3D-s és „hangos” bélyeg a 2013 évi bélyeg kibocsátási programban
A Postai Világnap alkalmával a Magyar Posta közzétette 2013-as bélyeg kibocsátási programját. A bélyegek hagyományosan a magyar kultúrtörténethez kapcsolódó nevezetes évfordulókra, jeles nemzetközi eseményekre, illetve azok magyar vonatkozásaira emlékeztetnek majd. Folytatódnak a gyűjtők által kedvelt sorozatok, így jövőre huszonkét alkalmi bélyeg, három alkalmi blokk és öt alkalmi kisív kibocsátása várható.
A Postai Világnap alkalmával a Magyar Posta közzétette 2013-as bélyeg kibocsátási programját. A bélyegek hagyományosan a magyar kultúrtörténethez kapcsolódó nevezetes évfordulókra, jeles nemzetközi eseményekre, illetve azok magyar vonatkozásaira emlékeztetnek majd. Folytatódnak a gyűjtők által kedvelt sorozatok, így jövőre huszonkét alkalmi bélyeg, három alkalmi blokk és öt alkalmi kisív kibocsátása várható.
2013-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz Kassa. A város legfontosabb nevezetességeit bélyegblokk mutatja majd be. Születési évfordulójukon jeles magyar személyiségekre emlékezünk jövőre: dr. Ujvárosi Miklós botanikus, Gárdonyi Géza író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, Robert Capa (Friedmann Endre Ernő) fotográfus és Körösfői-Kriesch Aladár festő, szobrász, iparművész, a szecesszió kiváló képviselője is megjelenik majd bélyegen. Születésük bicentenáriuma alkalmából a Guiseppe Verdi és Richard Wagner tiszteletére megjelenő bélyegek a tervek szerint nemcsak képi élményt fognak nyújtani, hanem rajtuk keresztül a világhírű zeneszerzők alkotásai is elővarázsolhatók lesznek.
100 évvel ezelőtt kezdődött meg a Ford T-modell futószalagon történő gyártása. Az újszerű gyártási technológia mások mellett Galamb József konstruktőrnek volt köszönhető, így a februárban megjelenő bélyeg a Ford Motor Company tervezőjének is emléket állít.
A magyar bélyeg kibocsátásban első alkalommal jelennek meg olyan bélyegek, amelyek 3D-s szemüveggel életre kelnek. A különleges kibocsátás a magyar múzeumok kincseit bemutató sorozat részeként a Fertőrákosi Kalcitkristály Múzeum illetve a Zsámbéki Lámpamúzeum gyűjteményének jeles darabjait mutatja be. A Magyarország állatvilága sor és blokk bélyegképein ezúttal a hazánkban honos ragadozó és rovarevő emlősök közül a tervek szerint a sün, a hiúz, a hermelin, a denevér és a törpecickány lesznek láthatók.
A Bélyegnaphoz kapcsolódóan immár hagyományosan kétcímletű bélyegsorozat, a szervezett hazai bélyeggyűjtés támogatására pedig feláras bélyegblokk kerül forgalomba. A 86. Bélyegnap 2013. május 3-án, Székesfehérváron lesz. Az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatását szolgáló feláras kisív pedig jövőre Weöres Sándor születésének 100. évfordulóját köszönti.
Folytatódik a 2012-ben megkezdett exkluzív filatéliai bélyegkisív-sorozat, amely a világ egyik legszebb épületét, a magyar Országház részleteit mutatja be. Jövőre új sorozatot is indít a Magyar Posta, melyen a magyar szentek és boldogok szerepelnek majd.
Az elmúlt években a PostEurop közönségszavazásán a Magyar Posta négy alkalommal is a legszebb EUROPA bélyeg címet nyerte el. Az európai bélyegkibocsátók jövőre a postai járművek témakörben megjelenő bélyegekkel versenyezhetnek. A vasútmotívumok gyűjtői számára is készül jövőre bélyeg, a kétcímletű kiadványon a MÁV M61-es sorozatú (NOHAB) dízelmozdonya és V43-as sorozatú villanymozdonya lesz látható.
A 2013. évi nemzetközi sportesemények közül bélyeg köszönti a Budapesten megrendezésre kerülő Judo Európa-bajnokságot, a Vívó világbajnokságot és a Birkózó világbajnokságot. Egy-egy bélyeg jelenik meg továbbá a 100 éves Magyar Sí Szövetség és a 125 éves MTK tiszteletére. A Magyar Posta 2013-ban Azerbajdzsán nemzeti postájával tervez közös bélyegkibocsátást.
A forgalmi bélyegek között a már megszokott Húsvét, Karácsony, Bútortörténet, és Védett hazai virágok témák igény esetén természetesen jövőre is sorra kerülnek. Folytatóik az Idegenforgalom és az Egészségturizmus-Gyógyfürdők sorozat is. Előbbi a Szegedi Dómot, a Margitszigeti kilátót és az Orfűi forrásházat, utóbbi pedig a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodát mutatja be.
A tervek szerint mese- és képregény figurákat ábrázoló, valamint jókívánságok és üdvözletek témájú címletek kibocsátásával lesz színesebb a forgalmi bélyegek köre.
Az alkalmi bélyegek körében 2013-ben a Magyar Posta 22 bélyeg, 3 blokk és 5 kisív kibocsátását tervezi. A várható éves össznévérték 14.200 forint lesz, mely 300 forint összegű felárral egészül még ki. Ebből 200 forint a hazai szervezett bélyeggyűjtést, 100 forint pedig az ifjúsági bélyeggyűjtés népszerűsítését támogatja majd. A forgalmi bélyegek címletszámát a Magyar Posta jövő évi bérmentesítési forgalmi igénye határozza meg.
Alkalmi bélyegek 2013
Téma |
Bélyeg |
Blokk |
Kisív |
|
január 25. |
Európa Kulturális Fővárosa 2013, Kassa |
|
1 |
|
február 5. |
100 éve Galamb József vezetésével megkezdődik a Ford T-modell futószalagon történő gyártása |
1 |
|
|
február 5. |
Jeles magyarok: 100 éve született dr. Ujvárosi Miklós |
1 |
|
|
március 5. |
Judo Európa-bajnokság, Budapest |
1 |
|
|
március 5. |
200 éve született Giuseppe Verdi |
1 |
|
|
március 5. |
200 éve született Richard Wagner |
1 |
|
|
április 2. |
Magyarország állatvilága |
4 |
1 |
|
május 3. |
86. Bélyegnap, Székesfehérvár |
2 |
1 |
|
május 3. |
EUROPA 2013: Postai járművek |
|
|
1 |
május 3. |
Magyar múzeumok kincsei: Fertőrákosi Kalcitkristály Múzeum, Zsámbéki Lámpamúzeum |
2 |
|
|
június 5. |
Ifjúságért 2013: 100 éve született Weöres Sándor |
|
|
1 |
június 5. |
Mozdonyok |
2 |
|
|
július 4. |
Vívó világbajnokság, Budapest |
1 |
|
|
július 12. |
100 éves a Magyar Sí Szövetség |
1 |
|
|
augusztus 2. |
Jeles magyarok: 150 éve született Gárdonyi Géza |
1 |
|
|
augusztus 2. |
Birkózó világbajnokság, Budapest |
1 |
|
|
augusztus 15. |
|
|
1 |
|
szeptember 3. |
Művészetek 2013: Az Országház |
|
|
1 |
október 2. |
100 éve született Robert Capa |
1 |
|
|
október 2. |
Jeles magyarok: 150 éve született Körösfői-Kriesch Aladár |
1 |
|
|
november 5. |
125 éves az MTK |
1 |
|
|
Szervezés alatt |
Azerbajdzsán – Magyarország közös kibocsátás |
|
|
1 |
Forgalmi bélyegek 2012
Bútortörténet |
Egészségturizmus: Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda |
Húsvét |
Idegenforgalom: Szegedi Dóm, Margitszigeti kilátó, Orfűi Forrásház |
Jókívánságok, üdvözletek |
Karácsony |
Magyar népművészet |
Mese- és képregény figurák |
Védett hazai virágok |