2025.május.11. vasárnap.

A Mio Magyarországon is elérhetővé tette Explora K70 GPS-es okostelefonját. A Mio már évek óta kitűnő navigációs funkciókkal ellátott telefonokkal jelenik meg a piacokon, a cég ettől a termékbevezetéstől itthoni piacbővülést remél. Az új készülék is a Mio GPS-szaktudására épül, és számos olyan apró fejlesztést tartalmaz, ami megkönnyíti a navigálást még telefonnal is.

www.antsz.huwww.antsz.hu Az Európai Antibiotikum Nap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kezdeményezésére jött létre, szoros együttműködésben az Európai Unió intézményeivel, a tagországok egészségügyi hatóságaival, az Egészségügyi Világszervezettel, szakmai csoportok képviselőivel, mint például az Európai Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (ESCMID) és az Európai Orvosok Állandó Bizottsága (CPME).
Húsz évvel szenttéavatása után valószínűleg megtalálták Prágai Szent Ágnes sírját. A Hospodarske Noviny tudósítása szerint a restaurátorok úgy vélik, hogy a szent a Szent Kasztulusz-templom főoltára alatt van eltemetve. A templom néhány méterre található attól a kolostortól, amelyet Ágnes a XIII. század elején alapított a Moldva partján.
A nemzetközi sajtótájékoztató előadóiA nemzetközi sajtótájékoztató előadói 

A világ legnagyobb mezőgazdasági gépészeti kiállítása ez évben november 10. és 14. között biztosított lehetőséget Hannoverben az agrárium szereplőinek találkozására. A németországi vásárközpontban két évenként találkoznak a világ vezető gépgyártói a mezőgazdaság szereplőivel - neves elméleti és kutató szakemberekkel illetve a gyakorlati alkalmazók széles...