Ipiapacs, avagy Marketing Jégkirálynő birodalma

Történetünk nem a számítástechnika hajnalán kezdődött. Annál jóval később, amikor a technikai tudás felett a mindenható Marketing Jégkirálynő kezdte meg regnálását. Amikor az operációs rendszereket és az arra épülő programcsomagokat kizárólag az eladási szempontok alapján kezdték el tervezni, megfeledkezvén némely alapvető dolgokról. Például arról, hogy a piacvédelmi intézkedésekkel, a másolásvédelemmel kizárólag a  jogos felhasználóval tolnak ki. Azzal, aki egyszerűen csak használni akarja a programot.

Történetünk nem a számítástechnika hajnalán kezdődött. Annál jóval később, amikor a technikai tudás felett a mindenható Marketing Jégkirálynő kezdte meg regnálását. Amikor az operációs rendszereket és az arra épülő programcsomagokat kizárólag az eladási szempontok alapján kezdték el tervezni, megfeledkezvén némely alapvető dolgokról. Például arról, hogy a piacvédelmi intézkedésekkel, a másolásvédelemmel kizárólag a  jogos felhasználóval tolnak ki. Azzal, aki egyszerűen csak használni akarja a programot.

A korábban nagyra becsült felhasználó mára megfélemlített nyuszi, aki időnként túljár az őt üldöző vadászok eszén.  Lázadása eredményeként megszülettek az ingyenes programok,  a freeware-ek, cardware-ek (a szerző egy képeslapot kért csak  tiszteletdíjként), sőt megjelent a bierware, ahol egy korsó sörrel  illett megvásárolni a program használati jogát – már ha az ember  találkozik a szerzővel (például nyugati számítógépes  kiállításokon). Az IBM ennél is továbbment: az alkalmazottai által  írt segédprogramok nagy részét szintén ingyen bocsátotta közre.

Úgy tűnt tehát, hogy a dolog szépen fejlődik, egyre jobban  kiteljesedik. Ám egyszerre megjelent Marketing Jégkirálynő.  Eldöntötte, hogy a programokért pénzt kell kérni, és valamilyen  eljárással ezek befizetésére kell kényszeríteni az ügyfeleket. És   ma már a kereskedelem szabályai szerint minden olyan  eszközzel, amelyet a számítástechnikában a „piszkos trükkök   osztályán" valaha is kidolgoztak, fizetésre ösztökélnek.

A kezdetben tiszta shareware-piac mostanra kompromittálódott.  Csak a Linux tudta megtartani a szabad felhasználás és   ingyenesség varázsát. Mások például az önkéntes fizetésre   építettek. Aki tudta, kifizette a hamburgerrel összemérhető árú   regisztrálási díjat. Csakhogy a regisztrálás költségei is nőttek.

Sokszor elérték, ha meg nem haladták a kereskedelemben óriási  apparátussal árusított termékek árát. Ezt viszont a   shareware-árakhoz szokott felhasználók már nem akarták  kifizetni. Megjelentek a programtörések, amire a  shareware-árusok gyártói szövetségekbe tömörültek. Beléptek  az elektronikus kereskedelmi rendszerekbe, de ezzel ismét   növekedtek a költségek. Ugyanakkor rájöttek arra, hogy a jó  shareware még regisztrálatlan formájában is túl jó. Azaz  használható, s akkor a delikvens nem fizet. Tehát tudatosan  rontani kell a szabadon használható verziókon, hogy a felhasználó  megváltásnak érezze a fizetést…

Megszületett tehát a hülye shareware, amelyet a szakma  egyszerűen  crippleware névvel illet. Sok shareware-t még ideiglenesen sem  érdemes felrakni a gépre, hiszen némelyik után napokig lehet   takarítani a bejegyzéseket. Köszönöm, nem kérek az ilyen   megoldásokból – de amint hallom, más sem. 

Olyan eszközök jelentek meg a szabadszoftverek világában, amelyekre korábban nem volt példa. A regisztrációkat hamisítják, töréseket készítenek, hogy feloldják a korlátozásokat. Lassan minden piszkos trükk megjelent ezen a korábban viszonylag erkölcsösnek számító területen. Immár van  olyan shareware, amely trójai faló típusú vírusként okoz kárt, ha  hamis regisztrációt észlel. Mások még durvább módszerekkel reagálnak a korlátozások feloldási kísérletére.

A programírók valószínűleg nem olvasták Isaac Asimovot, mert különben  megszívlelhetnék a robotika három alaptörvényét.

1 Robot nem okozhat kárt emberi lénynek.

2. Köteles teljesíteni ura parancsát, de csakis akkor, ha az nem mond ellen az első törvénynek.

3.  Végül köteles saját állagmegóvásáról gondoskodni, ha az nem ütközik az első két törvénnyel.

Nos, a szoftveres alkotók csak írnak, de nem olvasnak. Az ipiapacs immár a számítástechnika nagy hadijátéka. Nem mentes az erőszaktól, a perektől sem. Egyik cég vádolja a másikat, hogy az ő ismereteit fejtették vissza, vagy felhasználtak részleteket a programkódból. Hogyne tették volna – hiszen nem publikáltak semmit, ami megkönnyítette volna a segédprogramok íróinak munkáját. A számítástechnika lassan, de biztosan olyan önálló piaci szegmenssé növi ki magát, ahol egy-egy természetes monopólium diktálja a játékszabályokat. És a kicsik szeretnék pontosan azt tenni, mint a nagyok. Az öngerjesztő folyamatban  tehát Marketing Jégkirálynő megállíthatatlanul építgeti birodalmát.

Kis János

Az eredeti írás megjelent: 1998 .július