Vízről, gázról, mezőgazdaságról – Beszélgetés Fekete János közgazdásszal
A magyar Gazdasági Rádióban adott interjújára figyeltem fel. Tetszett a nyilatkozata a magyar vízről, gázról és mezőgazdaságról. Amit azzal a tanáccsal egészített ki, hogy abba kellene az államnak beruháznia, amiben jók Magyarország adottságai.
A magyar Gazdasági Rádióban adott interjújára figyeltem fel. Tetszett a nyilatkozata a magyar vízről, gázról és mezőgazdaságról. Amit azzal a tanáccsal egészített ki, hogy abba kellene az államnak beruháznia, amiben jók Magyarország adottságai.
– Hogy látja tehát lehetőségeinket a vízenergia, termálenergia területén?
Lehetőségeinkről az a véleményem, hogy minden országnak, így Magyarországnak is abba kell elsősorban beruháznia, ahol nincs erős konkurencia, amiben a legjobb. És Magyarországon ez elsősorban a víz. Víz nélkül nem lehet élni. A víz jelentőssége egyre aláhúzottabb. A víz fontosabb, mint az olaj! Magyarországon, ha bárhol lefúrnak, azonnal jön a meleg termálvíz. Ilyen kis helyen ennyi termálvíz nincs sehol a világon! A termálvíz gyógyhatásáról jók a személyes tapasztalataim is. Orosz fogságból reumatikus fájdalmakkal tértem haza. A hajdúszoboszlói termálvíz meggyógyított.
Fokozott beruházás kellene a magyar gyógyvizek jobb kihasználására! A magyar egészségügy is beszállhatna. Fejleszteni kellene a gyógyidegenforgalmat, s akkor Magyarország központja lehetne az európai, vagy akár a világ gyógyturizmusának.
A víznek szerepe lehet a fűtésben, a mezőgazdaságban is. A fóliasátrakban például olcsóbban lehetne termelni, ha a fűtés kevesebb pénzbe kerülne.
A magyar mezőgazdaság is megérdemli a magasabb szintű beruházást. A magyar föld olyan minőségű ízeket termel zöldségben, gyümölcsben, ami nem található sehol máshol! Hiába dinnye nagyságú az olasz alma, ha nem olyan jó ízű, mint a jonatán. Feleségemet mindig arra kérem, ha vásárol, hogy magyar terméket vásároljon.
Értékes folyóvizeink is vannak. Magyarország fekvése szerint tranzit ország, így a tranzit kereskedelembe jobban bekapcsolódhatna. Folyóvizeinket szélesebb körben kellene folyami hajózásra felhasználni. Ez környezetbarát szállítási mód és jelentős bevételt is hozhatna az országnak.
Ivóvizeinket sem értékeljük kellőképpen, pedig van Ferenc József- Szentkirályi ivóvizünk. A Széchenyi-, a Dagály fürdő ivókútja gazdag ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmaz légcső-hurutra, gyomor panaszokra. Ivóvizeinket gazadaságos lenne szélesebb körben exportálni!
– Érdekes információt hallottunk Öntől a magyarországi gázenergia lehetőségeiről.
Magyarország katlanszerű mélységben helyezkedik el. A katlan alja tele van nyersanyagokkal. Makónál például igaz nagyon mélyen gázt is találtak. Jelenleg -a hírek szerint- egy kanadai cég próbálja kitermelni ezt a gázt amerikai technológiával.
– Jó lenne nekünk is beszállni ebbe a kitermelésbe. Esetleg Európai Uniós hitellel. De beszéljünk most a világgazdasági válságról, ami mindnyájunkat aggaszt. Melyek a világgazdasági válság kiváltó okai?
Tempora mutantur! Minden változik. A tőkés világ eddigi elméletei: a piac mindenek előtt! – megdőlt. Az állam ne avatkozzon bele a gazdaságba- ez sem igaz. A piac nem képes önmaga kijavítani a hibáit, ha baj van. A tőkés gazdasági rendszer most nem működik.
A problémák az USA-ból indultak el. Az USA Központi Bankjának szerepét betöltő Federal Reserve Bank a hivatalos bankkamatlábat 1%-ra csökkentette. Ez jelzés értékű volt egy túlzott gazdasági fellendülés- egy gazdasági buborék kialakulásához. Ez most kipukkadt.
– Mi a helyzet Magyarországon?
Magyarországon is fennáll a gazdasági fejlődés lelassulásának veszélye, de nincs gazdasági válság. Meg lehet nyugtatni az embereket. A magyar bankok viszonylag jól állnak- a betétesek biztonságban vannak. Az Országos Betétfedezeti Alap, betéteseinek 13 millió forintig vállal garanciát, az e feletti betétösszegre pedig az állam vállal kezességet.
– Hogyan lehetne elosztani a terheket?
Igazságosan, tisztességesen. Akik ledolgoztak már több tíz évet, a nyugdíjasokat nem szabad tovább terhelni. Az átlagon felül gazdálkodókat kellene terhelni. Adót viszont nem lehet csökkenteni, mert felborítaná a költségvetést.
– Nemrég ünnepelte 90. születésnapját. Hogyan tudta megőrizni magát ilyen jó szellemi-fizikai kondícióban?
Fontos a jó családi háttér. Jóban-rosszban 62 éve élek együtt feleségemmel. Fontos a munka és hogy azt csináltam és csinálom, amit szeretek. Fontos az egészséges életmód, a sport, a mozgás. Teniszeztem. Voltam ping-pong bajnok is. Mára a séta maradt.
-Köszönöm a tanulságos beszélgetést.
Névjegy helyett
|
Dr. Szalontai Éva