A 2014-es VIVA Comet gálán, június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében. Természetesen azok, akik nem követhetik a helyszínen a Cometet, a VIVA képernyőjén idén is élőben láthatják az eseményt. Addig is tekintsék meg az öt kategória jelöltjeit. 

A 2014-es VIVA Comet gálán, június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében. Természetesen azok, akik nem követhetik a helyszínen a Cometet, a VIVA képernyőjén idén is élőben láthatják az eseményt. Addig is tekintsék meg az öt kategória jelöltjeit. 

A Legjobb Férfi Előadó jelöltjei:

 

KIRÁLY VIKTOR

1984-ben született New Yorkban, gyerekkorában dobolni és zongorázni tanult, 16 éves koráig Amerikában élt szüleivel. 1999-ben költözött Magyarországra, 2008-ban megnyerte a Megasztár 4-et és az „Év hangja" lett Magyarországon. Első dala a Forgószél a 2009 év legnagyobb nyári slágere volt. 2010-ben Fonogram díjra jelölték az év felfedezettje kategóriában, még ebben az évben megjelent második albuma Solo címmel, amelynek címadó dala hatalmas siker lett. Az ezt követő évben testvérével. Lindával adott ki közös dalt, Moves Faster címmel. A tavaly megjelent Fire című slágere az év legjátszottabb dala lett az összesített hazai rádiós játszási listán. Idén adta ki Running out of time című dalát, amiben az élő legenda, DMC működik közre, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóján pedig legjobb négy közé jutott. Harmadik stúdióalbuma 2014 őszén várható.

 

KÁLLAY SAUNDERS ANDRÁS

Kállay Saunders András életében a zene mindig komoly szerepet töltött be, Amerikában a new yorki metropolitan kórus tagja volt gyermekként, édesapja ismert gitáros. A Megasztár 5 jelentette számára az áttörés, ahol a 4. helyet sikerült elérnie és ezzel megváltozott egész élete. A dalait maga írja, és a szövegeit  mindig vele vagy a környezetével megtörtént témákból meríti. A tavalyi évben My Babe című dalát országos szinten a legjátszottabb dalok közé választották, régebbi dalai (Csak Veled/ Fly , I love you , Tonight , Play my song ) is komoly sikert értek el. 2014-ben harmadszorra jelentkezett A Dal című műsorba, amit Running című számával megnyert, így  ő képviselheti  Magyarországot Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztiválon. A dal egy nagyon fontos témát dolgozott fel, a családon belüli erőszakra hívja fel a figyelmet.

 

BYEALEX

Már kisgyerekként kereste az utat a zenéhez, BYEALEX, legtöbb szerzeménye azonban gimnáziumi évei alatt az íróasztal fiókjában végezte, pedig saját zenekara is volt az énekesnek! Mialatt az egyetemet végezte, a filozofikus hajlamokkal bíró művész számos próbát és demózást élt meg, amiknek már meg is lett az eredménye, hiszen ekkor látott napvilágot máig sokat játszott száma, a Csókolom! Ez a dal hozta meg Alexnek az első nagyobb elismerési hullámot. A következő slágere a Láttamoztam lett, amit szintén sokszor láthattak a VIVA nézői. Az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar válogatójában, A Dalban tett szert országos ismertségre. Ő képviselhette hazánkat, Malmőben, ahol Kedvesem című dalával, az előkelő 10. helyezést érte el. Legutóbb a Nekemte és a Csóró itt minden hang című számokkal jelentkezett, amelyek szintén nagy népszerűségnek örvendtek a VIVA TV-n és a hazai rádiókban egyaránt.

 

BLR

BLR (Vincze Gergely) 1984-ben született Budapesten. 1999 óta foglalkozik zenével, gyerekkorától kezdve a hiphop és r'n'b műfajokat részesíti előnyben. 2004-től kisebb klubokban lépett fel, itt ismerte meg Curtist, akinek 2009-ben megjelent albumán már dolgozott. 2011-ben megjelent első lemeze szerzői kiadásban „Oujee" címmel. Ebben az évben ismerkedett meg Majkával, aki a „Belehalok" című számban való közreműködésre kérte fel. Hamarosan egy album következett, amelyen BLR már 5 saját dalban működött közre, a „Belehalok" című videoklipet pedig több mint 22 millióan nézték meg a legnagyobb videó megosztó portálon, és a hazai összes díjátadó gálán díjjal jutalmazták a dalt. 2013 elejétől a Dj Gem-B által alapított R'n'B All Stars partisorozat állandó tagja lett. 2014-ben szólókarrierbe kezdett, jelenleg albumát készíti, amelynek előfutárai a „Blablabla" és a „Viszlát" című dalok.

 

FLUOR

Ha valaki, Fluor megjárt minden szélsőséget. Az underground mélyétől a mainstream csúcsáig, a tróger hip-hoptól a szerelmes akusztikus dalokon át az elektronikus veretésig. Kísérletezés, határfeszegetés, sokszínűség jellemzi az Animal Cannibals tehetségkutatóján 16 évesen feltűnt rapper elmúlt tíz évét. Fluor a self-made építkezés hazai úttörője: a netes felületeket elsőként meghódítva, mindenféle segítség nélkül hívta fel a figyelmet magára és sokakét az internet adta lehetőségekre. 2011-ben a VIVA Comet Legjobb új előadó díjat zsebelte be, és azóta háromszor jelölték a Legjobb férfi előadó díjára is.  Sokáig a Partyarc és a Mizu című slágerei voltak a legnézettebb magyar dalok a legnagyobb videómegosztó portálon, és 2012-ben az ő nevére kerestek rá legtöbben a Google-n. 2013-ban a legtöbb Facebook lájkkal rendelkező zenei előadó lett hazánkban.

 

A Legjobb Női Előadó jelöltjei:

 

HIEN

Nguyen Thanh Hien 14 évesen, 2008-ban jelentkezett a Megasztárba, ahol egészen a 6. helyig jutott. 2009-ben jelent meg első albuma Játék az egész címmel, a lemezen található 12 dal jellemzően R&B, pop és dance stílusban íródott. A Túl szép című dalához forgatott bemutatkozó, image klipje 2009-ben látott napvilágot, a 2010-es VIVA Cometen pedig elnyerte a szakmai zsűri által odaítélt Legjobb videoklip díját. 2010 tavaszán került a televízió csatornákhoz Hien második videoklipje, a Játék az egész. A Not Livin' In Yesterday és a hozzá tartozó klip egy új korszakot indít útjára 2011-ben: ezeken a dalokon keresztül már nem csak előadóként, de szerzőként is megismerhetjük Hient. 2013-ban jelent második, saját szerzeményeit tartalmazó nagylemeze Sweet Talk címmel, Az angol nyelvű anyagról további három dalhoz készül videoklip: a Who Matters, No More, és az Édes kis suttogás című felvételekhez. Hien 2014 tavaszán ösztöndíjjal nyert felvételt a világ legjobb könnyűzenei egyetemére a Berklee College of Music-ra, valamint a Los Angelesben található Musicians Institute-be is. Várhatóan 2015 májusában kezdi meg tanulmányait a Berklee-n ének-zeneszerzés és music busines szakirányon.

 

CSERPES LAURA

Cserpes Laurát 2013-ban ismerte meg az egész ország A Dal című műsorban, ahol harmincharmadikként a „kispadról" jutott be a legjobbak közé, és egészen a döntőig menetelt, Élj pont úgy című dalával. Még ebben az évben megjelent első önálló nagylemeze, amelynek címadó dalával (Úgy szállj!) 2014-ben is bekerült A Dal magyar versenyébe, és a MAHASZ összesített játszási listáján azonnal az élvonalba került. A dalhoz magyar és angol nyelvű klip is készült. 2014 februárjában a TV2 népszerű műsorában a Nagy Duettben szerepelt, ahol Gesztesi Mátéval a 4. helyet szerezték meg. Az életében a biztonságot a család adja meg számára, 4 testvére van, örök példaképe az édesapja.

 

DÉR HENI

Heni a TV2 Megasztár című műsorának első szériájában tűnt fel, majd 2005-től a Sugarloaf zenekar tagja lett. Kilenc évig az együttes frontembereként hatalmas szakmai sikereket ért el. Több ezer élő koncert adtak, a csapat a legnagyobb fesztiválokon lépett fel, óriási népszerűségre tettek szert az országban, és az országhatáron túl is. Több televíziós produkció meghívott vendége volt, így szerepelt a Dalnokok Ligájában, az Ezek megőrültek című műsorban, és a Hal a tortán adásaiban. 2010-ben a Szenes Iván által létrehozott Kornay Mariann Alapítvány művészeti elismerését vehette át, amely a könnyű műfajban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeket díjazza. Dér Heni tavaly döntött úgy, hogy szólókarrierbe kezd. Első slágere a Turn It Up volt, amelyből videoklip is készült. Második kislemeze az Ég veled! még nagyobb sikert aratott, hiszen első lett a rádiók játszási listáján, és a dalhoz készített klip is óriási sikereket ért el. Heni most éppen egy újabb kislemez kiadására készül, és reményei szerint májusban megjelenik az első szólóalbuma is.

 

TÓTH GABI

Tóth Gabit 2004-ben a Megasztár második szériájában ismerte meg a közönség, a műsor által elnyerte a „2005 legjobb női hangja" címet. Még abban az évben megjelent első nagylemeze Fekete virág címmel, amelyről két videoklip készült, a Fekete virág és a Vágyom rád című dalokból. 2007-ben jelent meg a Szívemet adnám című kislemeze, amelyhez videoklip is készült. Még ebben az évben VIVA TV  A Stáb című valóságshowjában Mark, AFC Tomi és Zimány Linda mellett főszerepet kapott, amely a csatorna legnézettebb műsora lett. 2008 tavaszán Érte megérte című dalához forgatott videoklipet. 2010-ben megjelent második stúdióalbuma Elég volt! címmel. 2010-ben Gabi énekelte a Való Világ 4 főcímdalát. 2011-ben Elég volt! című klipje elnyerte a VIVA Comet Legjobb videoklipje díját, 2012-ben ő nyerte az Év Legjobb Női Előadója kategóriában a Comet gömböt. 2012-ben indult A Dal című műsorban, Nem kell végszó című dalával, amellyel egészen a döntőig menetelt. 2013-ban az X-Faktor negyedik szériájának egyetlen női mentora lett Geszti Péter, Szikora Róbert és Alföldi Róbert mellett. Tavaly év végén jelent meg a Sors című dala, amelynek klipjében a Szombat Esti lázban megismert táncpartnerével Markó Robival mutatta meg legújabb szenvedélyét az éneklés mellett, amely nem más, mint a tánc.

 

RADICS GIGI

A tehetségkutatók közönsége láthatta először Radics Gigit, aki 15 évesen mutatta meg a világnak, milyen az, ha valakiben a tehetség igazán lángol. Vadonatúj érzés című aranylemezes bemutatkozó albumán nemzetközileg elismert zeneszerzők és zenei producerek működtek közre. Első slágere, a "Vadonatúj érzés" / "Daydream" 10 héten át vezette a hivatalos magyar Rádiós Top 40 listát, amely egy magyar előadó esetében eddig egyedülálló eredmény. A MOM Kulturális Központban megrendezett nagy sikerű lemezbemutató koncertjei mellett fellépett már a Montreux-i Jazzfesztiválon Quincy Jones meghívására, forgatott klipet Los Angelesben és bemutatkozott a britek előtt is egy londoni showcase keretein belül. Az országot keresztül-kasul bejárta élőzenekarával, szerepelt Havasi Balázs egyik izgalmas projektjében, és számtalan szimfonikus zenekarral is dolgozott már együtt. Gigi első két slágere, a Daydream/Vadonatúj érzés és az Úgy fáj/Over You igazi nemzetközi színvonalat képviselő produkcióról tanúskodik. A gyönyörű és kirobbanóan tehetséges énekesnő jelenleg második albumán dolgozik.

 

A Legjobb Együttes jelöltjei:

 

HALOTT PÉNZ

A pécsi csapat zenéje távol esik mindentől, amit hazánkban hagyományos értelemben a hiphophoz kapcsolnak. A bólogatós ütemek mellé gyakran kapunk gitár riffeket, a szövegekben pedig hiába keresnénk a pofánvágós keménykedést, helyette azonban van bőven rímbeszedett társadalmi valóság és intelligens humor. Fekete napszemüvege mögött 2004-ben talált rá a pécsi TV-torony árnyékában a Halott Pénz névre, de az első album csak 2009-ben látott napvilágot Fejjel Lefelé címmel. Hamar követte a következő lemez azzal a figyelmeztetéssel: Fogyasztás előtt felrázandó. Erről a lemezről az Angard című dal klippel együtt aratta a legnagyobb sikert. Majd 2013 őszén – már egy teljes zenekarral a háta mögött – mutatta be új, Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemezét, rajta olyan slágerekkel, mint a Feneked a gyengém, a Hello lányok, vagy az Ugyanúgy hallasz.

 

CHILDREN OF DISTANCE

Rövid levelezés után, egy internetes fórumon ismerkedtek meg egymással a zenekar tagjai, akik nem sokat teketóriáztak, a közel sem ideális körülmények ellenére is megalapították a nagyon is beszédes nevű CHILDREN OF DISTANCE-t. A kezdeti szárnypróbálgatások és stíluskeresés után 2007-ben zsebelték be első díjukat. Hatalmas érdeklődés övezte a bandát: meghívások, hazai és külföldi fellépések, televíziós és rádiós fellépések, valamint komoly hallgatottság örvendeztette meg a zenészeket. A 2011-es VIVA Cometen jelölték őket a Legjobb új előadó és a Legjobb együttes kategóriákban is, amikből utóbbit büszkén hozták el. 2012-ben begyűjtötték második Comet-gömbjüket is, és tavaly az év Legjobb együtteseként szintén gömb- tulajdonosok lettek. Tavaly a klipek és a fellépések mellet megjelent a csapat „Kedves Naplóm" című könyve is a rajongók legnagyobb örömére. A Facebookon már 320.000 rajongóval büszkélkedhető csapat az idei évben már két dallal döngeti a rekordokat: a „Nélküled annyira más" és a „Vége", amelyet Horváth Tamással és Raullal közösen készítettek el.

 

PUNNANY MASSIF

A Punnany Massif 2003 óta működő, pécsi illetőségű hip-hop zenekar.  Az underground bandából mára már fesztivál-headlinerré avanzsált zenekarnak négy lemeze van. Első albumuk 2006-ban jelent meg, Körkorkép címmel, készítésekor a céljuk az volt, hogy a mai magyar ember hétköznapjait mutassák be, a saját aspektusukból. Az első albumot követő pár évben az együttes nagy része külföldön próbált szerencsét, így a közös munka egy időre várólistára került. 2009-ben a hiphop.hu díjátadón a Punnany Massif Telik című száma az Év Dala lett. Hazatérésüket követően jelent meg a ShenKick (2010), és a SunKick (2011), amelyen olyan ismert dalok szerepeltek, mint az áttörést jelentő Élvezd, a Hétvégre, vagy a Nincsen Zsé. 2013-ban Mary Popkids-szel közösen jegyzett Mosoly elnyerte a 2013-as VIVA Comet szakmai zsűrije által odaítélt Legjobb Videóklip díját. Tavaly megjelent negyedik lemezük, a Fel#1 tartalmazza a Szabadon című dalt, amely a 2013-as Sziget hivatalos himnusza lett.  

 

IVAN & THE PARAZOL

A 2010 elején alakult Ivan & The Parazol egy öttagú rock n roll formáció. A banda a '60-as és '70-es évek beatzenéjének legjavát nyújtja közönségének, amit a napjaink trendjének megfelelő fogásokkal megbolondítva érik el rajongóikat. A garázs rock zenekar első komolyabb sikerét a "Take My Hand" című dalukkal érte el. A szám külföldi zeneblogokhoz és rádiókhoz is eljuttatta a zenekar hírét, amelynek következtében 2012 nyarán már a legnagyobb hazai fesztiválok és klubok mellett külföldre is kijutottak. 2012 őszén jelentették meg debütáló nagylemezüket, amelyen az első áttörő slágerük mellett számos új dal kapott helyet. 2011-ben a csapat az MTV Brand New programjában az év fiatal befutói között szerepelt, majd 2012 elején a Hard Rock Café nemzetközi tehetségkutatóján a magyar forduló megnyerése után a top 20 nemzetközi zenekar közé jutottak. 2013-ban Texas-ban az SXSW fesztiválon is felléptek, majd novemberben New Yorkban turnéztak, 2014 februárjában a Papp László Arénában a Deep Purple előzenekara voltak. Minden jelentős hazai fesztiválon szerepeltek már, és komoly rajongótáborral zúznak a pesti bulikon is.

 

HŐSÖK

Az alapvetően Veszprémhez köthető hiphop formáció 2001. óta tevékenykedik a honi rap szcénában. 2003-ban megnyerték a Hiphop Mission nevű országos tehetségkutató versenyt, amely a legendás Fila Rap Jam-ek utódja volt. A megalakulás óta több saját lemez, szólóalbumok, produceri kiadványok sora jelent meg a "Híróz" zászlaja alatt. A csapat az évek alatt bejárta fellépéseivel az országot. Minden nagyobb hazai fesztiválon szerepeltek már, az Offline Sport Games nyárzáróin is alapnevek, de városi/községi rendezvényeken és természetesen a hiphop orientált bulikon is biztos pont a Hősök szerepeltetése. 2011-ben a tízéves jubileum és a negyedik album (Négy Évszak) nagy fordulópont. A lemez rengeteg pozitív kritikát kap, sok új kapu és lehetőség nyílik folyamatosan a Hősök számára. 2012-ben szerepelnek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a Szimfonik 2.0 rendezvényen. 2013-ban Érintés címmel napvilágot lát az ötödik korong olyan dalokkal, mint a Kisember, a Hip Hop Hatalom vagy az Enyém. Ebben az évben már közel 150 fellépést ad a csapat, többek között a soproni Volt Fesztivál nagyszínpadának nyitó produkciójaként.

 

A Legjobb Új Előadó jelöltjei:

 

NEW LEVEL EMPIRE

A New Level Empire formáció 2012 nyarán jött létre azzal a céllal, hogy zenekari formátumban vigye színpadra a mostanában szinte kizárólag DJ-k által bemutatásra kerülő minőségi dance műfajt.

A csapat alapítói a nagyközönség által DJ-ként ismert, de eredetileg – és a New Level Empire tagjaként is – dobos DJ Newl, valamint a megszámlálhatatlan könnyűzenei produkció mögött zeneszerzőként jegyzett Krajczár Péter aka Krash. A produkciót tovább erősíti Magyarország egyik legismertebb underground női lemezlovasa, DJ Shizuka, a frontember szerepét pedig a közkedvelt zenész és műsorvezető, Zola tölti be, aki gitározik és énekel a zenekarban.

A banda második dala akkora durranás lett, hogy a rádiós és letöltési listákat egyaránt hetekig vezette, mindeközben pedig A Dal 2014 döntőjéig menetelt, ahol óriási népszerűségre tett szert.

A továbbiakban is sok izgalomra számíthatunk a New Level Empire háza tájáról, hiszen hamarosan megjelentetik következő dalukat, amely egy újabb dance himnusznak ígérkezik.

 

DIAZMENTHA

Diaz és Mentha zenei karrierje két külön szálon indult. Mentha a Hősök csapat tagjaként vált ismertté, míg Diaz zeneszerzőként dolgozott együtt olyan előadókkal, mint Caramel, Hien, Puskás Peti, Gáspár Laci, Fluor, Szécsi ikrek, Hősök, DSP, Halott Pénz és zenei felelőse a nagy sikerű Red Bull Pilvakernek. Diaz és Mentha ismertsége 2003-ban indult, Diaz eleinte csak néhány Hősök dal zeneszerzőjeként dolgozott Menthaval (Szófel 2, Szeretném, Enyém, Egy vér). Hasonló életszemléletüknek köszönhetően a munkakapcsolatból barátság lett, és 2013 nyarán megjelent első közös daluk Szécsi Böbe közreműködésével. "A part" című dal a legnagyobb videó megosztó portálon, a rádiókban és a VIVA TV-n is szépen szerepelt. 2013 decemberében jött az újabb sláger, a "Hello lányok", amely Halott Pénz lemezén jelent meg, legújabb daluk pedig a Nélküled, amely a remények szerint az elődökhöz hasonlóan nagy sikereket ér majd el. Dalaikban hiphop, pop, funky, rock stílusjegyeket is hallhatunk.

 

BOGI

Dallos Nyers Bogi karrierje A Dal 2014 versennyel kezdődött, ahol "We All" című dalával  a második helyen végzett, és a műsornak köszönhetően megismerte és megszerette az egész ország. Bogival már tavaly is találkozhattak a nézők, miután felvételét beválogatták az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar selejtezőjébe. A győri lány tehetségét a műsor zsűrije is elismerte, pozitív kritikában részesítve a versenyzőt. Bogi elmondása szerint az idei megmérettetés abban különbözött a tavalyitól, hogy a "We All"-nak hála, sikerült megtalálnia a saját hangját, és olyan üzenetet közvetítenie, amivel tökéletesen képes azonosulni. A Tóth G. Zoltán (Plastikhead) által szerzett dalból azóta sláger lett, amely a hazai rádiók egyik kedvence, valamint az iTunes, a Deezer és a Mahasz single chart élén egyaránt tábort vert.

 

BRICKLAKE AND SEAN DARIN

Fiatalok, jó barátok és a jelek szerint szemtelenül tehetségesek. Utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint a tény: a világsztár D. Ramirez világszerte több száz fiatal producer jelölt közül választotta ki Bricklake-et és Sean Darint. Zenéiket ma már olyan nevek is játsszák, mint Carl Cox, Paul Van Dyke és Matt Darie. Senden Baska című slágerük nem csak itthon, Törökországban is hódított. Chris Lawyer-rel közösen pedig a "szirének hívószavát" is megzenésítették. A világsztár BT remixversenyén is nyertek, így a legnagyobb kiadók egyike, az Armada Records is korongra égette már a munkájukat. Bricklake és Sean Darin azonban nem ül a babérjain, eleddig legutolsó slágerük, amit Herr Spiegel-el közösen készítettek, a Dont You Mind a rádiók és a legnagyobb bulik kedvence, nem csak itthon.

 

MOHAMED FATIMA

Az egyiptomi születésű Mohamed Fatima nevét 1997-ben ismerte meg a magyar közönség, amikor 16 évesen berobbant a köztudatba a Fekete Vonat énekesnőjeként. A zenekar legismertebb dalai közé tartozik a Hol van az a lány és Forró a vérem , vagy A Város másik. A csapat feloszlása után az énekesnő Londonba költözött. 2012-ben tért vissza a Voice című tehetségkutatóban, ahol a válogatáson elnyerte a zsűri tetszését, ám az élő show-ban hamar kiesett. Az áttörés ezután érkezett el, amikor Nem baj című slágerével elindult A Dal című műsorban. Az énekesnő azóta folyamatosan hallat magáról, legújabb, önmagáról elnevezett albumát 2013-ban adta ki. A lemezen 17 saját dal található.

 

A Legjobb videóklip jelöltjei:

 

KARÁNYI: CELEBRATE LIFE

A két Fonogram díjjal rendelkező Karányi, meghatározó alakja a magyar elektronikus zenei színtérnek.  3 albumával, 6 EP-jével, 7 klipjével az egyik legnevesebb magyar producer 2002 óta. Pályafutása során fellépett már számos országban köztük: Amerikában, Németországban, Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, és Izraelben is. Dj-ként többnyire house, és deep house zenéket forgat, producerként az elektronikus pop zene jellemzi inkább. Karányi megfordult már számos fesztiválon 10 éves karrierje során, dj setjeire sokan kíváncsiak.  Több nagy név előtt is fellépett már, többek között Boy George (UK), Stephan Bodzin (DE), Ian Carey (USA), Nicola Fasano (IT), Prok & Fitch (UK) előtt is játszott.

 

S O N YA: KITCHENFLOOR

A  SO N Y A zenekar egy frissen alakult formáció. Kitchenfloor című számuk már hallható a rádiókban, amihez nemrégiben videóklippet is forgattak. Utóbbit tavaly ősszel mutatták be a Toldi moziban, amit a formáció első koncertje előzött meg. A zenekar tagjai mindannyian megjártak a legkülönbözőbb underground zenei szubkultúrák bugyrait. Korbucz Sonya, énekes-gitáros szeptember 7-en a Szimfonik live 3 keretén belül játszotta el a Tears For Fears/Gary Jules klasszikusát a Mad Worldot a Magyar Rádió szimfonikusai és gyerekkórusa kíséretében. Első EP-jük idén jelenik meg.

 

BYEALEX: NEKEMTE

Már kisgyerekként kereste az utat a zenéhez, BYEALEX, legtöbb szerzeménye azonban gimnáziumi évei alatt az íróasztal fiókjában végezte, pedig saját zenekara is volt az énekesnek! Mialatt az egyetemet végezte, a filozofikus hajlamokkal bíró művész számos próbát és demózást élt meg, amiknek már meg is lett az eredménye, hiszen ekkor látott napvilágot máig sokat játszott száma, a Csókolom! Ez a dal hozta meg Alexnek az első nagyobb elismerési hullámot. A következő slágere a Láttamoztam lett, amit szintén sokszor láthattak a VIVA nézői. Az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar válogatójában, A Dalban tett szert országos ismertségre. Ő képviselhette hazánkat, Malmőben, ahol Kedvesem című dalával, az előkelő 10. helyezést érte el. Legutóbb a Nekemte és a Csóró itt minden hang című számokkal jelentkezett, amelyek szintén nagy népszerűségnek örvendtek a VIVA TV-n és a hazai rádiókban egyaránt.

 

IRIE MAFFIA: BADEST

A 2005-ben alakult Irie Maffia mára Magyarország egyik legjobb koncertzenekara lett. Hangzásviláguk egyszerre funkos, reggae-s, és hiphopos, amelyet a mai klubzenék friss trendjeivel kevernek. A 12 fős banda garantáltan látható az összes jelentős hazai fesztivál nagyszínpadán és komoly külföldi sikerekkel is büszkélkedhetnek. A 4 MC-t felvonultató szupergroupot Sena, MC Columbo, Busa Pista és Kemon egyénisége valamint a fantasztikus zenekar átütő erejű dallamvilága teszi egyedivé.

 

DÜKI

A hanoi születésű Düki – aki először 2009-ben, a Bad Boys tagjaként lépett ki a reflektorfénybe a Csillag születik színpadán – megszállottja mindennek, ami művészet, tánctudására a Megasztár egész stábja hagyatkozott a legutóbbi évad során. A tánc mellett zenei tehetségét is hivatalosan elismerték, hiszen 2011-ben a „legjobb új előadó" kategóriában, majd 2013-ban már a „legjobb férfi előadó" kategóriában indult a Comet-gömbért. Emellett pedig A Dal című műsorban is sikert könyvelhetett el, hiszen Puskás Peti „Amíg a tűz ég" című dalának ő az egyik szerzője. Legújabb slágere a Turn Me On, modern, lüktető és táncolható zene, amelyben a  rap betétet Skeeny Boy adja elő, a klip koreográfiáját pedig természetesen Düki találta ki. A videó különlegessége, hogy egyetlen snittel, vágás nélkül készült.

 

http://www.vivatv.hu/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük