A Mangalica Fesztivál 2008-óta, öt budapesti (2008, 2009, 2010, 2011, 2012) három debreceni (2010, 2011, 2012), két szombathelyi (2010, 2011), egy székesfehérvári (2012), valamint egy szegedi (2012) fesztivállal országos fesztiválsorozattá nőtt, márka lett a gasztronómiai rendezvények sorában. A fesztiválsorozat 2010-ben vált országos rendezvénnyé. Eddigre az érdeklődés a mangalica termékek iránt olyan mértékű lett, hogy szükségessé vált további helyszíneken is megjelenni, és lehetővé tenni az érdeklődők számára a közvetlen találkozást a tenyésztőkkel

A Mangalica Fesztivál 2008-óta, öt budapesti (2008, 2009, 2010, 2011, 2012) három debreceni (2010, 2011, 2012), két szombathelyi (2010, 2011), egy székesfehérvári (2012), valamint egy szegedi (2012) fesztivállal országos fesztiválsorozattá nőtt, márka lett a gasztronómiai rendezvények sorában. A fesztiválsorozat 2010-ben vált országos rendezvénnyé. Eddigre az érdeklődés a mangalica termékek iránt olyan mértékű lett, hogy szükségessé vált további helyszíneken is megjelenni, és lehetővé tenni az érdeklődők számára a közvetlen találkozást a tenyésztőkkel

A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.

A rendezvényeken a kiállítók egységes megjelenéssel, faházakban árusítanak. 2011-től a fesztivál szervezői felvállalták a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer…stb.) támogatását, így szokássá vált minden rendezvényen, hogy kiemelt helyen termelői piacteret biztosítanak számukra, mely óriási sikert aratott a vásárlók, és az így lehetőséget kapott hazai kisgazdálkodók, családi vállalkozások  között is.

2013-ban hatodik alkalommal rendezzük Budapesten a Mangalica Fesztivált, a belváros szívében az V. kerületi Szabadság téren.

A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös- fecskehasú) 1-1 példány és egy koca malacokkal.

A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves utcában.

A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak az estig tartó könnyűzenei programok alatt.

A kilátogató vendégek számára a legnagyobb vonzerő főként a megjelenő, kiváló minőségi termékek, de a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsorral készülünk. Napközben a fesztivál hangulatához illeszkedő népzenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók (kolbásztöltés, sajtkészítés, lekvár főzés). Kora délutántól könnyűzenei koncertek. Szombaton hagyományosan bográcsban készült ételek főzőversenyét tartjuk, mely zsűrijét Sági Szilárd (Tv2 képviseletében), Buday Péter mesterszakács és a „Srácok a konyhában" gasztroblog készítői alkotják.

 A terület alatti 800 férőhelyes mélygarázsban kedvezményes parkolásra van lehetőség a kilátogatónak, de leginkább a tömegközlekedést ajánljuk a fesztiválra látogatóknak.

 A fesztivál alatt a Magyar Vöröskereszt véradást szervez a Szabadság téren.

 A fesztiválon, Szombaton, azaz 02.09-én a jelenlévők között kisorsolunk egy élő mangalica malacot, amit haza lehet vinni, és a további érdeklődőknek mangalica árverést tartanak. 2012. november 1-től ugyanis megszűnt az állattartást korlátozó rendelet, így bárhol lehet malacot tartani, ezért segítünk a vállalkozó kedvűeknek, hogy kedvezményes áron igazolt állományból származó mangalicához jussanak és ezzel részt vegyenek a mangalica génmegőrzési programjában.

http://www.facebook.com/mangalicafestival

http://www.mangalicafesztival.hu/

 

 

 

VI. Budapesti Mangalica Fesztivál

 

2013. február 8-10.

Budapest, V. ker Szabadság tér

„A belváros éléskamrája”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük