A Régi Zeneakadémia (a Vörösmarty utca és Andrássy út sarkán található) épületének első emeletén Liszt Ferenc (1811-1886) egykori lakása már régen múzeummá lett. Tavaly, Liszt születésének 200. éves évfordulójára különlegesen nagyszabású kiállítással, több intézményből kölcsönzött eredeti tárggyal készült az intézmény vezetője, dr. Domokos Zsuzsanna és csapata. Főleg arról az időszakról emlékezik meg a kiállítás, amelyik Liszt első budapesti fellépésétől az 1886-os búcsúkoncertjéig tartott.

A Régi Zeneakadémia (a Vörösmarty utca és Andrássy út sarkán található) épületének első emeletén Liszt Ferenc (1811-1886) egykori lakása már régen múzeummá lett. Tavaly, Liszt születésének 200. éves évfordulójára különlegesen nagyszabású kiállítással, több intézményből kölcsönzött eredeti tárggyal készült az intézmény vezetője, dr. Domokos Zsuzsanna és csapata. Főleg arról az időszakról emlékezik meg a kiállítás, amelyik Liszt első budapesti fellépésétől az 1886-os búcsúkoncertjéig tartott.

 

Az akkor már világhírű zongoraművész és zeneszerző az 1839-40 év fordulóján látogatott először Magyarországra. Pozsonyban és Pesten jótékonysági hangversenyeket adott az 1838-as nagy pesti árvíz károsultjai javára és a Nemzeti Zenede (az első pesti zeneiskola) létrehozására. 1869-től 1886-os haláláig minden évben Budapest, Weimar és Róma között osztotta meg az idejét. 1875-ben jelentős részt vállalt a budapesti Zeneakadémia megalapításában, amelynek haláláig elnöke és tanára is volt. A Zeneakadémia első önálló helyéül a ma Régi Zeneakadémiának nevezett épület szolgált 1907-ig, a Liszt Ferenc téri gyönyörű szecessziós ház elkészültéig. 1880 januárjától ebben volt Liszt Ferenc lakása (ma Liszt-Múzeum) a haláláig. Bár az emeleten lakott Erkel Ferenc is, az intézmény igazgatója, de az ő lakását nem rekonstruálták.

 

Mivel Liszt a szalonjában tartotta a zongoraórákat, az előszobában látjuk a fémből készült névtáblát a fogadóórákkal. Mellette Nemes Eliza 1879-ben készült, nagyméretű festményét az idős Lisztről. A másik falon Munkácsy Mihály 1886-os Liszt-festményének litografált változata függ, amit Rippl-Rónai József készített. Szintén itt van Stróbl Alajos maszkja Lisztről, valamint két relief: a weimari karmesterről és lányáról, Liszt Cosimáról. Egy másik falon látjuk Joseph Kriehuber litográfiáit az ifjú művészről, valamint Liszt gyermekei anyjának, Marie d'Agoult grófnőnek arcképét.

 

Az ebédlő eredeti berendezése nem maradt meg, ezért itt rendezik be az időszaki kiállításokat. Viszont eredeti az ablak drapériája és a zongora, amelyik az 1867-es párizsi világkiállításon díjat nyert, és készítője, Chickering Lisztnek ajándékozott. Az ebédlő összes díszes hangszere Liszté volt, és az ő akaratából került a Zeneakadémia tulajdonába.

 

A jobboldali ajtó vezet a háló- és dolgozószobába. Itt áll egy üvegzongora (húrok helyett üveglapocskák szólaltatják meg a hangot). Fölötte a képek Liszt családját mutatják be, a szülőházat Doborjánban (ma Raiding, Burgenland része), a nagyszülőket és a szülőket, végül második élettársát, Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnét.

 

Az eredeti könyvszekrényekben állították ki azokat a kottákat és könyveket, amelyeket a Zeneakadémiának adományozott. Ismét eredeti Liszt imazsámolya, fölötte a vatikáni oklevél és Liszt abbéruhás fényképe, azután Stróbl Alajos műve, a zongoraművész jobb kezének bronz másolata. Az íróasztalt Ludwig Bösendorfer, híres bécsi zongoragyáros készítette Liszt számára, az ún. komponáló asztalt. A másik falnál pihenőszékét és üveges szekrényét nézhetjük meg a benne lévő ereklyékkel (evőeszközök, ruhadarabok, rajongóinak ajándékozott hajfürtök, egyebek).

 

A legnagyobb szoba a szalon, a zongoraórák helyszíne. A tapéta az eredetinek megfelelően pávakék. A Chickering-féle hangversenyzongorán gazdag színezüst kottatartó van Beethoven, Schubert és Weber fejszobrával. A másik sarokban a tanítványok Bösendorfer zongorája, egy Liszt-szoborral, amelyik az Operaház előtti nagy ülőszobor modellje (Stróbl Alajos alkotása).

 

A szalonból a koncertterembe jutunk. Itt található az ajándékba kapott amerikai koncertharmónium és egy Liszt által megrendelt francia orgue-piano, a pianínó és a harmónium kombinációja. Az egybeépített hangszeren a játékos külön-külön vagy egyszerre is megszólaltathatta a két hangszert. A hangszereken még kihajtható gyertyatartókat helyeztek el, hiszen a 19. században még nem volt villanyvilágítás. Az ajtó két oldalán lévő vitrinekben látható Liszt úti néma zongorája, díszpolgári oklevelek, karmesteri pálcák és egyebek, például ajándékozott ötvös kincsek, az ifjú Liszt bal kezének márványmásolata, Mária Valéria és Amélia hercegnők arcképei.

 

Elkerített sarokban állnak Liszt eredeti bútorai, amelyeknek díszítéseit magyar barátok feleségei és nőtanítványok hímzései díszítenek.

 

A sarokban Beethoven bécsi emlékművének kicsinyített másolatát látjuk, mert koncertezett a szobor felállításának javára. A koncertterem berendezéséből eredetiek még a falipadok. Liszt idejében orgona volt a pódiumon. Vasárnaponként Liszt és tanítványai itt koncerteztek. A Múzeum hagyományai követik ezt a szokást a szombati matinésorozaton.

 

A kiállításhoz kívánkozik Liszt rövid életrajza. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, kilencévesen lépett fel először Sopronban és Pozsonyban, azután apja másfél évre Bécsbe küldte tanulni. Ott a Beethoven tanítvány, Carl Czerny és Antonio Salieri tanítványa volt, utána csodagyerekként hangversenyezett Európa szerte 1823 és 1828 között. Párizsi éveiben, 1823-1835 között, majd svájci és itáliai utazásai idején (1835-39) nagyot fejlődött a zongoraművészetben. 1839 és 1847 között már érett zongoraművészként járta be egész Európát Londontól Konstantinápolyig, Szentpétervártól Lisszabonig. Előadásainak nagy részét a bonni Beethoven-alap javára ajánlotta fel, a szobrot végül Bonn 1845-ben tudta felállítani a nagy német zeneszerző szülővárosában.

 

Liszt először 1839-40 fordulóján érkezett haza. Látogatása Pesten ünneplések sorozata volt, díszpolgárrá választották. Buzgó hazafisága elismeréseként díszkarddal ajándékozták meg.

 

1847-ben Weimarban telepedett le a Carolyne hercegné által vásárolt palotában. Eközben a weimari udvar karmestereként dolgozott. Támogatta Wagner, Berlioz és Schumann műveinek bemutatását. Alkotóművészete itt kezdett kibontakozni a saját szerzeményeivel. Weimarból – miután a pápa nem engedélyezte házasságát Carolyne hercegnével – Rómába ment, és 1865-ben felvette a négy alsóbb egyházi (ferences) rendet, s abbéként számos szakrális művet írt: misék, motetták, Szent Erzsébet legenda, Krisztus-oratórium, Via Crucis.

 

1869-től haláláig (1886) minden évben a három város: Pest, Róma és Weimar között osztotta meg az idejét.

 

Liszt kapcsolata szülőhazájával 1840-től fogva élete végéig fennmaradt. Honfiként igyekezett „magyar műveket" komponálni. Ekkor született meg nála a verbunkos zene, a magyar rapszódiák, a magyar fantázia, a Funerailles, a Heroïde Funébre, Magyar koronázási mise, Années de pélerinage, csárdások, magyar történelmi arcképek. Liszt Hal téri lakása után következett a Régi Zeneakadémia épületében kapott lakás, a zongoraórák legendás helyszíne 1880 januárjától.

 

Legsikeresebb magyar tanítványai voltak: Thomán István, Dohnányi Ernő, Bartók Béla.

A Liszt-év legszebb, legjobb helyszíne ma Budapest. A weimari kiállítás nyomába sem léphet a magyar Liszt Múzeum anyagának!

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük