Divat mostanában titkok „leleplezése”. De csalódni fog, aki a cím láttán titkos társaságra vagy nemzetek fölött átnyúló, sötét összeesküvésre számít. A Pallas Athéné Kiadónál idén megjelent kötet, a „Bolygónk globális hatósága” nem erről szól. Ilyen hatóság most még nem létezik! Arról pedig, hogy talán jó lenne, ha létezne, mindenki kialakíthatja a saját véleményét – miután elolvasta a könyvet.

A könyv először 2019-ben jelent meg a madridi és londoni székhelyű LID Publishing-nál. A cég Madridban az érdekes belső kiképzésű The Record Hall-ban található. A kiadó évente 125 közérdekű és szakmai üzleti könyvet és életrajzot tesz közzé. Érdeklődésének szerteágazó irányultságára jellemző, hogy 2017-ben elindította a kínai vállalkozók életrajzi sorozatát. Professzionális folyóiratokat is készít vezetők számára. A témák között szerepel az ipari és szervezeti pszichológia, a marketing, az értékesítés, a technológia és a pénzügy. Mindezeket olyan üzleti vezetőknek és szakembereknek szánják, akik gyakran nagyon elfoglalt életet élnek. Saját rádiójuk is van, ahol megvizsgálják a jelenlegi tendenciákat, interjúkat készítenek az iparági szakértőkkel és befolyásolókkal az üzleti életben.

Angus Forbes az üzleti élet kiváló ismerője. Ausztráliában, az Adelaide Egyetemen tanult, közgazdász diplomát szerzett. Előbb a londoni City neves pénzügyi tanácsadója, a James Capel és a Merrill Lynch tőzsdeügynökség, valamint a GLG Partners alapkezelő cég tapasztalt szakértője volt, mindemellett pedig elkötelezett környezetvédő. Ám 2007-ben kilépett a pénzügyi szféra kötelékéből, és egy merőben új, hatékony, transznacionális összefogás kialakítása érdekében tevékenykedik. Egy rövid ideig tartó próbát is tett a brit trónörökös hercegi esőerdő projektjének igazgatójaként, most viszont – 2017 óta – tárgyalásokat folytat a globális önrendelkezés és az első nemzetek feletti hatalom megalakulásának támogatására, amely kizárólag a bioszféra védelmére és fejlesztésére szolgál. Könyve erről szól.

A Pallas Athéné Kiadó az idén jelentette meg magyarul ezt a könyvet, melyet – szerzője szerint – három óra alatt végig lehet olvasni. Úgy gondolja, ha valamit nem lehet elmagyarázni húsz percben vagy bővebben kifejteni néhány óra alatt, akkor a magyarázat nem elég erőteljes, nem elég egyszerű. Az időre vonatkozó állítása annál is inkább igaz lehet, mert tarthatunk attól, hogy az olvasó bizonyos részeket átugrik majd. Nem azért, mert érdektelen, hanem mert nehezen olvasható. Valami érthetetlen oknál fogva, oldalakon keresztül spóroltak a nyomdafestékkel. A könyv bővelkedik idézetekben. Ez emelhetné is az értéket, ha nem pont ezeket nyomtatták volna szemrontóan halvány szürkére. Alig lehet elolvasni! Nagy kár, mert némelyik igazán magvas gondolatot közvetít. Sajnos van még egy zavaró pont, amit egy szerkesztői megjegyzéssel, pontosabb fordítással el lehetett volna hárítani. Ez pedig a nagy számok magyar és angol nyelvű megnevezése. Magyarul a nagy váltások megnevezése: millió, milliárd, billió, stb. Angolul a sorrend million, billion, trillion, ők a milliárdot nevezik billionnak. A könyvben, többször fordul elő, hogy egymás mellett használják a milliárd és a billió megnevezést ugyanarra a nagyságrendre, főleg, amikor dollárról van szó. Ám, ha ezen túllépünk, a téma érdemes a figyelemre. A két részből álló könyvnek már az első ötven oldalán belül olyan adatokkal szembesít bennünket, amelyek mindenkit gondolkodásra kell kényszerítsenek.

A szerző meglátása újszerű, és fontos megállapításokat is tesz, mint például: „Az emberiség történetében először fordul elő, hogy az anyatermészet mellé ülhetünk a volánhoz, hogy együtt kormányozzuk a bioszféra működését. (…) pontosan tudjuk, hogy a bioszféra globálisan összefüggő, élő rendszer. Az ökoszisztéma által nyújtott szolgáltatások elvesztése nagyon is valós fenyegetést jelent a túlélésünkre nézve.” Felteszi a kérdést: Ha a legértékesebb vagyonunk, a bioszféra ultrahosszú távú megóvásáért a felelősséget a kedves olvasó viselné, vajon mit tenne? A válasz: „Egészen biztos, hogy nem ruházná a felelősséget 197 műkedvelő amatőrre (a nemzetállamokra) akik szinte soha nem beszélnek egymással a témáról, folyamatosan változó, egyéni programokat igyekeznek megvalósítani, és akik felett nem áll egy átfogó jogosultsággal felruházott központi hatóság.” Hát ezen bizony érdemes elgondolkodni! Szembe kell néznünk azzal, hogy jelenlegi szorult helyzetünk okait saját magunkban kell keresnünk, mert nem hoztuk létre a kormányzás megfelelő eszközét. Bebizonyosodott, hogy az ENSZ erre nem alkalmas. Látnunk kell, hogy az emberiség történetében először, összekapcsolódó, globális polgárságot alkotunk. Három kulcsfontosságú tényező már most is globális jellegű: maga a védendő vagyon; az azt pusztító erő; valamint összekapcsolódó népességünk – szögezi le a szerző.

A nagy pusztítás című fejezetben megdöbbentő adatokat sorol. Naponta látjuk a híradókban, hogy a bolygó erdőinek 80 százalékát már kivágtuk, a világ az édesvíz szempontjából válságos helyzetben van. Minket ez még nem érint, csak csóváljuk a fejünket, amikor valaki az út mentén dobja ki a szemetet a kocsijából. Pedig az óceánban szemétszigetek úsznak és a műanyagmorzsák megjelentek a tengeri halak húsában! A gondok már látszanak, de ahogy Einstein mondta: „Nem oldhatunk meg valamit azzal, hogy pontosan ugyanúgy gondolkodunk, mint amikor a problémát előidéztük.” A szerző a tragikus végkifejlet magakadályozását szolgáló javaslatokkal szemben nagyon pontosan fogalmazza meg a kudarcra ítélő tényezőket. A világszerte játszott sportokban – a krikett, a foci, a kosárlabda esetében – van nemzetközi szervezet, amelyik felállítja, alkalmazza és betartatja a szabályokat. Vagy ott van a NOB, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság! A bioszféra esetében nincs ilyen! Az országok a GDP változó és csak elenyésző hányadát költik környezetvédelemre, az is rosszul hasznosul. Jelen pillanapban tehát nincs olyan szervezet, amelyik képes lenne a szabályozásra és elegendő pénz sincs a probléma kezelésére.

A könyv második része, a Globális Hatóság felállítása működése, pillanatnyilag inkább csak egy utópia részletes – igaz – nagyon logikus kifejtése. De mielőtt ezen a ponton egy elnéző mosollyal letennénk kezünkből, azért gondoljuk meg: Kolumbusz ötletét is megmosolyogták korábban és bár ő végül nem Indiába jutott el, felfedezése a következő évszázadok históriáját alapjaiban változtatta meg. Csakhogy nekünk a változások előidézésére már nincsenek évszázadaink! A bioszféra pusztulása sokkal rohamosabb. A javaslat szerint a nemzetállamok fölött álló hatóság adókat vethetne ki, abból finanszírozná a bioszférát megmentő intézkedéseit. Ahogy az Európai Unióba is befizetnek a tagállamok. Persze kérdés, mikor és hány ország élére kerülhet egy-egy újabb Trump, aki bár nem ért az egészségügyhöz, mégis úgy dönt, nem fizet tovább a WHO-nak, a világ közös egészségügyi szervezetének. Jelenleg is létezik már a karbon-adó a CO2 kibocsátás után, ami országonként különböző mértékű és ezt sem fizeti mindenki. A megoldás mégsem lehetetlen. Ausztrália lehet az első ország a világon, ahol minden szükséges energiát termikus napkollektorok segítségével állítanak elő! A tomboló hidegháború közepén mit tett a Kennedy kormányzat? Kitűzött egy illuzórikusnak látszó célt, hogy embert küldenek a Holdra. Ez megragadta a képzeletet, az emberek hajlandóak voltak adódollárjaik egy részét erre áldozni – a terv 1969-ben sikerült! A NASA mérnökök átlagéletkora ekkor 27 év volt. Az elnök bejelentése idején még egyetemi hallgatók voltak. Egy hasonló illúzió megvalósítása talán a jelen diákjaira vár.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük