A Malév történetében a tavalyi után ez a második év, hogy menetrendszerinti járatait több mint 3 millió utas vette igénybe. Idén ezt a rekordszámot két héttel korábban, december első felében érte el a Malév. Köszönhető ez annak, hogy a magyar nemzeti légitársaság utasszáma 2007-ben a versenytársakat meghaladó ütemben tovább növekedett, piaci részesedése pedig novemberre elérte a 48,5...
EuroAstra
A VOLÁNBUSZ Zrt. tájékoztatja az utasokat , hogy a 2007. évi karácsonyi, valamint a 2008. újévi ünnepek időszakában a VOLÁNBUSZ Zrt. helyi, helyközi autóbuszjáratai az alábbiak szerint közlekednek: Évényes: 2007. december 21-étől 2008. január 3-áig. Internetes oldal: www.volanbusz.hu
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szabálytalanságot állapított meg és feljelentést tett a kiskunhalasi székhelyű Disco Magic Kft ellen. Az NFÜ gyanúja szerint e cégnél, az európai uniós támogatás felhasználása során szabálytalanságok történtek, amelyekkel kapcsolatban felvetődik a bűncselekmény gyanúja is. A Disco Magic Kft. versenyképességének erősítéséhez, új fény- és hangtechnikai berendezések vásárlásához pályázott uniós forrásokra, két évvel ezelőtt.
<p...A Magyar Nemzeti Bank fokozott figyelemmel kíséri az Országos Érdekegyeztető Tanácsban folytatódó, a versenyszféra 2008. évi bérajánlására vonatkozó tárgyalásokat. Az MNB szakmai megbeszéléseket folytatott az OÉT munkavállalói illetve munkáltatói oldalának képviselőivel.
Lakossági internethálózata folyamatos fejlesztésének egyik újabb lépéseként a UPC a duplájára növelte a magyarországi központi világhálós adatforgalmi kapacitását. A UPC a hazai internet-szolgáltatók közül elsőként 20 gigabites redundáns (azaz 2x20Gb-es) kapcsolatot alakított ki a többi szolgáltatóval összeköttetést teremtő BIX (Budapest Internet Exchange) központban. Így jelenleg a vezető kábeles internet-szolgáltató rendelkezik a legnagyobb átviteli kapacitással a hazai adatcsere-központban.
A gépjárművek beszerzésében, üzemeltetésük menedzselésében és még a használt autók eladásában is online eszközök segítik a flottát üzemeltető vállalatokat. A nagy ügyfélbázissal rendelkező flottakezelő cégek ma már mind teljesebb e-szolgáltatásokat nyújtanak ügyfeleiknek.
A Canon, a napokban mutatta be a nagyformátumú nyomtató termékcsaládjának legújabb tagjait, a 44 hüvelykes imagePROGRAF 8100 (iPF8100) és a 60 hüvelykes imagePROGRAF 9100 (iPF9100) modelleket, amelyek gyors, mégis magas minőségű nyomtatást biztosítanak költséghatékonyan a grafikai, fényképészeti, valamint a művészeti területeken tevékenykedő vállalkozások számára.
