2025.október.03. péntek.

EuroAstra

Újabb szépséggel gyarapodott a Nemzeti Kastélyprogram. Pár héttel ezelőtt átadták a Budapesthez közeli Bajnán, Sándor Móric az Ördöglovas teljesen felújított kastélyát.   Sándor Móric nevét jól ismertük, de ki hallott korábban, Bajnán a 19. század elején épült idegenek által soha sem látogatott kastélyáról?     Ez még hagyján, de hogy kerül be a képbe, az általunk nem túl kedvelt egykori császári kancellár Metternich neve? Ezt és más érdekességet megtudni mentem...
A világ Victor Vasarely néven ismeri, mi tudjuk azt is, hogy Vásárhelyi Győző 16 éves korában kezdett képzőművészeti tanulmányokba Újpesten, 1925-ben már reklámgrafikusi megbízásokat is kap és 1930-ban kiállításon is részt vesz. Még ugyanebben az évben – a jobb megélhetés reményében – Párizsba költözik, életét Franciaországban éli le. Hírnevét sajátos szemléletű alkotásai, a kinetikus művészet a fotografizmus alapozzák meg. Műveinek egy részét Magyarországon a pécsi és a budapesti Vasarely...
zene-10
 Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is. Sokféle zene van és a kedvelők is sokfélék. Van, aki az operát...
Budapest, 2021. december 9. – Az MNB az átlátható és az ügyfélérdeket előtérbe helyező biztosítói kárrendezés támogatására vezetői körlevelet küldött az érintett biztosítóknak arról, hogy a piaci szereplők hogyan járjanak el a nem-élet biztosítási – leggyakrabban KGFB-balesetek utáni – személyi sérüléses károsultak esetében az őket illető biztosítási járadékok egy összegű megváltásakor. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben adott útmutatást a biztosítóknak, hogy a nem-életbiztosításoknál felmerülő – leggyakrabban a...
Két évvel ezelőtt egy bodrogközi látogatás után, a gyorsabb visszatérés reményében a határ túlsó oldalán autóztunk vissza Sátoraljaújhelyre. Útközben nem lehetett nem megállni Borsiban (Borsa) nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén.
Már nagyon zavart a járvány miatti bezártság. Lestem a híreket, mikor enyhül a szorítás és végre megindulhatunk valamerre. Május felé egyre jöttek a jó hírek, így foglaltam szobát  képek alapján egy a Fertő-tóra kiváló panorámával rendelkező panzióban Fertőbozon. Közvetlenül a tó partján, a híres Gloriette kilátó alatt. Régen dédelgetett tervünk volt, hogy diákkorunk-ifjúkorunk kirándulásainak színhelyeire egyszer visszatérünk. Most azzal az elgondolással készültünk, hogy Ausztriába is átutazva, megkerüljük a tavat...
Életem talán első könyvolvasási élménye volt Szürke Bagoly: Két kicsi hód című könyve. Deres fejjel a részletekre már nem emlékszem, de a könyvnek a hangulata örökre bennem maradt. Felnövekedve sok mindent megtudtam erről az állatról. Főként azt, hogy hazánkban bár nagyobb város, Hódmezővásárhely is viseli a nevét, nagyon régen eltűnt a faunából. Közel négy évtizeddel ezelőtt Oroszföldön járva, már tettem kísérletet a természetben megfigyelni, de minden próbálkozásom ellenére, a...