Országos kutatást végeztetett a Magyar Ízek Alapítvány a hungarikumokról. Kiderült, hogy a magyarok több mint kétharmada három, vagy annál kevesebb hungarikumot tudott helyesen megnevezni, a fiatalok fele pedig még hármat sem. A kutatás rámutatott arra is, hogy a lakosság jelentős része jellemzően nem ismeri a gasztronómián túli hungarikumokat. 2014. július 24-27. között éppen ezért rendezik meg a Budai Várban a Hungarikum Hétvégét.

 

Országos kutatást végeztetett a Magyar Ízek Alapítvány a hungarikumokról. Kiderült, hogy a magyarok több mint kétharmada három, vagy annál kevesebb hungarikumot tudott helyesen megnevezni, a fiatalok fele pedig még hármat sem. A kutatás rámutatott arra is, hogy a lakosság jelentős része jellemzően nem ismeri a gasztronómián túli hungarikumokat. 2014. július 24-27. között éppen ezért rendezik meg a Budai Várban a Hungarikum Hétvégét.

 

A kutatást egy 500 fős mintán végezték, amelyben személyesen kérdezték meg a résztvevőket a Hungarikumokról. A feladat az volt, hogy mondjanak annyi hungarikumot, amennyit csak tudnak. A kutatók csak azokat a válaszokat vették figyelembe, azaz értékelték helyesnek, amelyek a Hungarikum Bizottság által összeállított, hivatalos hungarikum listán is rajta vannak.

 

A magyarok kétharmada 3 vagy annál kevesebb hungarikumot ismer.

A megkérdezettek 68%-a, három vagy annál kevesebb hungarikumot tudott helyesen megnevezni a kutatás során és alig egynegyedük (22%) tud csak 5-nél több hungarikumot helyesen megnevezni. Tíz, vagy annál többet pedig csak a kutatásban megkérdezettek 10%-a tudott helyesen felsorolni. A legtöbbet említett hungarikum a pálinka és a Tokaji Aszú volt a kutatás alapján.

 

Kevés férfi tud sokat, sok nő tud kevesebbet.

A felmérésből az is kiderült, hogy valamivel több nő tud 3 vagy annál kevesebb hungarikumot helyesen felsorolni, viszont a több magyar büszkeséget felsorolók között magasabb a fárfiak aránya. A férfiak kis százalékban ugyan (14%) 10-nél több hungarikumot is meg tudtak nevezni, míg a nőknek csak 7%-a tudott helyesen 10 felett.

 

A fiatalok fele három hungarikumot sem ismer.

A 17 év alattiak 49%-a 3 hungarikumot sem tudott helyesen megnevezni, további 32%-uk pedig csak hármat. Összességében tehát elmondható, hogy a fiatalok 81%-a 3 vagy annál kevesebb magyar értéket tudott megnevezni, 10-nél többet pedig egyikük sem. Összefüggéseiben az látszik, hogy a 18 év felettiek már egyre több hungarikumot tudnak megnevezni helyesen, de a legjobban a 35 év felettiek vannak tisztában: átlagosan egyharmaduk tudott helyesen 5-nél több magyar értéket felsorolni.

 

„A kutatási eredmény igen meglepő volt. Ez az eredmény is megerősít bennünket abban, hogy meg kell rendezni a Hungarikum Hétvégét július 24-27. között, amely mind a 41 magyar büszkeséget bemutatja a Budai Várban" – reagált a kutatásra Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány alapítója.

 

A Hungarikum Hétvége egy kulturális és gasztronómiai fesztivál Magyarország nemzeti értékeinek bemutatására. A táncház módszertől a operettig, a 100 tagú cigányzenekartól a solymászatig, a halasi csipkétől a herendi és zsolnay porcelánig, a csabai kolbásztól a hízott libáig, a pálinkától a tokaji aszúig, a szikvízen és a kalocsai paprikán keresztül a karcagi birkapörköltig: minden ami szemnek, szájnak, fülnek ingere, megtalálható lesz a Budai Várban július 24-27. között.

 

A színpadi programok mellett számos helyen kóstolhatunk borokat és hungarikum étkeket, megismerkedhetünk a solymászat rejtelmeivel és divatbemutatók keretében láthatjuk majd a matyó és a kalocsai népművészet remekeit is. A rendezvény   illeszkedik ahhoz a Földművelésügyi Minisztérium által is támogatott kampányhoz, amely a hungarikumokat mutatja be. A rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor, Földművelésügyi Miniszter.

www.magyarizek.hu
www.facebok.com/magyarizek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük