2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A nyírségből érkezik idén a parlamenti bejgli

1 perc olvasás

800-gyerek-karacsonyozott-a-parlamentben_image_10203951_16-9.jpgIdén a Nyírségben, közvetlenül az ünnep előtt sütötték azokat a hagyományos magyar bejgliket, amelyeket az Országházi Gyermekkarácsony alkalmával – más támogatók ajándékai mellett – a hátizsákjukban kaptak a meghívottak. A mintegy 1000 rúd – 500 diós, a másik fele mákos – a legjobb helyre került, hiszen a résztvevő, többségükben nehéz sorsú gyerekek között sokan vannak, akiknek ez a két rúd bejgli jelenti majd a teljes ünnepi süteményadagját.

A Magyar Pékszövetség nagy örömmel tesz eleget évről-évre a felkérésnek, hogy a Parlamentben rendezett ünnepélyen lássa el bejglivel a vendégeket – mondta el az esemény kapcsán Septe József, a szervezet elnöke. A pékek munkájuk során nem egyszer találkoznak olyan helyzetekkel és emberekkel, akiknek egy bejgli, de néha egy kenyér is nagy örömet szerez. Átérezzük ezeket a sorsokat és lehetőségeinkhez mérten nemcsak az ünnepeken, de a hétköznapokban is próbálunk segíteni – tette hozzá a vezető.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.