Legalább 300-350 ezer autótulajdonos a hátralévő tíz nap során fogja felmondani meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződését. A független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) várakozása szerint a váltásnak köszönhető megtakarítások átlagos összege a tavalyinál kisebb lesz: egyrészt a válság miatt már néhány ezer forintos díjkülönbség is vonzó lehet, másrészt az ügyfelek a MÁV csődje miatt az ár mellett már más...
EuroAstra

2008. november 20., csütörtökön, Városföld vasútállomáson a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (Csepi Lajos szakállamtitkár), a beruházó MÁV Zrt. (Mosóczi László vezérigazgató-helyettes), az érintett önkormányzatok, valamint a kivitelező cégek (Szentesi Vasútépítő Kft., MÁVÉPCELL Kft., MÁV Dunántúli Kft., TBÉSZ Kft., FEMOL '97 Kft. és VASÚTVILL Kft.) képviselőinek részvételével ünnepélyes keretek között átadták a Kecskemét-Városföld-Kiskunfélegyháza közötti rehabilitált vasúti vonalszakaszt. A...
NAGYOBB ESÉLY A TÚLÉLÉSRE – Háziorvosok oktatása a szívinfarktusos betegek jobb ellátása érdekében –

Ducan Shelley (Tőke Péter) Végső Háború cimű scifijében egy párbeszéd nagyon jól összefoglalja azt, hogy hogy miért nem hiszünk, és joggal a tudománynak, és miért fordulunk el tőle szintén joggal. Mert ami van az nem tudomány, hanem egy ipari érdekek által irányított vallás. Olyan vallás,...
A villanyórát megállítani....Gáz- és áramfogyasztását próbálja csökkenteni a magyarok többsége, a megélhetési költségek emelkedése miatt. Utána legtöbben személyi számítógépük, mobil telefonjuk vagy más műszaki eszköz cseréjét halasztják el. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 52 ország, köztük Magyarország internetezői körében, idén szeptember-októberben végzett felmérése.
http://www.mobilkonferencia.hu/ Pénteken -2008 november 14-én - került megrendezésre a IV. Magyarországi MobilKonferencia a Sanoma Budapest Zrt. székházában a mobilmarketing és a mobilbiztonság témakörében. A rendezvényen olyan neves szakemberek mondták el véleményüket, mint Szabó D. Tamás dr. média szakértő a Magyar Telekom Nyrt.-től, Bányai Tamás üzletfejlesztési igazgató a Vodafone-tól vagy Peresztegi Zoltán a...
Drozdy GyőzőA Bay Zoltán Közalapítvány 15 éves fennállása során idén első ízben adott át elismerést az innováció területén kiemelkedő eredményeket felmutató kutatóknak, partnereknek. A hazai alkalmazott kutatás fellegvárának számító Közalapítvány három kategóriában osztotta ki díjait, melyek közül a Bay Zoltán Ipari Innovációs Díjat, és az ezzel együtt járó Bay Zoltán Arany emlékérmet...

Spanyolország, Belgium és Magyarország közös pályázatot írt ki a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar csoportos EU-elnökség közös logójának kialakítására. A pályázaton a három ország művészeti felsőoktatási intézményeinek nappali tagozatos hallgatói indulhatnak. Magyarországon 2009. január 19-ig három hazai művészeti egyetem hallgatói nyújthatják be logóterveiket.