2026.július.26. vasárnap.

EuroAstra

ge-h.jpg
A GE Healthcare magyar és amerikai szoftvermérnökei készítették a Téli Olimpiai Játékok analitikai management rendszerét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal közösen fejlesztett digitális analitikai rendszer lehetővé teszi, hogy az orvosok és egészségügyi szakemberek valós idejű információkat kapjanak a versenyzők egészségi állapotával, sérüléseivel és esetleges várható betegségeivel kapcsolatban. A rendszert a 2020-as Tokiói Olimpiai Játékokon is használja majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.  
index_36.png
A minimális követelmények megerősítik az emberi jogok, a környezetvédelmi szabványok és a termékminőség tiszteletben tartására vonatkozó meglévő iránymutatásokat, miközben további követelményeket fogalmaznak meg a Föld megóvása és tulajdonjoga, a származási hely nyomonkövethetősége és az ellenálló képesség tekintetében.  
armany_es_szerelem.png
Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját 2018. február 16-án mutatja be a színház Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Hyppolit, a lakáj szigorú rendezésében. A folyamatosan zajló próbák egyikébe kukkanthattunk bele. Az egész történet ugyan nem bontakozhatott ki a szemünk előtt, csupán néhány részlete, mégis igen meggyőző a díszlet és a jelmez egy-egy darabja, nem beszélve korunk legjelentősebb művészeinek fellépéséről.
devizahitel1.jpg
Több mint 650 milliárd forint új lakáshitel került 2017-ben a piacra, ami 39 százalékos növekedést és többéves csúcsot jelent. A jövőbeni kockázatokat tekintve kedvező, hogy tervezhető kiadást jelentő, 10 évnél hosszabb időre fixált törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél az átlagot meghaladó, 42 százalékos volt a növekedés. Ugyanakkor az új lakáshitelek 46 százalékánál a törlesztőrészleteket maximum egy évig rögzítették, ezek pedig jóval kockázatosabbak a több évig fix kamatozású társaiknál.  
image26_3.jpg
A munkaadók számára a kollégák megtartása kulcsfontosságú feladat a következő öt évben, miközben egy teljesen új elvárásokkal rendelkező generáció kerül a munkaerőpiacra. A HR szakma valós kihívásait mutatja be a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) saját fejlesztésű játéka, a HR tamagocsi. A gamifikációba ültetett online HR-teszt az emberi erőforrás szakma iránt érdeklődő diákoknak segít a pályaválasztásban.  
maxresdefault_1.jpg
Integra Domino 67 Buiztositó berendezés térképpanelje A Magyar Államvasutak történetének legnagyobb vonatszerencsétlensége közel ötven éve, 1968. december 22-én történt, A Keleti pályaudvarról Szolnokra indított, híres 424-es gőzmozdony vontatású gyorsított személyvonat frontálisan ütközött egy Diesel-motorral továbbított tehervonattal Mende és Sülysáp (Pest megye) között. A balesetben 43-an haltak meg, a sebesültek száma 60 fő. (A biatorbágyi viadukt felrobbanása 22 halálos áldozatot követelt.)
20090416samsungs.jpg
Több mint másfél évtizeddel ezelőtt a Telekom (előző nevén Matáv) akkori mobil leányvállalata, a Westel szakemberei az Ericsson mérnökeivel közösen tették lehetővé a világon először, hogy a mobilelőfizetők kereskedelmi szolgáltatásként küldjenek egymásnak fotókat. A képmegosztásból azóta globális járvány lett.