A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége 2006-ban Sinkó Ferenc-díjat alapított pályakezdő újságírói tevékenység elismeréséül. Céljuk a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése az írott és elektronikus sajtóban. A díjat olyan újságíró kaphatja, aki országos, regionális, kisközösségi rádió, televízió, illetve az írott sajtó vagy internetes lap munkatársa, s munkásságával tanúbizonyságot tett a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviseli a tájékoztatásban.

  A szerkesztőségek, médiumok vezetői 2011. október 10-ig tehetnek javaslatot szerkesztőségenként egy-egy munkatársra, akit a fenti szempontok alapján méltónak találnak a díj elnyerésére.

 További feltétel, hogy a jelölt a jelölés évében legfeljebb harmincéves lehet. A MAKÚSZ kéri a javaslattevőket, hogy ha jelöltjük elnyeri a díjat, a továbbiakban is tegyék lehetővé rátermettségének és szakmai alkalmasságának nyilvánosság előtti folyamatos bizonyítását.

A jelöléseknek tartalmazniuk kell:

– a díjra javasoltak szakmai életútjának és munkásságának ismertetését,

– a javaslattevő részletes indoklását,

– publikációs, vagy megjelenési listát,

– a díjra javasolt kolléga pontos elérhetőségét (cím, telefon, e-mail).

A díjat odaítélő bizottságba a MAKÚSZ korábbi évek Táncsics-díjasaiból kér fel tagokat. A bizottság a beküldési határidő lejárta után három héttel hozza nyilvánosságra döntését. A díjat a MAKÚSZ őszi tanulmányi napján adja át a szövetség képviselője és Sinkó Ferenc egyik gyermeke.

A díj Kun Éva keramikusművész által készített ikonnal és 50.000,- Ft nettó jutalommal jár, valamint a szakmai elismerés mellett a MAKÚSZ egyéves ingyenes tagságot ajánl a Sinkó Ferenc-díj nyertesének.

A Sinkó Ferenc-díjat 2006-ban, első ízben Erhardt Ágoston szerkesztő, a Duna Televízió vallási szerkesztőségének munkatársa kapta. 2007-ben a kuratórium ifj. Gyorgyovich Miklósnak, A Szív című jezsuita folyóirat ifjúsági rovatának szerkesztőjének adományozta. 2008-ban Diós Judit, a Magyar Rádió Krónika című hírműsor munkatársa kapta, 2009-ben Pion István, a Magyar Hírlap munkatársa volt a díjazott. 2010-ben Kocsis Éva szerkesztő, riporter, a Lánchíd Rádió munkatársa részesült az elismerésben.

 A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége felhívását abban a reményben teszi, hogy a kezdeményezéssel hozzájárul a hazai elektronikus és írott sajtó színvonalának emeléséhez, a hiteles tájékoztatás és tájékozódás esélyének növeléséhez és a díjazottak példát mutatnak az újságírói pályára készülő fiatalok számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük