A gépjárművek, telekommunikációs eszközök és parkolóházak együttes technológiai fejlődésének köszönhetően a parkolás forradalma lebeg a horizonton. A közeljövőben a pénzes automaták megszűnésére, önparkoló járművekre és önmagukat működtető parkolási rendszerek megjelenésére számíthatunk.
gazdaság
Budapesten tartotta éves közgyűlését 2018. június 8-án, pénteken az Európai Bankárképzők Szövetsége (European Banking & Financial Services Training Association – EBTN), valamint az Európai Befektetéselemzők Egyesületeinek Szövetsége (European Federation of Financial Analyst Societies – EFFAS). A helyszínválasztás természetesen nem véletlen: mindkét szervezetnek aktív és kezdeményező tagja a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt., amely idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.
Az idei első negyedév egyik legnagyobb irodabérleti megállapodását kötötte meg az S IMMO a Blue Cube irodaházban. Az utóbbi hónapok ügyletei révén 90 százalék fölé nőtt az épület kihasználtsága.
Végzett az első olyan évfolyam, amelyik az Apollo Tyres és a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ duális képzésében vett részt. Az évfolyam minden tagja sikerrel vette a záróvizsgát, így megszerezve a gumiipari technikus végzettséget. A legtöbben már a következő hetekben munkába állhatnak az Apollo Tyres gyárában, Gyöngyöshalászon.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyre intenzívebben foglalkozik a véleményvezérek (ún. influencerek) tevékenységével. Mága Zoltán hegedűművész hirtelen megnövekedett követőtáborának, és az ezzel kapcsolatban folyó GVH-s vizsgálatnak a híre számos kérdést felvet a véleményvezérek közösségi médiában kifejtett magatartásával kapcsolatban. A szabályok közt dr. Kocsis Márton, a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője segít eligazodni.
A nemzetközi mezőgazdasági élelmiszeráruk drágultak májusban, ezek közül a tejtermékek ára jelentősen emelkedett. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által figyelemmel kísért élelmiszerkosár árindexe 176.2 pontot ért el májusban, 1,2 %-kal meghaladva a megelőző hónapot.
A toborzás és a munkavállalók megtartása a döntéshozók egyik legnagyobb globális kihívása. A technológiai fejlődés a HR-t és a szakmai vezetőket is szemléletváltásra készteti a munkaerőért folytatott versenyben – hívja fel rá a figyelmet az EY, ahol épp ezért már a kiválasztástól folyamatos a tehetséggondozás, az innovatív technológiák alkalmazására pedig a mindennapi munkavégzést támogató funkcióknál is nagy hangsúlyt helyeznek.
A Promenade Gardens irodaház első bérlője, a Celanese múlt héten vette birtokba 4.200 négyzetméternyi irodaterét a nemrégiben átadott irodaházban, ahová hamarosan a Citibank Europe is követi majd. A nemzetközi bank magyar leányvállalata december 1-től költözik majd az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap portfóliójához tartozó és a Horizon Development által fejlesztett A+ kategóriás kereskedelmi ingatlanba, ahol 8.000 négyzetméternyi irodateret bérel majd.
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások. Míg az előbbiek az egyre súlyosbodó munkaerőhiány mellett hatékony ösztönző eszközként tudnak alkalmazni egy ilyen juttatást, addig a munkavállalók számára a gyorsan dráguló egészségbiztosítási szolgáltatások elérésének gyakran egyetlen módja maradt a céges egészségbiztosítás.
A különböző alkalmazásokhoz kapcsolódó áruházak (Google, Apple, Amazon) tulajdonosainak ugyanolyan napi küzdelem a kártékony programok elleni harc, mint a szoftvergyártó cégeknek. Mint oly sok minden az életben, ez is egy soha véget nem érő folyamat: a kiberbűnözők olyan rosszindulatú programokat írnak, amelyek bekerülnek az internetes áruházakba és ott pusztítanak mindaddig, amíg a kiberbiztonsági csapatok meg nem találják és törlik őket.
Vegetáriánusok, laktóz- és gluténérzékenyek[1], tejallergiások és a finom ízek kedvelőinek új kedvence a láthatáron! Már kapható az AdeZ, amely hozzáadott cukor nélkül készül, természetesen laktózmentes, természetesen alacsony telített zsírsavakban, ráadásul értékes vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz. A szója, mandula, kókusz, rizs vagy épp zab felhasználásával készült, 100 százalékban növényi alapú termék 100 százalékban újrahasznosítható PlantBottle™ palackban, 250 és 800 mililiteres kiszerelésben, hozzáadott D, B12 vitaminnal és kalciummal várja,...
