2010 legnagyobb virtualizációs témájú rendezvénye volt október végén a VMware Virtualizációs Fóruma, a cég vállalati ügyfelei számára rendezett budapesti konferencia. Az esemény sajtórendezvényén Michael Hillewaert, a cég Kelet-Európa, Közel-Kelet, Afrika és Oroszország régiókért felelős regionális igazgatója ismertette a VMware-nek a cloud computing jövőbeni elterjedésével, felhasználásával kapcsolatos jövőképét, és "IT As a Service" koncepcióját.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Dr. Vajta László dékán és Marcus Stoerkel, a Nokia magyarországi értékesítési igazgatója ma megnyitották az új Nokia Mobil Operációs Rendszerek és Alkalmazások Laboratóriumot. A most átadott labor célja, hogy a Nokia segítségével a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke felkészült, a legújabb technológiákban jártas utánpótlást biztosítson a magyarországi mobilalkalmazás fejlesztői társadalomnak, illetve hogy...
Idén is elindult „Az év kórháza" internetes szavazás a HáziPatika.com szervezésében. Az érdeklődők - a már megszokott módon, a http://www.azevkorhaza.hu/ oldalon - így immár hatodik alkalommal is értékelhetik az intézményeket, és a kapcsolódó fórumban újra elmondhatják véleményüket a kórházakról, dolgozóikról. A szavazás 2010. december 31-ig tart.
Egy flottakövető egység a sokféle gyártmány közül...A honi vállalkozások az év első háromnegyedében kétszer annyi GPS flottakövető egységet vásároltak, mint a tavalyi év hasonló időszakában, de a technológia 8 százalékos hazai elterjedtsége még meg sem közelíti a nyugat-európai 35 százalékos penetrációt. A...
Tudjuk-e, milyen vízben úszik a gyermekünk? Hogyan lehet megelőzni, hogy az úszásoktatás után ne fertőzéssel érkezzen haza? Mit tudunk tenni azért, hogy se a saját gyerekünk, se a többiek ne betegedjenek meg uszodalátogatás következtében? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyek a szülők fejében megfordulnak, amikor a legkisebbekkel babaúszásra járnak, nagyobb gyerekeik pedig úszásoktatáson és iskolai úszásórákon vesznek...
A többségében megtévesztő, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélye és felügyelete nélkül tevékenykedő fogyasztói csoportszervező társaságok egyre szélesebb és erőszakosabb ügyfélszerzést indítottak. Miközben hirdetéseikben „pénzt", „megoldást" kínálnak „BAR listásoknak", illetve a bankok által elutasított fogyasztóknak, a szolgáltatás szerencsejátékszerű elemeiről nem tájékoztatnak, s a feltüntetett „törlesztő részletek" sem feltétlenül tükrözik a valós...

