2013. augusztus 2-án és 3-án mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon Mozart és Da Ponte legnépszerűbb kamaraoperáját, a Figaro házasságát kiváló operaénekesek – Kovács István, Mester Viktória, Herczenik Anna, Hámori Szabolcs, Megyesi Zoltán, Fodor Beatrix – közreműködésével.

2013. augusztus 2-án és 3-án mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon Mozart és Da Ponte legnépszerűbb kamaraoperáját, a Figaro házasságát kiváló operaénekesek – Kovács István, Mester Viktória, Herczenik Anna, Hámori Szabolcs, Megyesi Zoltán, Fodor Beatrix – közreműködésével.

Hábetler András rendezése "vígopera másként", amely az eredeti történetet és zenét mai környezetbe, mai életszituációkba helyezve mutatja be. Az előadás aktualizálja a világszerte sikeres operát. Gróf helyett mai politikus, szobalány helyett személyi edző szerepel a kamarazenekarra áthangszerelt operában.

 

A Figaro házassága, amely mára a világ valamennyi nagy színházának repertoárján szerepel, a cenzúra tiltólistájára került Európa több országában a XVIII. században. Az eredeti dráma íróját, Beuamarchais-t 1778-ban XVI. Lajos a vígjáték botrányba fulladt ősbemutatója után lecsukatta. A felzúdulás oka a darab témája: a cselekmény az első éjszaka kegyúri joga körül bontakozik ki, konfliktus támad úr és szolga között, a végkifejletben pedig a parasztok megszégyenítik grófjukat.

 

A karrierépítéshez már akkoriban is tisztelet és alázat szükségeltetett, ezek a tulajdonságok azonban mind hiányoztak Mozartból. Nemigen mozdult ki a maga furcsa, bohém társaságából. A zeneszerző az 1780-as évek közepén lehetetlen kívánsággal állt a Casanova hírében álló Lorenzo Da Ponte elé, akit nem sokkal korábban II. József a bécsi olasz opera udvari költőjévé nevezett ki. Készítsen neki egy szövegkönyvet, kérte Mozart, mert ő most megírja a nagybetűs Operát, a műfaj igazi remekművét, amely mindkettőjük nevét halhatatlanná fogja tenni. A feldolgozandó mű pedig a prózai színházban botrányos Figaro házassága.

Az óvatos Da Ponte azt javasolta, hogy a vígjáték rossz híre miatt kezdjék titokban a munkát, idővel ő majd meggyőzi II. Józsefet arról, hogy a zenemű méltó a bemutatásra. A költő kihagyta az eredeti vígjátékból a kor erkölcse szerint illetlen, illetve a királyi hatalmat sértő részeket. Úgy igazította a szövegkönyvet, hogy a társadalmi egyenlőtlenségekről ne essen benne szó. Úrnő és szolgálójának ruhacserés jelenete például éppen a különbségek elmosódását hivatott mutatni.

 

A Városmajori Színpadon augusztus 2-án és 3-án műsorra kerülő Figaro házassága újabb módosításokat tartalmaz. A rendező, Hábetler András ez irányú szándéka a modernizálást szolgálja, mely úgy történik meg, hogy Mozart muzsikája és a vígopera tartalma változatlan marad. Csakhogy gróf helyett mai politikus az, aki a hatalmával kíván visszaélni, és neki természetesen nem szobalány az alkalmazottja, hanem személyi edzője és masszőrje.

Noha a kimagasló énekesek közreműködésével előadott vígopera minden hangjegye megegyezik majd a Mozart által lejegyzett kottával, a közönség mégis újszerű zenei csemegét kap ezzel a vígoperával. Köteles Géza, az operaház karmestere és korrepetitora ugyanis áthangszerelte kamaraegyüttesre a Figaro házasságát, két szintetizátorra, hegedűre, brácsára, nagybőgőre, ütős szekcióra, valamint egy klarinétra és szaxofonra fogja megszólaltatni a fülbemászó, jól ismert dallamokat.

 

Mátraházi Zsuzsa, (Forrás: Szabad Tér Színház) a rendező Hábetler Andrással beszélgetett: időutazó a vígopera, és benne magunkra ismerhetünk.

„A grófból mai politikus, a szobalányból személyi edző és masszőr lesz az új Figaro-feldolgozásban, de a negyedik felvonásban a realitásból csodavilágba toppanunk.

 

Most nem kalandozik szakmájától oly távolra Hábetler András, mint vízilabdázó reménységként töltött kamaszkora után, amikor az orvosi egyetemre ment, annak elvégzését követően pedig, hála a magánúton vett óráknak, az operaénekesi pályára lépett, és 2005 óta az Operaház rendszeres vendégművésze. Ezúttal operát rendez, mégpedig a Figaro házasságát, amely augusztus 2-3-án kerül színre a Városmajori Szabadtári Színpadon.

 

– Amiatt esett a választása Mozart e vígoperájára, mert ebben benne él, hiszen más rendezésekben már több szerepet is eljátszott belőle?

– Lehet, hogy ez is közrejátszott, de ennél azért fontosabb szempontok is voltak. Barátaimmal olyan operát szerettünk volna színpadra állítani, amely érdekes lehet a műfajtól idegenkedő fiatal közönség számára is. Így esett a választásunk a Figaro házasságára, amely szerintem a valaha írt legjobb opera. Először is Mozart miatt. De a zene önmagában még kevés, az opera drámai műfaj, ahol fontos a szöveg is. Nem lehetünk elég hálásak a sorsnak, hogy összehozta Mozartot egy Lorenzo Da Ponte nevű férfival, aki találkozásuk idején éppen operaszövegkönyvek írásából próbált megélni. Az eredmény az operairodalom három csodája, melyekben a zene, a szöveg és a drámai cselekmény tökéletes egységet alkot: a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Cosi fan tutte. A Figaro házassága a teljessége miatt érdekes. Nincs olyan emberi viszony, amely ebben az operában ne lenne benne. Ez nem istenekről, mitikus hősökről vagy történelmi figurákról szól, hanem rólunk, az átlagosokról. Az emberről. És azokról az emberi játszmákról, amelyeket naponta folytatunk otthon, a munkahelyünkön, a közlekedésben, bárhol, ahol kapcsolatba kerülünk egymással. És ezekben a kapcsolatokban az egyik szereplő szükségszerűen alárendelt, a másik domináns. De ezek a viszonyok, mintha csak egy mérleghintán ülnénk, pillanatonként változnak, hol fent, hol lent vagyunk, vagy éppen patthelyzetben. Erről szól a Figaro házassága, mondhatjuk rá nyugodtan: ez az élet operája.

 

Mondhatjuk rá egy másik operából, Rossini Sevillai borbélyától kölcsönözve az idézetet: Figaro itt, Figaro ott… és Figaro a kortársunk, elvégre rendezésében a mába helyezi a történetet?

–  Tulajdonképpen nem is érdekes a mű eredeti történeti ideje, hiszen a kérdések, melyek felmerülnek, időtlenek. Mit tehet, hogyan szerezheti vissza férjét a feleség (a Grófné Fodor Beatrix alakításában) egy megromlott, elhidegült házasságban, ahol nőként már nem kell a férjének, pedig ő még szereti?  Mit tegyünk, ha a főnökünk (a Gróf, énekli Kovács István), akitől egzisztenciálisan függünk, akivel nyíltan nem konfrontálódhatunk, visszaél hatalmával és el akarja csábítani a nőt, akit szeretünk. Mit kezdjünk az öregedéssel (Marcellina – Farkasréti Mária)? Segít, ha egyáltalán nem veszünk tudomást róla, olyannyira nem, hogy egy húsz évvel fiatalabb férfit ostromlunk szerelmünkkel? De a folyamatos, még beteljesületlen vágy hajtotta kamaszélet sem könnyű  (Cherubino – Mester Viktória). És még sorolhatnánk…

 

Mennyire kellett átírni a szövegkönyvet és változtatni a szituációkon, hogy a klasszikus történet egybecsengjen mai mindennapjainkkal?

– Igazából könnyűszerrel átültethető. Van ugyan néhány ügyetlen momentum.  A darab egyik fontos konfliktuskérdése a társadalmi osztálykülönbség és az előjogok. Konkrétan az első éjszaka joga, pontosabban a Gróf arról való le-, vagy le nem mondása. Ez azért ma már – vagy még – nem probléma. De átfordítható a mi világunkra, hiszen az a lényeg, hogy valaki nem emberi kvalitásai miatt áll a többiek fölött, hanem mert oda született, mert pénze és hatalma van, amivel akár vissza is élhet. A viszonyrendszert úgy hagytuk érintetlenül, hogy a mi „grófunk" egy mai politikus, aki az erkölcs felkent őreként tetszeleg, és miközben családról, örök hűségről papol, fűt-fát szeretne megkettyinteni, persze retteg a politikai botránytól. Susanne sem szobalány, hanem személyi edző és masszőr az újgazdag politikus házában. Ami a szöveget illeti, az opera olasz szövegkönyve zseniális. Vicces, frivol, okos. De, ahogy ez lenni szokott, a meglévő, német nyelvű változatból született fordítások sokkal gyengébbek, meglehetősen humortalanok az eredetihez képest. Egy kicsit felfrissítettük, hogy a mai szóhasználatnak megfeleljen, már csak azért is, mert a felújítás fontos célja, mint már említettem, hogy az operától eddig idegenkedő, fiatalabb közönséget is megszólítsuk.

 

Milyen díszletekkel övezik ezt az időutazó vígoperát?

– A darab első három felvonása realisztikus színház sok humorral, amely Mozart zenéjének köszönhetően időről időre emelkedett lesz, történik egy kis csoda. Ilyenkor már nem két nőt hallunk, ahol az egyik levelet diktál és a másik miközben írja, visszaismétli a sorokat, hanem egyszerre két angyal énekel, Susanne (Herczenik Anna) és a grófné híres levél duettje így lesz a női lélek bölcsességének, a női összetartozásnak és szolidaritásnak a megindító kifejezése. Hogy aztán a következő pillanatban visszahuppanhassunk a mindennapi élet talajára. Susanne és Figaro szobája fitnessterem edzőgépekkel, amerikai konyhával és természetesen egy nagy ággyal. A grófné lakosztályát szintén szokványos mai berendezési tárgyak jellemzik. De a negyedik felvonás éjszakai kertjelenetében a darab elemelkedik a realitástól, amelynek kifejezésében rendkívül fontosak lesznek majd a jelmezek (tervező: Remete Kriszta) és a díszlet (tervező: Klimo Péter).

 

– Hogyan fogadták az énekesek az újszerű feldolgozást?

– Nagyon nyitottak és lelkesek, ha olyan változtatást tapasztalnak, amely nem erőszakolja meg Mozart operáját. És biztos vagyok benne, a miénk ilyen, noha zenei tekintetben is kénytelenek voltunk módosítani. Rendkívüli költségekkel jár a szimfonikus zenekar foglalkoztatása, ezért Köteles Géza, az operaház karmestere és korrepetitora áthangszerelte kamaraegyüttesre az operát, két szintetizátorra, hegedűre, nagybőgőre, ütős szekcióra valamint egy klarinétra és szaxofonra. Az azonban, ami megszólal, hangról hangra Mozart zenéje lesz." (Mátraházi Zsuzsa)


2013. augusztus 2. 
(péntek) 20:00, bemutató

2013. augusztus 3. (szombat) 20:00

W.A. Mozart – Lorenzo Da Ponte:

Figaro házassága – vígopera másként

Városmajori Szabadtéri Színpad

 

http://www.szabadter.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük