Gyurcsány FerencGyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a megnyitó beszédet a kétszintû magyar bankrendszer 20 éves évfordulója alkalmából, a Magyar Bankszövetség által Budapesten rendezett szakmai konferencián 2007 május 31-én. Beszédét szokásunk szerint szószerinti leiratban közöljük

Gyurcsány FerencGyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a megnyitó beszédet a kétszintû magyar bankrendszer 20 éves évfordulója alkalmából, a Magyar Bankszövetség által Budapesten rendezett szakmai konferencián 2007 május 31-én. Beszédét szokásunk szerint szószerinti leiratban közöljük


Jó reggelt kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen a meghívást és a lehetõséget, hogy egy pár bevezetõ gondolattal hozzájárulhatok a mai konferencia és közös ünneplés sikereihez!

Hadd tegyek elöljáróban gyorsan egy megjegyzést, pusztán a jelenlévõ magyar sajtó okán, hiszen elnök úr, nagyon udvariasan, az én távozásomat azzal indokolta, hogy a kormányátalakítás teendõi engem hívnak. Nem tudom, hogy ebben valamilyenfajta szándékot, vagy javaslatot fogalmazott meg, elnök úr? Kétségtelen, onnan jövök, hogy egy új miniszter kinevezési okiratát adta át a köztársasági elnök úr, és az is kétségtelen, hogy azon a területen van még mit tenni, de nyugodtan mondhatom, hogy a mai nap már nem kívánok kormányt átalakítani. Sõt, ha jól gondolom, holnap sem. Csakhogy a félreértéseket elkerüljük. Az viszont valóban igaz, hogy délben Athénba kell, hogy induljak.

Na, de hogy visszatérjek arra, amire a meghívásom szólt: ha visszatekintünk Magyarország elmúlt pár évtizedére, akkor az a nem meglepõ tanulság adódik, hogy Magyarország akkor volt sikeres itthon is, és akkor volt sikeres nemzetközi teljesítményében és megítélésében is, amikor volt ereje, tehetsége, bátorsága, hogy változtasson, alkalmazkodjon, azt a kifejezést szoktuk használni, hogy különbözõ mély szerkezeti reformokat indítson el. Igaz ez '68-ra, igaz ez a '80-as évekre, a kétszintû bankrendszer, vállalati átalakulási törvény, adórendszer megszületésére. Igaz ez a '90-es évek elejére, lényegében a rendszerváltástól nagyjából '96-97-ig terjedõ folyamatra, beleértve természetesen azt a makrokiigazítást és a nyomában járó gazdaságfilozófiai váltást, amelyet Magyarországon Bokros-csomagként ismerünk.

Az az igazi nagy kérdés minden ország számára, hogy többséget tud-e teremteni annak a gondolatnak, hogy folyamatos alkalmazkodással képessé kell magát tenni arra, hogy a nemzetek és régiók versenyében jobb teljesítményt nyújtson, s hogy ez a teljesítmény, amirõl beszélünk, egyszerre gazdasági és szociális teljesítményként lehetõséget teremtsen arra, hogy nyomot hagyjon egy nemzet, nyomot hagyjon egy kultúra a világban.

Nem kétséges, hogy Magyarország az elmúlt sok-sok évben – azt gondolom, nagyjából '97-98-at követõen – elveszítette bátorságának jelentõs részét, hogy újabb szerkezeti átalakulásokkal igazodjon a világ folyamataihoz, más oldalról pedig kezdeményezõ módon lépjen fel. Ennek nyilván nagyon bonyolult és összetett okai vannak. Egy része társadalmi, kulturális és politikai ok. Olyan okok, amelyekbe, azt gondolom, ezen a konferencián nincsen okunk mélyen belemenni, vagy legalábbis nem nekem. Azt is hozzáteszem mindjárt, hogy amirõl beszélek, az nem egyszerûen magyar probléma, Európa országainak jelentõs része ugyanezzel a gonddal és bajjal küszködik. Nagy elágazásnál van az európai civilizáció és kultúra: képes-e felvenni a kesztyût, vagy azt gondolja, hogy pusztán történelmi és kulturális tradíciói, öröksége õt arra predesztinálja, hogy a globális világ befolyásos, meghatározó szereplõje legyen, függetlenül attól, hogy milyen az aktuális teljesítménye.

Sokszor elmondtam itthon és nemzetközi konferenciákon, hogy Európa nagyobbik része küzd azzal a mentalitással, hogy úgy szeretnénk gyõzni, hogy közben nem nagyon szeretünk versenyezni. És ez ebben a világban nem nagyon megy. Verseny nélkül nyilvánvalóan nincsen tartós gyõzelem. Mi itt most Magyarországon azt az idõszakot éljük, amikor újra megpróbáljuk kimozdítani a strukturális változatlanság állapotából az országot, természetesen nagyon sok vita közepette. Nem az a kérdés, hogy vannak-e reformok, vagy nincsenek reformok. Magyarországon sokan azt hiszik, hogy jön egy reformkorszak, és akkor most egy pár évig reform lesz, aztán megint nem lesz reform. Azt gondolom, hogy ez nem így van. Folyamatos szerkezeti átalakulás és kulturális igazodás az, amit meg kell tenni. A kérdés az, hogy jó vagy rossz reformokat teszünk-e.

Itt hadd tegyek azért egy megjegyzést, és nemcsak látszólag utalok itt az egyik legizgalmasabb reformkérdésre, ami Magyarországon most zajlik: az egészségügyi reformra. Ha igaz az, hogy a nemzetek valóságos közösségek, nem egyszerûen elvont keretek, akkor igaz az, hogy a nemzeteknek van saját kultúrájuk, karakterük, meghatározó attitûdlenyomatuk, és igaz az is, hogy nem lehet pusztán teoretikus megfontolások alapján, kulturális megfontolások nélkül különbözõ megoldásokat adaptálni az egyes országokban. Õrületes hibának gondolnám azt, hogyha Franciaország új elnöke, akiben egyébként erõs a reformszándék és reformlendület, azt gondolná – nem gondolja így -, hogy Franciaországban anélkül lehet átalakításokat kezdeményezni, hogy nem vesz tudomást egy nagyon erõs, nagyon sajátos francia társadalmi kultúráról. De ugyanezt tudom mondani akár Olaszországról, akár a skandináv országokról. És egyébként pontosan meg lehet határozni, hogy a balti államok elmúlt években mutatott sikerei mögött milyen sokkal mélyebb társadalmi, kulturális lenyomat áll. És mért lehetett egy sor olyan dolgot megcsinálni, amit egészen nyilvánvalóan nem lehet megcsinálni mondjuk Portugáliában.

Én mindig csínján bánok azzal a kifejezéssel, hogy magyar modell. Ennek van egy olyan konnotációja, amely óvatosságra kell, hogy intse az embert. De a tekintetben egészen biztosan szükség van nemzeti modellekre, és a nemzeti modellek között magyar modellre, hogy létezik egyfajta sajátos nemzeti hagyomány és kultúra, amelyhez illeszteni kell a megoldásokat.

Azt nem tartom jó reformnak, amely nem vesz tudomást arról, hogy a nemzeti közösségnek van egy közös kulturális, társadalmi meggyõzõdése, igénye, és azt sem tekintem jó reformnak, amely nem akarja ezt a meggyõzõdést, ezt a közös kultúrát progresszív irányban folyamatosan mozdítani. A reform mindig az, hogy kimozdítjuk egy picikét a status quo-ból az állapotot. Hogy mennyit lehet mozdítani és milyen irányba lehet mozdítani, az nagyon nagy mértékben függ attól, hogy milyen az adott nemzeti közösség állapota.

Ebben az értelemben, én azt hiszem, hogy Magyarországon jók a feltételek a reformokra, de az kormányzás elsõ évének lezárását követõen, amikor is nagyon radikális és erõteljes reformok indultak el, az az idõszak fog következni, amikor már nem elsõsorban a mozdulatlanságból való elindulás gyötrelmes kényszerei azok, amelyek igazítják a kormány politikáját, hanem sokkal inkább lehet finoman hangolni, ugyanakkor megtartani az elsõ idõszaknak a dinamizmusát. Dinamizmus, de okos kulturális megfontolások együttese, ez az, ami a következõ idõszakban vezényelni fog.

Na de, miután azért hívtak, hogy a bankrendszerrõl beszéljek, hadd mondjak errõl is egy pár mondatot. Én azt gondolom, hogy a magyar bankrendszer egésze jelentõs mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeresen alakult át. Jelentõsen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság üzleti kultúrája alapvetõen nem tér el a világ üzleti-kulturális main stream-jétõl, és ebben a tekintetben a magyar bankrendszer kezdeményezõ, önálló szerepet vállalt. Ezért mindenképpen köszönet illeti. Köszönet illeti természetesen azokat is, akik, ahogyan elnök úr is említette, a '80-as években, egyedülálló bátorsággal, szakmai, politikai tehetséggel elindították ezt a folyamatot.

Teljesen világos a mi számunkra, hogy a bankrendszernek is folyamatosan változnia kell. Azért is világos ez, mert azért azt jól látjuk, hogy az igények, amelyek korábban elkülönült szolgáltatásként és termékként jelentek meg, mára egy sokkal integráltabb, komplexebb szolgáltatást jelentenek. A nagyon szimpla kereskedelmi és befektetési banki tevékenység szétválasztása mára bonyolódott, a bankvilág összeér a biztosításvilággal, csakhogy mást ne mondjak. Bonyolult, komplex termékek, új kihívások vannak ezen a területen. A magyar kormány tiszteletben fogja tartani és erõsíteni fogja a jegybank függetlenségét. Nem kétséges, hogy ez az ország érdeke. Azt gondolom, hogy ugyanakkor az országnak teszünk jót azzal, hogy mára a függetlenséget nem keverjük össze azzal, hogy a függetlenség nem feltétlenül szembenállást jelent. A függetlenség azt jelenti, hogy mindegyikõnk saját, jól meghatározott szempontjainak követésében nagyfokú önállósággal rendelkezik, de együttmûködésre kötelezett a gazdaságpolitika irányításában résztvevõ egyéb partnerekkel. Én az elmúlt hónapok együttmûködését e tekintetben progresszívnek tartom. Olyannak, amelyben az együttmûködés és a megõrzött és kiteljesített önállóság értékei együtt szerepeltek.

Van itt még egy dilemma – és itt van a biztos úr, különösen jó, hogyha errõl az õ jelenlétében beszélünk -, ez pedig az európai dimenzió. Én, ha az üzleti környezet állapotáról kéne, hogy pár mondatot mondjak, akkor azt mondanám, hogy ma az egyik legnagyobb kihívás Európában, hogy sikerül-e biztosítani egy, a mainál egységesebb üzleti környezetet. Ebben vannak kezdeti próbálkozások: az európai társaság létrehozása, ennek cégjogi beillesztése. De azért többet kellene tenni. Én nagy szimpátiával figyelem biztos úrnak azt a törekvését, hogy az adórendszer bizonyos elemeit az Európai Unióban egységesítsük. Hozzáteszem, szerintem az adóverseny fenn fog maradni. Természetesen azok nem akarnak adóversenyt, akik úgy gondolják, hogy ebben hátrányban vannak. De miután a gazdaságpolitika egy sor elemében fenn fog maradni a verseny: bérek, fejlesztések és mások, ezért egészen biztosan, hogy az adó területén is maradnak olyan elemek, amelyek versengõek maradnak. De hogy az adórendszerek alapjait, a számviteli rendszerek alapjait jelentõsen közelítsük egymáshoz, vagy létrehozzunk egy olyan megerõsített együttmûködést az Európai Unión belül, ahol a számviteli és adórendszerbeli alapok lényegében harmonizálnak egymással, és e tekintetben egy egységesebb vállalkozási, gazdasági, üzleti környezetet létre lehetne hozni, azt támogatom. Új lendületet kell adni az európai gazdasági együttmûködésnek az euró bevezetését követõen, amelyre vonatkozó magyar programot, továbbra is azt mondom, hogy 2008 végig fogjuk a jegybankkal közösen megalkotni. Az új lendületet adó momentumok egyike tud lenni egy egységesebb gazdasági vállalkozási, szabályozási térnek a létrehozása.

De ha már itt tartok, akkor még egy mondatot hadd tegyek hozzá, ami nem tartozik pontosan a témához. Nem fogja elkerülni az Európai Unió, hogy saját költségvetését jelentõs mértékben függetlenítse a közvetlen tagállami befizetésektõl. Az európai együttmûködés jövõje nagymértékben azon is múlik, hogy képesek leszünk-e önállóbb bevételeket teremteni az európai együttmûködéshez az Európai Unió számára. Ebben kezdeti próbálkozások vannak. Azt gondolom, hogy arra kell menni, ami több lépcsõben, de elindítja azt a folyamatot, amely nem a tagállami költségvetési befizetésekbõl tartja fenn az európai együttmûködésnek az Európai Unió és a brüsszeli bizottság által szervezett kereteit, hanem saját önálló bevételekbõl.

Befejezésül hadd tegyek egy megjegyzést elnök úr bevezetõjében egyetlen egy mondatra. Ami a bankok közötti versenyt illeti, árnyalati különbség van a kormány és a pénzügyi szféra szereplõinek megítélése között. Mi úgy látjuk, hogy ez érdeke Magyarországnak, érdeke a pénzpiac valamennyi szereplõjének, és különösen érdeke azoknak, akik itt szolgáltatást vesznek igénybe. Hogy növekedjék a verseny, hogy nagyobb legyen az átláthatóság, hogy csökkenjenek a költségek, és különösen igaz ez a lakossági piac területén Magyarországon. Ma úgy látjuk, hogy európai összehasonlításban a költségérzékenység, a költségekre ható verseny bizonyos momentumai nem elég erõsek. Természetesen a kormánynak mindig óvakodnia kell attól, hogy szabályozóként belép-e egy piacra. Mi azt a megoldást tartjuk jónak, amelyben az elmúlt hónapokban, hogy mondjam, bizalomra okot adó együttmûködés alakult ki, ahol a pénzpiaci szereplõk, elsõsorban a bankok önszabályozással, új sztenderek megfogalmazásával, erre vonatkozó együttmûködéssel keresik az utat annak érdekében, hogy több és elégedettebb fogyasztónk, vásárlónk, kliensünk legyen.

Mi mindig abban leszünk partnerek, hogy jobban felvilágosított ügyfelek legyenek, hogy sokkal világosabb, bennünket védõ szabályok legyenek, hogy az egyes ügyfeleket védõ szabályok és intézmények legyenek. Én mindig azokat fogom támogatni, akik azt mondják, hogy növeljük a felügyeleti jogköröket, vagy szélesítsük ezeket, tegyük ezt pontosabbá, tegyük ezt átláthatóvá, azért, mert azt gondolom, hogy jelentõs súlybeli különbség van egy bank és egy ügyfél között minden tekintetben. A bank a maga bejáratával, hatalmas nagy tõkéjével, iszonyatos emberi tudásállományával többszörös kapacitásokat képes megmozgatni, mint az oda betérõ ügyfél. Ez egy egyenlõtlen szituáció. Ezt az egyenlõtlen szituációt azzal lehet csökkenteni, ha egy igen nagy ügyfél van az ügyfélért. Ez a verseny korlátozza a bankot, hogy egyébként természetesen meglévõ többleterejét az ügyféllel szemben használja fel. Mi azt szeretnénk, ha az ügyfélért használná fel, hogyha nagyon erõs felügyeleti jogok lennének, hogyha mindenki tudná, hogy ezen a piacon erõs szabályozottság, erõs átláthatóság és prúdencia van. De ezek a különbségek hangsúlybeli különbségek. Magyarországon jó minõségû az együttmûködés a bankok vezetése, a bankszövetség és a kormány között. És azt is értem természetesen, hogy azt szeretnék a pénzintézetek, hogyha azok a terhek, amelyeket a bankokra tettünk az elmúlt években, csökkennének.

Az az igazság, elnök úr, így vagyunk ezzel mi is, a pénzügyminiszter úr is, én is, akik a költségvetés õreiként azt szeretnénk, hogy a költségvetésre nehezedõ terhek csökkenjenek. Ebben az átmeneti idõszakban önökre tettünk több terhet. Az ország érdekében köszönöm, hogy ezt legalábbis tûrik, még ha nem is szeretik. Azt tudom mondani, hogy mindõnknek az a közös célja, hogy ezzel a türelemmel ne éljünk vissza, és hogy Magyarországon alacsony teherrel, nagy virulenciával versenyképes gazdaság legyen, versenyképes bankszektorral. Ehhez kívánok önöknek jó munkát!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük