A tisztító- és fertőtlenítőszerek közép-kelet-európai piacán meghatározó szerepet betöltő, cseh Bochemie a.s. vállalat sikeresen befejezte a magyar EVM Zrt. (korábbi nevén Egyesült Vegyi Művek) akvizícióját és átvette a vállalat irányítását.

A tisztító- és fertőtlenítőszerek közép-kelet-európai piacán meghatározó szerepet betöltő, cseh Bochemie a.s. vállalat sikeresen befejezte a magyar EVM Zrt. (korábbi nevén Egyesült Vegyi Művek) akvizícióját és átvette a vállalat irányítását. Az új tulajdonos a jövőben az EVM hagyományos magyar márkáinak megtartása mellet azok megújítására, korszerűsítésére és versenyképességük növelésére összpontosít.

Az EVM, a közismert magyar márkák – a Bip, az Ultra, a Caola és a WU2 – portfoliójának gyártója az utóbbi időben pénzügyi eredményének stagnálását tapasztalta, árbevétele 2005 óta évi 3-5%-kal csökkent, részesedése a hazai piacon fokozatosan erodálódott. Az új tulajdonos azt az ambiciózus célt tűzte maga elé, hogy megfordítsa ezt a kedvezőtlen folyamatot és visszahelyezze a hazai márkákat az évtizedes tradíciójuk alapján őket megillető helyre. A Bochemie a gyártás hatékonyságának növelésével és a termékskála megújításával támogatni fogja a hagyományos magyar márkákat abban, hogy javítsák versenyképességüket a nemzetközi márkákkal szemben.

A vállalat új menedzsmentje a bohumíni székhelyű anyavállalatnál gazdag tapasztalatokat szerzett vezetőkből áll: az új vezérigazgató Vladimír Sokolovský, a pénzügyi igazgató Miroslav Kotuliak, a kereskedelmi igazgató Marek Polák. A folyamatosságot tíz éves iparági tapasztalatával Szabó Csaba termelési igazgató képviseli.

Az akvizíciót követő első két hónapban a vezetés auditáltatta az üzleti működést és a budapesti gyár termelési hatékonyságát. A vizsgálat olyan jelentős hiányosságokat tárt fel, amelyek szükségessé tették a szervezési reformokat.

Az intézkedések között szerepel majd a munkahelyek számának csökkentése, amely együtt jár a működés hatékonyságának növelését szolgáló megoldások keresésével és azzal, hogy a legtöbb disztribúciós funkciót és valamennyi raktározási feladatot kiszervezik. A menedzsment jelenleg előkészíti a megfelelő kompenzációt és támogatást azon dolgozók számára, akiket a szervezeti reform érinteni fog. A vezetés a reformmal kapcsolatos minden változásról konzultált a munkaügyi szervezetekkel és a szakszervezetek képviselőivel.

A működési folyamatok javítása, összekötve néhány tradicionális EVM termék modernizációjával, valamint a Bochemie néhány olyan termékének bevezetésével, amelyek eddig nem voltak jelen a magyar piacon, lehetőséget ad az EVM számára, hogy ismét sikeres vállalattá váljon a magyar fogyasztók és az alkalmazottak javára.

http://www.evmrt.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük