Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó magyar stratégia elfogadásának 5. évfordulójára idén a Tempus Közalapítvány - az Európai Bizottság támogatásával - díjat hozott létre olyan Magyarországon aktívan és eredményesen működő, az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos hálózatok támogatására, amelyek más hazai kezdeményezések számára is példaértékűek lehetnek.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán

Két hónapon és három kontinensen át ívelt ezernyi iskola tízezer diákjának versenye. A Tengernyi Kaland alternatív valóságjáték eredménye a megszerzett tudás és a hasznos aktivitással eltöltött szabadidő mellett, értékes digitális eszközök a legtöbb pontot gyűjtő diákoknak és iskolának. A valóságjáték ünnepélyes eredményhirdetésére 2010. december 10-én került sor, Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke jelenlétében, a Városmajori...

A katolikus hit továbbadását elősegítendő új internetes portál indult http://www.hittansuli.hu/ címmel. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Szent István Társulat új hittankönyvsorozatának internetes moduljaként működő honlap változatos tartalmakkal áll a hittant tanulók és tanítók szolgálatára. Azoknak is segítséget nyújt a portál, akik családjukban szeretnék eredményesen továbbadni hitüket, vagy egy-egy fontos ünnepre kívánnak tartalmasan felkészülni.

A Ricoh Csoport intelligens számlázással bővítette üzleti megoldásokat kínáló palettáját. Az intelligens számlázás, azaz az i-számlázás segítségével az ügyfelek elektronikus úton kiszervezhetik a vállalkozásukban keletkező összes számla átvételét és kiállítását a Ricoh-nak. Az elektronikus számlázásra való áttéréssel időt és energiát spórolhat meg a felhasználó amellett, hogy 70-90%-kal csökkentheti papíralapú számlázással kapcsolatos kiadásait.
A GTS Central Europe ("GTS"), a régió vezető infrastruktúra alapú távközlési szolgáltatója létrehozta Szerbia felé második optikai kábeles határkeresztezését, valamint Szlovénia irányába is bővítette regionális optikai hálózatát. A GTS dél-kelet európai terjeszkedése szerves része a cégcsoport azon törekvésének, hogy a régió legkedveltebb üzleti távközlési szolgáltatójává váljon.
www.pszaf.hu A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. december 10-től fogyasztóvédelmi kampányt indít a karácsonyi fogyasztási hiteleket felvevők tájékoztatására. Ennek keretében a Felügyelet több tízezer példányban juttatja el Az áruhitelek című ingyenes kiadványát országszerte a fogyasztási hiteleket kínáló hitelintézetek, illetve ügynökeik - azaz az áruházláncokban, hipermarketekben dolgozó értékesítők - standjaira.
Újabb szakmai elismerést könyvelhet el a már számos nemzetközi és hazai díjat bezsebelt, időskorúakat internetezésre oktató Kattints rá, Nagyi! program. A Budapesti Művelődési Központ által kidolgozott és a UPC támogatásával évek óta országos szinten zajló, eddig már több mint hatezer szépkorú diákot a világháló fortélyaival megismertető képzés ezúttal a Tempus Közalapítvány Hálózati tanulásért díját nyerte el.