Dr. Szalontai Éva, az Életmód Szakosztály elnöke mutatta be a tagságnak Birinyi József urat, a Parlamenti Hungarikum Munkacsoport vezetőjét. Mint kiderült, nemcsak a tagságot érdekelte a tárgy, mert az esemény hírére megjelent Kovacsics Imre, a Nemzeti Fürdőszövetség elnöke, akit 2010-ben az Év Vállalkozója címmel tüntetettek ki, és aki nyolc gyógyfürdőt üzemeltet az országban. A sajtótájékoztatón felszólalt még dr. Gál Lajos, az Egri Főiskola tanára, az egri Gál Pincészet tulajdonosa,hiszen az európai jogvédelem alatt álló termékek 80%-a bor, valamint Kovács László, a Kis-Közép- és Agrárvállalkozóók Országos Szolgáltató Egyesületének elnöke, a Magyar Sajtok Házának képviselője is.

 

Dr. Szalontai Éva, az Életmód Szakosztály elnöke mutatta be a tagságnak Birinyi József urat, a Parlamenti Hungarikum Munkacsoport vezetőjét. Mint kiderült, nemcsak a tagságot érdekelte a tárgy, mert az esemény hírére megjelent Kovacsics Imre, a Nemzeti Fürdőszövetség elnöke, akit 2010-ben az Év Vállalkozója címmel tüntetettek ki, és aki nyolc gyógyfürdőt üzemeltet az országban. A sajtótájékoztatón felszólalt még dr. Gál Lajos, az Egri Főiskola tanára, az egri Gál Pincészet tulajdonosa,hiszen az európai jogvédelem alatt álló termékek 80%-a bor, valamint Kovács László, a Kis-Közép- és Agrárvállalkozóók Országos Szolgáltató Egyesületének elnöke, a Magyar Sajtok Házának képviselője is.

   Mindegyikük közös célja a hungarikumok terjesztése nemcsak széles e hazában, hanem, hogy külföldön is jó hírnevet szerezzenek. Az esemény magyaros vendéglátásához sikerült megnyerni a patinás Fehér Páva Étterem tulajdonosát, Madari Gyulát. Közös remény, hogy a 2011-es Magyarország soros elnöki tisztsége idején minél több hungarikummal kápráztassuk el a külföldi vendégeket.

Magyar ÉrtékTár (MÉRT) alakult a hungarikumokért

2009-ben országgyűlési határozattal indult Birinyi József vállalkozó irányításával a tiszteletdíj nélkül dolgozó Parlamenti Hungarikum Munkacsoport. Szlogenjük: „Érték a Mérték!" Kerettörvényt készít elő a hungarikumok önálló költségvetési támogatásáról. Céljukat az Országmárka Munkacsoport is támogatja.

Mi az a hungarikum?

A hungarikum olyan nemzeti sajátosság, mely lényegében eltér a többi országétól. Érték, speciális hazai termék, a magyarság tartópillére, fogalma sokféle területre kiterjedhet: zene, tánc, művészetek, építészet, sport, gasztronómia, bor, pálinka stb. Mivel az Európai Parlament 2002-től támogatja a különböző nemzeti értékeket, a sok hamisító fellépése miatt sürgős szükség van a Munkacsoport által szorgalmazott hungarikum-törvényre.

   A hungarikumok között megkülönböztethető az aktív és a passzív örökség. Passzív az, amit a múzeumokban, vitrinben őriznek. Az aktív örökség pedig az ősi eredetű, de új, vagy felújított, ma is élő hagyomány, mint amit neo-folklorizmus néven is említhetünk (népi építészet, táncház, disznóölés, hurkatöltés, kolbász- és borkészítés, lekvárfőzés, magyar méhészkedés, fazekasság és egyéb foglalkozások újjáélesztett formája), továbbá ide tartoznak a fürdők hagyományai, a tájjellegű ételek, a népművészetek, a védett őshonos állatok és növények. Birinyi József (különben vegyészmérnök és sokoldalú folklorista) Gustav Mahlert idézte: „A tradíció nem a hamu őrzése, hanem a tűz továbbadása".

   A társadalom véleménye alapján a Magyar ÉrtékTáron kívül is léteznek nemzeti értékek, bár azok nem sorolhatók a tipikus hungarikumok körébe. Fordítva is igaz: sok magyar termékhez használnak fel külföldi eredetű fűszereket, s attól még hagyományos magyar eredetű marad (pl. a Pick szalámi). Az értékek számba vételére, támogatására a mintegy 20 milliárd forint mellett pályázati pénzeket kell még nyerniük, hogy a hungarikumok kiválasztására, az értékőrzők védelmére és az ifjúság nevelésére, vagyis a fogyasztók valós értékek iránti szoktatására is jusson belőle. Az őszi parlamenti időszakban már nem volt idő értékvédő törvény és költségvetés megalkotására, a társadalom aktiválására, mozgalom indítására és a létező értékrendszerek kidolgozására. E tárgyban egyelőre csak tűzoltás folyik.

  Birinyi úr nagy reményt fűz az EU soros magyar elnökségéhez, amikor a világnak megkülönböztethetően felmutatjuk a pannonikumokat, kárpátikumokat és ezek közül a piramis tetejét alkotó legkisebb csoportot, a hungarikumokat.

  

  Külföldi példák: 246 francia sajtüzemet ismertek el nemzeti sajátosságnak; Ázsia élő kincsestár a keleti sportok, művészetek, zene, tudományok és más nemzeti termékek tekintetében. Finnországban úgy segítik elő a hagyományos minőséget, hogy az állam felvásárolja e termékeket, így a termelőt azonnal pénzhez juttatja, bár az állami beruházás jóval később térül meg; Olaszországban a vásárlók először azt emelik le az üzletek polcáról, amire ráírták: a „made in Italy" megjelölést. Az egyik hozzászóló svájci példát említett: az egyes kantonokban előnyben részesítik a saját kanton termékeit is a többiével szemben.

   A 2009. február 1-től dolgozó Parlamenti Hungarikum Munkacsoport 309 regisztrált élelmiszert tart számon, s idén már három konferenciát rendezett e tárgyban. 2011 tavaszán kerül sor a következőre.

   A MÉRT felelőssége óriási, hogy felépítse a „gyógyító, kreatív Magyarország" fogalmát saját maga és a világ számára. Tartsanak bennünket úgy számon, mint az „élő hagyományok országát"! Birinyi úr végül leszögezte, hogy a testületet nem a nacionalizmus, hanem az értékközpontúság vezérli.   

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük