2025.május.30. péntek.

Kultúra

A koronavírus-járvány mindenkinek felborította az életét, de a Budapesti Fesztiválzenekar úgy döntött: megteremti a biztonságos feltételeket, és gőzerővel készülnek a 2020–21-es évadra, melyre a nagyközönség június 10-től vásárolhatja meg bérleteit. A szólójegyek és szabad bérletek június 24-től lesznek elérhetőek. Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója úgy állította össze az új szezon műsorát, hogy egyensúlyban legyenek benne a fiatal tehetségek és a befutott nagyágyúk, a komoly és humoros programok, a...
Online olvasópróba az írókkal – a székesfehérvári Vörösmarty Színház online próbatermében megtartották Az ember tragédiája 2. rendhagyó olvasópróbáját. Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál olvasta fel a színház felkérésére írt új színeket, amelyeket a színház négy rendezője: Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János visz színre, a teljes társulat szereplésével. Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel mutatták be 2018. december 1-jén,...
A karantén végével, az igazi nyár ígéreteként robban be a TRIP panorámaterasza: csütörtökön megnyitja rámpáit a TRIP Hajó. A kortárs művészeti fórumként ismert helyszín elsőként reagált a járvány okozta helyzetre online színházi előadásaival és felolvasó estjeivel. Tanultak a krízisből, az elmúlt két hónap igazolta, hogy az online forma mindenki számára elérhetővé teszi a minőségi szórakozás lehetőségét, így a korlátozások megszüntetésével az Első Magyar Karantén-Színház WebSzínházzá alakult át; Egy új...
Szabk-1
Már több mint három évszázada létezik egy szervezet, melynek olykor még a neve is indulatokat gerjeszt. Szinte mindenki hallott már róla valamit, de – a tagjain kívül – csak kevesen mondhatják el, hogy valóban ismerik. Sok körülötte a félreértés, szándékos félremagyarázás és még több a homály. Ez utóbbi enyhítéséhez most egy új könyv járul hozzá, felvállalva, hogy ismereteket nyújt a szabadkőművesség eredetéről és a szervezeten belül használt szimbólumokról. A...
Alighogy megnyitott a Magyar Nemzeti Múzeum Közös Időnk ’89-90 című időszaki kiállítása 2020. február 28-án, a koronavírus járvány miatt néhány hét múlva ideiglenesen be kellett zárnunk. Ez azért is különösen fájdalmas volt számunkra, mivel a közösségi kiállítás döntően a több mint ötven felajánló által átadott homogén tárgyi anyagra épül, és a múzeum saját, 1989-re reflektáló gyűjteményi darabjai csupán kiegészítik ezeket. 2019. január 28-án intézményünk felhívást tett közzé, amelyben arra...
Csábítunk és Védünk címmel láthatta a nagyérdemű a 2015-ben készült amerikai vígjátékot a minap – köszönet érte a forgalmazónak és a tévéadónak. A film az utolsó percig feledtette a nézővel a karantén vészhelyzeti szorongásait. Az utolsó előtti perc azonban produkált egy magyar szinkron gyöngyszemet. Maradandóan. A történetben, kifelé jövet a börtönből, a dögös rabruhában élményeit soroló Daniella szóáradattal kápráztatja el a rendőrnőt, s egyebek között ezt mondja fogságának helyszínéről:...
Trianon! Még ma is több millió ember él a Földön, akikben e szó hallatán elsőként nem a Párizs melletti turista látványosság ötlik fel. Nehezen, vagy talán sohasem gyógyuló sebeket tép fel, miközben józan ésszel a legtöbbünk már tudja, ideje volna ezt régen elmúlt, tragikus történelmi eseményként, de annál nem többként kezelni. A sebgyógyításban talán most segítségünkre lesz a budapesti József Attila Színház új játéka. Trianon nem játék – vethetnénk...
Kamaszlányokról, barátságról, összetartásról, szerelemről, árulásról és a sportról szól Szabó Szonja új rövidfilmje. A Vércsék alkotói szokatlan módon azonnal szabadon elérhetővé teszik a filmet: május 16-tól bárki megnézheti online az RTL MOST felületén. Szabó Szonja nevére már évekkel ezelőtt, még egyetemi évei alatt felfigyelhetett a filmszerető közönség. A fiatal rendező korábbi rövidfilmjei nagy sikert arattak többek között a Friss Hús rövidfilmfesztiválon, A Mentor című alkotását nagy kritikai visszhang kísérte...
A Keleti-Kárpátokban, a Csíki-havasokból Moldvába futó Tatros folyó völgyében szétszórt havasi településeken él a gyimesi csángóság többezres népcsoportja. Őseik a túlnépesedett csíki falvakból a 17. századtól kezdve vándoroltak ki és költöztek erre a lakatlan, erdős hegyvidékre. A gyimesi csángók elzártan a hegyek között élnek, így máig megőrizték régies, székelyes táncaikat. A Táncolj velünk! című néptáncoktató filmsorozat 1998 és 2008 között készült gyermekeknek a nemzeti könyvtárban. Az ismeretterjesztő széria a...
  180510_Magashegyi Underground_Holdfenyvaros_c_Kotschy Gabor_Mupa.jpg   A Müpa házhoz viszi a nyarat – online könnyűzenei fesztivállal indul a Müpa Home júniusi adása A Hey, June! a Müpa egyik olyan koncertsorozata, amely az intézmény programjai sorában a kezdetek óta biztos pontot jelent. Idén a megszokottól kissé eltérő módon érkezik a nyár a Müpába; június 3. és 17. között az intézmény online közvetítés-sorozata, a Müpa Home speciális kiadása, a Hey, June! az...
2020. május 15-16-án ünnepelte volna a Magyar Nemzeti Múzeum a 25. Múzeumok Majálisát a Múzeumkertben. Az MNM és az egész múzeumi szféra nagy erőkkel készült erre a jeles alkalomra, hiszen ez az egyik legfontosabb közösségi esemény a múzeumok életében.Az idei 25. évfordulón azonban a világjárvány következtében sem egymással, sem a közönséggel nem tudnak a múzeumok személyesen találkozni.Viszont a megemlékezést és az elmúlt negyed évszázad felejthetetlen pillanatait és a közös...