1.1. 

Negyedszer rendezik meg a magyar pálinkákkal együtt hagyománnyá nemesedő Budapesti Pálinkafesztivált a belvárosban, ahol háromszáznál is több pálinkafajta mellett magyaros ételkülönlegességek is várják a hungarikumok kedvelőit, akiknek az evés-ivás mellett a fellépő zenekarok programjai is kitűnő szórakozást kínálnak.

1.1. 

Negyedszer rendezik meg a magyar pálinkákkal együtt hagyománnyá nemesedő Budapesti Pálinkafesztivált a belvárosban, ahol háromszáznál is több pálinkafajta mellett magyaros ételkülönlegességek is várják a hungarikumok kedvelőit, akiknek az evés-ivás mellett a fellépő zenekarok programjai is kitűnő szórakozást kínálnak.

 Akik már a korábbi években is ellátogattak a Magyar Pálinkamarketing Nonprofit Kft. májusi rendezvényére, tudják, hogy a Pálinkafesztivál szlogenje,  „Hangulatba hozza a belvárost" nem üres szólam, a kitűnő magyaros étkek és itókák mellett mindig neves zenészek lépnek a fesztivál világot jelentő deszkáira. Azoknak pedig, akik ez idáig „kimaradtak a jóból", most jött el az idő, hogy a tavasz elsők közötti budapesti szabadtéri rendezvényén jöjjenek hangulatba.

2.2.Bár a fesztivál valóban kitűnő szórakozást kínál a 2009. május 7-10 között a Városháza Parkba látogatóknak, a szórakoztatás mellett fő célja a kultúrált pálinka fogyasztás elterjesztése a magyarok között, hiszen, ahogy a közmondás tartja, a pálinka (csak) kismértékben orvosság. Amellett azonban, mértéket tartunk, az sem mindegy, mit iszunk és a fesztiválon biztosak lehetünk a minőségben, sőt, kiváló alkalom a minőségi magyar pálinkák megismerésére is, hiszen itt a hazai pálinkafőzők színe-java mutatja be legkiválóbb párlatait. Az ismert, nagy pálinkafőzdék mellett helyet kapnak a kis családi vállalkozások, a díjnyertes párlatok mellett a kis tételszámú különlegességek, a hagyományos ízek mellett pedig a ritka kuriózumok is, így a pálinkakedvelő közönség több mint 300 gyümölcspárlatot kóstolhat meg, a fesztivál négy napja alatt.

3.3.A szervezők nem korlátozzák a pálinkatörvény rendeletei által pálinkának minősülő italokra a kínálatot, hanem tágabban értelmezik azt. Így lehetőséget kap minden olyan párlat, amelynek alkoholtartalmát kizárólag gyümölcs lepárlásával érik el. A kínálatban ezért megtalálhatók a népszerű mézes párlatok, a borpárlatok és a nem hazai gyümölcsből készült párlat-különlegességek is. „Nem tudunk maximálisan egyetérteni azzal, hogy azokat az évszázados hagyományokkal rendelkező párlatokat, melyek alkoholtartalma 100%-ban pálinkából származik és a pálinkán kívül kizárólag tiszta mézet tartalmaznak, a törvény szerint nem lehet pálinkának nevezni" – mondta erről Maros Róbert a fesztivál megálmodója, a Magyar Pálinkamarketing Nonprofit Kft. ügyvezetője.

4.4.A négy nap során számos hazai élvonalbeli zenész és fiatal tehetség is színpadra lép. Az első nap Kiscsillag zenekart (Lovasi András, Ózdi Rezső, Bräutigam Gábor, Leskovics Gábor, a Kispál és a Borz volt tagjai) hallhatja a közönség. Pénteken a latin-amerikai, anatóliai, afrikai és balkáni tradicionális zenét ötvöző Anselmo Crew lép fel, szombaton pedig a Besh o DroM, akiknek muzsikája kelet-európai és balkáni népzenei elemekből építkezik. Vasárnap délután különleges koncerttel egybeszőtt színházi produkció kerül a Pálinkafesztivál színpadára. A De jajj! egy egyfelvonásos, élőzenés darab, Tompos Kátya, Szőcs Artúr, Zöld Csaba és Balogh Rodrigó felléptével.

A teljes program:

Csütörtök: Kiscsillag / Péntek: Roy és Ádám, Vázsonyi János, Takáts Eszter és a Gumizsuzsi, Anselmo Crew / Szombat: Csángó Reinhardt, Hot Club of Hungary, Roots Kompakt, Parno Graszt, Besh o Drom / Vasárnap: Club Era, De jajj!, Maszkura és a Tücsökraj, Folk Error, Kerekes Band

 

5.5. 6.6. 7.7.
8.8. 9.9. 10.10.
11.11. 12.12. 13.13.
14.14. 15.15. 16.16.
17.17. 18.18. 19.19.

További információkat a Budapesti Pálinkafesztivál honlapja, a  http://www.budapestipalinkafesztival.hu/  oldal tartalmaz.

Steiner Gábor-Szernai Andrea

Fotó: Steiner Gábor (a képek a korábbi Budapesti Pálinkafesztiválokon készültek)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük