Az e-vásárlók mobilabbak, nyitottak a globális piacokra, és leginkább az online piactereken keresnek árut.A megkérdezettek 71 százaléka vásárolt már anyaországán kívüli kereskedőtől.Az e-vásárlók 96 százaléka vásárol online piactereken percent of online.Az okostelefon-felhasználók 43 százaléka vásárolt már a készülékén keresztül.
EuroAstra
A hazai telekommunikációs szektor egyik legdinamikusabban növekedő szegmense volt a műholdas internetszolgáltatás 2017-ben. Több mint 25%-kal többen kapcsolódtak a világhálóra a technológiával, mint egy évvel korábban. Ennek köszönhetően olyan helyekre is eljutott az internet, ahol más eszközökkel eddig nem volt elérhető.
A sokak által igénybe vett „gyorskölcsönök” esetében a THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendők, s akár jelentősen megnövelhetik az ügyfél terheit a különböző kényelmi szolgáltatások – így lakásban való törlesztés, gyors hitelbírálat, kiegészítő biztosítások –, illetve a késedelem vagy a futamidő meghosszabbításának díjai. E kölcsönfajta igénylése előtt (is) szükség van az ügyfél előzetes alapos tájékozódására, s tudatos döntésére.
Hagyományteremtő módon, egy társadalmi szerepvállalás keretében ismertette meg partnereivel szombaton a Global Safe Services Biztosítási Alkusz Kft. és a 104.0 Rádió 1 kizárólagos értékesítési jogaival rendelkező cég tulajdonosa, Benkó György a vállalkozásai immáron közös társadalmi szerepvállalásait.
A Fővárosi Önkormányzat, szeretné megtalálni Budapest Dalát. Ismert és még felfedezés előtt álló zenészek és énekesek március 22-ig küldhetik el saját stílusukban íródó, repertoárjukba illeszkedő szerzeményeiket.
A Szabad Tér Színház újfajta közösségi eseményekkel és minden eddiginél különlegesebb programsorozattal készül. Az ünnepi évad mottója: „Ajándék Budapestnek”, ami előrevetíti, hogy a kínálat igazi kuriózumnak ígérkezik a főváros kulturális életében.
Még valamikor az ősszel találtam az interneten magukat naponta kínáló discount utazási lehetőségek között, az Arany Prágába a címben szereplő szlogennel hívogató két főre szóló ajánlatot. Az ár elképesztően alacsony, a város villanegyedében lévő négy csillagos újszerű szálloda, teljes panorámával, reggelivel meggyőző volt. Figyelembe véve a hosszú felhasználási határidőt is – leütöttem.
A legújabb kutatási eredmények szerint az eddig feltételezettnél is súlyosabb következményei vannak, ha egy kismama dohányzik, vagy a környezetében cigarettáznak. Kiderült ugyanis, hogy a magzat génjei úgy módosulnak, hogy annak nyoma az unokákban is felfedezhető, ezzel két generáción át rontva a tüdő és más szervek egészségét. A többi között erre hívja fel a figyelmet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a Rákellenes Világnap kapcsán.
Diofantosz Szomszédomba új házaspár költözött. Veszekednek, üvöltöznek, bömböltetik a rádiót, televíziót, csapkodják az ajtót, ablakokat. Egyszer próbáltam az asszonnyal beszélni, de elhajtott. Az önkormányzatnál a közös képviselőhöz küldtek. Aki a vállát vonogatta.
Szóljatok anyunak, eljött az idő, hogy a Halott Pénz bevegye az ország három nagy Arénáját! A zenekar 2018-as éve igazán különlegesen indul. A fesztiválszínpadok és klubkoncertek után, tavasszal mindössze három koncertet adnak, de azokat nem akármilyen helyszíneken.
Február 2-án adták át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján azt az újonnan kialakított laktációs szobát, melynek köszönhetően a koraszülöttek és az újszülöttek számára egyszerűbben biztosítható az anyatej.
