási tilalom lép életbe június 24-én este nyolc órától, majd június 25-én reggel 6-tól már le is lesz zárva az útszakasz 26-án reggel hat óráig.

Tilos lesz megállni június 25-én 8 órától másnap reggel hat óráig a Hősök terén, az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és az Állatkerti út között, az Andrássy út mindkét oldalán és a szervizúton a Hősök tere és a Rippl-Rónai utca között, valamint az Olof Palme sétány mindkét oldalán. Korlátozás lép életbe a Dózsa György úton a Városliget fasor és a Hősök tere között az '56-osok tere melletti sávon  június 25-én 12.00-től 14.00-ig. Június 25-én 14.00 órától másnap 4.30-ig (BKV üzemkezdetig) nem lehet közlekedni a Hősök terén, a Dózsa György úton a Podmaniczky utca és az Ajtósi Dürer sor között, az Andrássy úton a Hősök tere és a Bajza utca között, az Olof Palme sétányon a Hősök tere és a Zichy út között, a Kós Károly sétányon, valamint az Állatkerti körúton a Hősök tere és az Állatkerti út között.

A koncert helyszínén és környékén a tömegközlekedést is érintő változások is életbe lépnek, a további részletek és információk megtalálhatók a T-Mobile honlapján:http://www.t-mobile.hu/t-mobile/zene/kapcsolat/kapcsolat_2011/okosan.

Az EU Soros Elnökséget záró három napos Duna party rendezvénysorozat miatt, melynek egyik kiemelkedő eseménye a T-Mobile Kapcsolat koncert, június 24. és 26-a között az autósok további lezárásokra, a tömegközlekedéssel utazók pedig további korlátozásokra számíthatnak. Ezekről a http://www.dunaparty2011.hu/hasznos-infok webcímen lehet tájékozódni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük