2025.július.07. hétfő.

EuroAstra

 

Magyar Köztársaság cimereAz Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkárának, Arató Gergelynek a kezdeményezésére - a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai pedagógiai szervezetek, a felsőoktatási intézmények bevonásával - munkacsoport jött létre, amelyik az év végéig teszi le a javaslatait a természettudományos oktatás fejlesztéséről.

 

Az Európai Parlamentben az EU Tanácsának soros elnöki posztját betöltő francia államfő azt mondta, az unió alapszerződésének elfogadása nélkül nem lehetséges az EU további bővítése. Sarkozy az olimpia megnyitóján való részvételi szándékát azzal védte, hogy Kínát nem megalázni kell, hanem tárgyalni vele.

 www.katolikusradio.hu www.ahrt.huwww.katolikusradio.hu  www.ahrt.hu

A Magyar Katolikus Rádió 2008. május 30-án indította el Magyarország első digitális középhullámú (DRM) tesztsugárzását az Antenna Hungáriával együttmőködve. Az egy hónapos kísérletet követően a felek sikeresnek értékelték a tesztet és a kísérletek folytatásában állapodtak meg.

Az ING Investment Management (ING IM) közreadta 2008 második félévére vonatkozó előrejelzését. Elemzői szerint az év második felében a legnagyobb kockázatot már nem az Egyesült Államok jelzálogpiaci krízisének további terjedése, hanem a globális inflációs nyomás, illetve egy esetlegesen elhúzódó USA recesszió jelentheti. Jelentősebb és fenntartható részvénypiaci növekedés 2008 utolsó negyedévében bontakozhat ki leghamarabb, amely körülbelül hat hónappal előzi majd...