EUAz Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap (ESZA) által támogatott 13 operatív programról szóló európai bizottsági határozatnak köszönhetően új távlatok nyílnak a magyarországi régiók előtt.

 

EUAz Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap (ESZA) által támogatott 13 operatív programról szóló európai bizottsági határozatnak köszönhetően új távlatok nyílnak a magyarországi régiók előtt.

 

Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottság és Magyarország között 2007. május 7-én aláírt stratégiai terv keretében kezdetét veheti az új kohéziós politika végrehajtása. Az új programozási időszakban (2007 és 2013 között) Magyarország összesen 25 milliárd eurós támogatásban részesül, mellyel az ország a hatodik az európai uniós kohéziós politika kedvezményezettjeinek sorában.

Az Európai Bizottság ma a 2007?2013-as időszakra vonnatkozó utolsó magyar programot is elfogadta, mely esemény alkalmával Danuta Hübner és Vladimir ?pidla biztosok közösen adtak hangot elégedettségüknek azzal kapcsolatban, hogy sikeresen lezárult a magyar hatóságokkal folytatott tárgyalássorozat.

?2006 decemberében Magyarország az elssők között nyújtotta be programcsomagját az Európai Bizottsághoz, én pedig csak gratulálni tudok ehhez a teljesítményhez. Először fordul elő, hogy Magyarország minden régiója számára ‛testre szabott' programot dolgozott ki, amelyek minden bizonnyal hozzájárulnak az országban zajló jelentős reformfolyamatok sikeréhez." ? tette hozzá Danuta Hübner.

>

Vladimir ?pidla biztos üdvözlő szavai szerint Magyarország egyike volt azon kevés tagállamoknak, amelyeknek összes operatív programját elfogadták már. A biztos gratulációjában így fogalmazott: ?Az ESSZA társfinanszírozásában megvalósuló magyar operatív programok valódi elkötelezettséget tükröznek az emberi erőforrásba való beruházás magas minősége és fokozott intenzitása mellett. Ez is azt mutatja, hogy az európai reformprogram középpontjában valóban a több és jobb munkahely megteremtése áll. A stratégia nyomán fellendül a foglalkoztatás, tökéletesednek a szakmai készségek, javul a társadalmi integráció helyzete, valamint hatékonyabbá válik a közigazgatás. Az igazi feladatot most e nagy ívű stratégia végrehajtása jelenti. Ehhez kívánok Magyarországnak nagyon sok sikert."

Bajnai Gordon, önkormányzati és településfejlesztési miniszter így reagált: ?Az, hoggy az Európai Bizottság a 2007?2013-as programozásii időszakra vonatkozó valamennyi operatív programunkat elfogadta ? és ezzel a legelső uniós tagállamok kközött vagyunk ?, minden magyar állampolgár közö?s sikere. Az ország fejlesztési tervének végrehajtása össznemzeti feladat, azaz e programok nem csak lehetőségeket kínálnak, hanem egyben komoly felelősséget is jelentenek az ország minden lakosa számára. A terveket közösen dolgoztuk ki, így azok sikeres megvalósítása is közös feladatunk."

A 15 operatív program közül 7 regionális és 8 ágazati program, melyek közül a Közlekedési Operatív Program az egyik legkiemelkedőbb. Ennek keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a Kohéziós Alapból közel 6,2 milliárd euró jut a beruházásokra, míg a ?Környezet és energgia" program közel 4,2 milliárd euróval gazdálkodhat. Magyarország mindehhez 4,4 milliárd euróval járul hozzá.

Az Európai Bizottság üdvözölte a magyar hatóságok elkötelezettségét a transzeurópai közlekedési hálózatok iránt, ami abban nyilvánul meg, hogy a támogatások 50%-át a fenntartható közlekedésre, míg másik 50%-át a közutakra fordítják. A környezetvédelem terén Magyarország további lépéseket tesz annak érdekében, hogy megfeleljen az európai környezetvédelmi jogszabályoknak (víz-keretirányelv, árvízvédelmi rendeletek stb.). A Gazdaságfejlesztési Operatív Program középpontjában a kis- és középvállalkozások (kkv-k) mellett a K+F tevékenységekben részt vevő vállalatok állnak. Az ERFA által összesen 1,9 milliárd euróval finanszírozott ?Társadalmi inffrastruktúra" elnevezésű program keretében az oktatási ágazat (iskolák) és a kórházak korszerűsítésére nyílik lehetőség.

Az Európai Szociális Alapból (ESZA) származó uniós támogatások folyósítása két operatív programon keresztül valósul meg: az egyik a közel 3,5 milliárd eurós támogatásban részesülő ?Társadalmi megújulá?s" elnevezésű program, amelynek célja, hogy a foglalkoztathatóság és az alkalmazkodóképesség javításával, továbbá magas színvonalú oktatással és az oktatás mindenki számára való biztosításával növelje a munkaerő-piaci részvételt. Az operatív program középpontjában emellett a felsőoktatás tartalmának és szerveződésének fejlesztése, a társadalmi integráció illetve részvétel megerősítése, az egészségmegőrzés valamint a humán erőforrás egészségügyi rendszerek terén való fejlesztése áll. Az Államreform Operatív Program a tervek szerint 146,5 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat, amellyel ? a folyamatok felülvizsgálatával és bizonyos sszervezeti fejlesztésekkel, valamint a közigazgatási humán erőforrás minőségének javításával ? javuulhat a közigazgatás teljesítményének hatékonysága.

Az ERFA emellett az Európai Területi Együttműködési Célkitűzés finanszírozásában is részt vesz. Magyarország a következő hetekben elfogadásra váró operatív programokban is szerepet vállal, amelyek a következő területeket érintik:

?  Határokon átívelő együttműködés Szlovákiával, Ausztriával, Romániával és Szlovéniával,

?  Transznacionális együttműködés Európa közép-keleti és délkeleti régiói között,

?  <Az Európai Unió területén megvalósuló régiók közötti együttműködés a tagállamok között.

Most, hogy a programok elfogadására sor került, az ?irányító hatóságok" (azaz a vonatkozó nemzetti és regionális hatóságok) nekiláthatnak a szakpolitika végrehajtásának és kiválaszthatják az adott térségben megvalósítandó konkrét projekteket.

A magyar kohéziós politika és a magyar operatív programok összefoglalói az alábbi oldalon olvashatók:

http://ec.europa.eu/regional_policy/atlas2007/hungary/index_en.htm

További információk az Európai Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlőségi szakpolitikákról ezen az oldalon találhatók:

http://ec.europa.eu/employment_social/index_en.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük