A Magyar Pszichiátriai Társaság  (mptpszichiatria) 2012 július 24-én tájékoztatta a médiát az Állami Számvevőszéknek a pszichiátriai betegellátás átalakításának ellenőrzéséről szóló jelentése tárgyában.  Az esemény részvevője volt; dr.Lehoczky Pál, az mptpszichiatria elnöke, dr.Németh Attila, a szakmai kollégium pszichiátriai és pszichológiai tagozatának vezetője, dr.Nagy Enikő Éva, az mptpszichiatria főtitkára, és dr.Molnár Károly, az mptpszichiatria leendő elnöke.

 

A Magyar Pszichiátriai Társaság  (mptpszichiatria) 2012 július 24-én tájékoztatta a médiát az Állami Számvevőszéknek a pszichiátriai betegellátás átalakításának ellenőrzéséről szóló jelentése tárgyában.  Az esemény részvevője volt; dr.Lehoczky Pál, az mptpszichiatria elnöke, dr.Németh Attila, a szakmai kollégium pszichiátriai és pszichológiai tagozatának vezetője, dr.Nagy Enikő Éva, az mptpszichiatria főtitkára, és dr.Molnár Károly, az mptpszichiatria leendő elnöke.

 

dr.Lehoczky Pál  rámutatott, az Állami Számvevőszék jelentése, amely elsősorban a költséghatékonyságról és eredményességről, annak vizsgálatáról szól, sok tekintetben megerősítette azt, amit a szakmabeliek szakmai oldalról már régebben mondanak. Természetesen más irányú a vizsgálat, amikor költséghatékonyságról, és más, amikor szakmai hatékonyságról van szó. Mégis, a leírtak sok tekintetben a szakmai megfontolásokkal is összecsengenek. A számvevőszéki jelentés is megállapítja, hogy az ellátásban, annak több elemében jelentős problémák vannak.  Az egyik, hogy struktúrálisan, mind a területi ellátás tekintetében, mind pedig az egyes szakmák tekintetében is ki kell emelni az ifjúsági serdülőkori gyermek-ellátást, amelyben nagyon rossz helyzet alakult ki, a szabályozásban, ellátásban sok ellentmondás is van. A nem túl nagy területű Magyarországon (a vonatkozó ellátásban) nagyon nagy jelentősége van, hogy valaki hol él. Jelentős különbségek vannak az orvoshozjutás esélyeiben, így a gyógyulásban. A pszichiátriai betegségek természetéhez tartozik, hogy az orvoshoz-fordulást egy hosszú látencia előzi meg, a betegség-belátásban, az orvoshoz fordulásban nagy különbségek vannak. Sokszor évek telnek el a betegség kezdetétől az orvoshoz-fordulásig.  A skizofrén betegeknél a betegség kezdete és az orvoshoz-fordulás között eltelt idő hosszúsága szoros összefüggésben van a gyógyulásra való hajlammal. Aki viszonylag gyorsan orvoshoz fordul, annak sokkal jobbak az esélyei a hosszabb távú állapot-javulásra és szellemi egyensúlyának megtartására, mint aki éveket vár ezzel. Ezért nem mindegy, hogy mikor és hogyan kerül valaki ellátásba, a különbségek nem csak költség-hatékonyságban jelentkeznek, de betegek ezreinek egész életre szóló, s ezzel együtt a társadalomra háruló következményeiben is.

Európai számok mutatják, hogy a mentális betegségekből adódó GDP veszteségek 3-4%-ot tesznek ki.  Családokat, emberi sorsokat tekintve, szinte érthetetlen ez a szám. Ilyen kis ország tekintetében, mint hazánk, az ellátási különbségek megengedhetetlenek. 

Struktúrálisan óriási viták vannak a világban, milyen az igazán megfelelő felépítmény, az intézményi ellátás, a fekvőbeteg ellátás, a járóbeteg ellátás. Az utóbbi években az alacsony küszöbű, a beteghez közeli ellátási rendszert tekintik korszerűnek, ezt a közösségi ellátást tekintik kívánatosnak. 

Szakmailag sokszor idézik a franciaországi Lille példáját, ahol ezelőtt harminc évvel indult az átalakítási folyamat, amely mára eljutott odáig, hogy nagyon kevés, kb. 15-20 ággyal, egymilliónál nagyobb létszámú népességet látnak el. Éveken, évtizedeken keresztül, fokozatosan alakult át ehhez az intézményi struktúra. Úgy tűnik, nálunk még igazi döntés sincs arról, hogy mi legyen, fekvőbeteg-intézmények, járóbeteg-intézmények, közösségi intézetek. Ez benne is van a Számvevőszék javaslatában; azt írja, hogy vannak ilyesfajta programok, az eddig lefolytatott pilot-programoknak a megismertetésére, alkalmazására.     

2007-ben megszűnt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, márpedig egy országos intézménynek volna feladata, szerepe, hogy egyfajta tudományos-technológiai átvivő közegként működjön. Nem valamifajta szakmai hőzöngés, amely azt mondja, igenis szükség van egy ilyen intézményre, amely ezeket a vizsgálatokat, a nemzetközi tapasztalatokat segíti Magyarországon adaptálni a hazai körülményekre. Most tulajdonképpen nincs olyan intézményesített erő, amely ezt a feladatot ellátná. 

Évek óta zajlik a szakmán belül és az irányítók, jogalkotók között a vita, merrefelé kell haladni. 

A jelentés is írja; 2006-tól 2009-ig zajlott a Lelki Egészség Országos Programjának kidolgozása. Ez nem csak a szűken vett pszichiátriai ellátásról szólt, hanem a leki egészség társadalmi beágyazottságáról, és annak pszichiátriai vonatkozásairól is. Az erőfeszítések ellenére, nem sikerült odáig eljutni, hogy ez a program kormányszintre emelkedjen. 2010-ben volt egy rövid időszak, amikor úgy tűnt, hogy a társadalmi vita eredményeként, esetleg költségek hozzárendelésével talán megszületik valami. Nem vált valóra. A kormány illetékesétől ekkor kapott a Társaság szóbeli ígéretet, hogy talán ennek a programnak az aktualizálása, átdolgozása nyit utat részben a kormányzati szervek, részben a szakma, részben az ellátásban résztvevőknek egyfajta hosszabb távú koncepció kialakítására.  Harminc évet mindenképpen több kormányzat fog végigcsinálni, arra van szükség, hogy a Magyarországon felelősséggel rendelkező szakmai szervek, politikai erők a pszichiátriai ellátás tekintetében megegyezésre jussanak. Olyan szakmai program szülessen, amely átível hosszabb időszakon, hasonóan a „svéd modellhez". A magyar mentalhigiénés helyzet némi javulás után ismét romlott, az öngyilkosságok száma ismét emelkedőben van. Mikozben a lelki helyzet és a leki állapot romlik Magyarországon, ezenközben az ellátás, a szűken vett pszichológiai ellátás és a befoglaló társadalmi rendszerek állapota nem javult. Ezt támasztják alá a Számvevőszék adatai is. A jelentés korrektnek mondható, saját szakmai rendszerében jó indikátorokkal nagyon fontos megállapításokat tesz. A megállapításokat a kormányzatnak kell használni, hozzájuk a szakmának is csatlakoznia kell. Stratégiai partnerségnek kell kialakulnia a kormányzat, az mptpszichiatria és a szakmai szövetségek között.

 

dr.Németh Attila kiemelte a jelentés legfigyelemreméltóbb mozzanatait. Harminc európai ország adatait összesítették a jelentésben a pszichiátriai betegségek gyakoriságáról éves viszonylatban, beleértve a személyiség-zavarokat is, s kiderült, az emberek egyharmada érintett ebben a vonatkozásban. Konkrét pszichiátriai betegségben 20-22% érintett. Nem magyar specialitás a depresszió, nincs több depressziós Magyarországon, mint Franciaországban vagy Anglkiában, csak ott  jobban odafigyelnek rá. A 2000-es évek elejétől kezdve idevágó európai depressziós programok indultak, Magyarország ezt nem követte. Az mptpszichiatria erre kezdeményezi az un. Lego programot, s várja, hogy kormányprogram szintjére emelkedjen. A szorongásos betegségek 14%-al vannak jelen, vannak olyan fóbiás betegek, akik pl. nem szállnak hajóra vagy repülőre, de ezzel jól el vannak, nem mennek pszichiáterhez, nem igényelnek kezelést, de azért ez betegségnek számít. Ilyen az állat-fóbia is. 

 

Az Állami Számvevőszék a jelentésben megfogalmazza javaslatait az Emberi Erőforrások  Minisztériumának, ezekkel az mptpszichiatria teljes mértékben egyetért. Biztosítani kell a szakember ellátást, főleg a gyermek-pszihiátria terén. Az egészségügyi és a szociális szféra nem kapcsolódik össze a pszichiátriai betegek gondozásában, s bár sokkal több pénzt biztosítottak a közösségi ellátó rendszerek számára, de ennek nincs hozadéka az egyéni indikátorok vonatkozásában. Úgy tűnik, mintha a két szféra külön-külön dolgozna, s ez nem szolgálja a betegek javát. Vannak pilot-programok, ahol ezt a koordinátori tevékenységet kellene beindítani. A SOTE csinált egy nagyon sikeres pilot programot, ezt szeretnék a norvég alap támogatásával országossá emelni, mögé áll a minisztérium is. 

 

A kormány két év óta támogatja a pszichiátriai fejlesztést, s komoly eredménynek számít, hogy a szakadék szélén álló járóbeteg ellátást plusz pénzzel megmentette. Nem esett szét teljesen a rendszer, de éppen, hogy csak működik. A 2007-es ágyszám-leépítés csapását azonban a mai napig nem tudta kiheverni sem a pszichiátria, sem az egészségügy. 

A jelentés beszámol róla, több pénz került a betegellátásba, több beteget láttak el, de ezt rontja, hogy romlott az öngyilkosságok száma, a droghasználat, a betegek visszavételének aránya (rehospitalizáció), ezt vizsgálni és korrigálni kell.  

Táblázatot közöl a jelentés a skizofréniáról és depresszióról. Az ellátó rendszer tartani tudta a skizofrének ellátását, a depressziós betegeknél a gyógyszer-támogatás csökkent, s a zsúfoltság miatt kevésbbé tudtak szakemberhez jutni. Gyakorlatilag a depressziós betegek ellátása szenvedte meg legjobban a a 2007-es egészségügyi reformot. Következménye; megállt az öngyilkosságok számának csökkenése. A nemzetközi statisztikák szerint nem a szerelmi bánat okozza a legtöbb öngyilkosságot, hanem pszichiátriai betegség, leginkább a depresszió. Ez nem valamiféle szomorúság, hanem meghatározható ok nélkül, tartósan, legalább két hétig fennálló nyomott hangulat, örömtelenség, aktivitás-hiány, vegetetív tünetek, stb., ill. az alkoholizmus. Az esetek 

60-90%-ában a befejezett öngyilkosságok hátterében ez kimutatható. 1985-ben volt a csúcs az öngyilkosságban, 2006-ig ez 50%-al csökkent. Európában ez a magyar adat volt a második legjobb változás, más országokban a csökkenés 2006 után is tovább folytatódott, Magyarországon visszafordult.  

 

A gyermekkori öngyilkosságokat nehéz meghatározni, szerencsére elég kevés van, évente tíz-egynéhány, ezekben sem látunk nagy javulást. 

A legfontosabb konklúzió; kell egy országos központ, a pszichiátriát, a járóbeteg ellátást és az osztályos ellátást is minden szinten fejleszteni kell, ha nem is ágyszám növeléssel, de legalább ne csökkentsük tovább. A szociális és egészségügyi szférát együtt kell fejleszteni, a merev szabályok feloldásával.  

 

Mintegy 600-650 pszichiáter dolgozik ma az egészségügyben, az elvándorlás sajnos nem csökken. 

Az új finanszírozási rendszer segített az ellátás megtartásában, de fejlesztésre már nem telik. Már nehezebb annyi pszichológust, vagy szociális munkást alkalmazni, mint amennyire szükség lenne. 

A gondozók esetében a fix támogatás csökkenése okozott igazán nehéz helyzetet, fontos volt ennek feloldása. Lényeges, hogy biztonságos ellátás alakuljon ki. Gondozók nélkül  pszichiátriai ellátás valószínűleg összeomlana Magyarországon. Nem igazán ágyszámra van szükség, hanem olyan, az ellátásból hiányzó modellre, adaptív tevékenységre, amely a pszichiátriai ellátást segítheti. 

 

Az Euroastra azon kérdésére hogy a környezet elleni agresszió számai hogyan alakulnak,

dr. Lehoczky válaszolt –  a szakmai válasz, egyben üzenet a társadalomnak:  a pszichiátriai betegek körében az agresszív magatartás alacsonyabb, mint a népesség többi részében.  

A kriminalitás körükben alacsonyabb, igaz, hogy van néhány ország, ahol a nagy intézményi átalakítás során az intézményrendszert leépítették, átmenetlieg növekedett az agresszivitás, hiszen ezek az emberek kikerültek az intézményi keretek közül. Több országban hajléktalanná váltak. Abban az esetben, ha kiépített és az ellátást biztosító intézményrendszer és ellátórendszer működik, akkor több évtizedes tapasztalat szerint a kriminalitás és agresszivitás alacsonyabb az átlagnépességhez képest. Ugyanakkor, egy-egy agresszív magatartás, vagy pszichiátriai betegek által elkövetett kriminális cselekményre kerül sor,  vagy ilyen betegségre gyanús emberek követnek el ilyet, ezek olykor sokkal nagyobb publicitást kapnak… Ezek a hírek olykor kicsit pszihiátriai hangszerelést kapnak. Vannak gazemberek, gyilkosok, rablók pszichiátriai betegség nélkül is. Ezek vannak többen, s az, hogy ezek magatartása olykor annyira abnormális, hogy már felvetődik a pszichiátriai betegség gyanúja, ez másik dolog. A pszichiátriai betegek, ha jó ellátásban vannak, akkor heteroagresszív viselkedésük alacsonyabb. Olykor, magának a heteroagresszív viselkedésnek a kivitelezése, vagy annak formája furcsa lehet és nagyon megdöbbentő, de ez a fajta viselkedés nálunk még nem növekedett. Az intézményrendszer átalakítása ilyen szempontból is fontos, hogy arányos legyen az ellátási igénnyel és a szükségletekkel.  

Az ilyesfajta cselekmények megelőzése társadalmi feladat, tette hozzá dr.Németh Attila.  

Léteznek olyan tartós hatású szerek, injekciók, melyeket havonta egyszer kell beadni, s a (skizofrén) betegek állapota stabilizálható. A követelmény csupán annyi, hogy jussanak el az orvoshoz a beadásra, ill. a háziorvos adagolja, adja be számukra. Ez a lehetőség is indokolhatja a betegágyak számának bizonyos csökkentését. 

 

Az orvos-elvándorlásról dr.Nagy Enikő Éva, aki maga is dolgozott a sokat emlegetett svéd pszichiátriai rendszerben, s visszatért, elmondta; más államokban, így Svédországban is, nagyon nagy számú szakember dolgozik. A svédeknél nagy, hivatalosan szervezett orvos-keresés (rekrutálás) folyik, ugyanis az ottani orvos és pszichiáter képzés sokkal kisebb létszámú, annak költséges és hosszú időre elnyúló mivolta miatt. A fejlesztés azonban ott is szerepel a tervekben. Ott is nagy szerepet játszanak a szociális ellátáshoz fűződő kapcsolatok, ami általános érvényű dolog, tehát enélkül ott sem lehet pszichiátriai ellátást működtetni, kézben tartani a betegek állapotát. Az ambuláns ellátás nagyon aktuális mindenhol, így Svédországban is, de látható, hogy minél kevesebb az orvos, ezt annál nehezebb megoldani. Nem lehet bizonyos ellátásokat pótolni. Ott is úgy működnek az ambulanciák, hogy nagyon sok, kurátornak nevezett pszichoterápiát végző kolléga, vagy egyéb szociális képzésben részesülő kolléga működik, aki kézben tartja, követi a betegeket. 

A diagnózist orvosnak kell felállítani, s legyen orvosi kontroll. 

 

A pszihiátria tehát komoly erőforrás-hiánnyal küzd, még a szakképzett középszemélyzet területén is.  

Ez a gond az USA-ban is felmerült, a megoldást az állástalan pszichológusok komolyabb bevonásában találták meg, akik ad absurdum, még receptet is írhatnak..  Ez a szakmai lehetőség nálunk is felmerülhet.

 

 

A Magyar Pszichiátriai Társaság állásfoglalása

 

A pszichiátriai betegellátás helyzetét az Állami Számvevőszék első alkalommal vizsgálta.

Az ellenőrzés a 2006. január 1. és 2011. szeptember 30. közötti időszakot foglalja magában, figyelemmel kísérve az ellenőrzés lezárásáig bekövetkezett változásokat. Az ellenőrzés azon értékelési céllal zajlott, hogy a pszichiátriai betegellátás átalakítására fordított források megfelelően hasznosultak-e, ill. az átalakítás eredményeként létrejött ellátás gazdaságosabb és jobb 

színvonalú-e, hozzáférhetősége kiegyenlítettebb-e a korábbinál. 

 

A pszichiátriai betegségek ma már népbetegségnek számítanak, egy, az ÁSZ vizsgálat által is idézett, 2011 szeptemberében közzé tett vizsgálat szerint, egy éven belül vizsgálva az európai lakosság több, mint egyharmada, 38,2%-a, összesen 164 millió ember szenved a vizsgált 27 mentális zavar legalább egyikében.

 

A pszichiátriai ellátás egyik legmarkánsabb mutatója az öngyilkosságok, illetve öngyilkossági kísérletek alakulása. Bár az öngyilkosságok számában 1985 és 2006 között 50 %-os csökkenésre került sor, még így is magas a szuicid ráta (2010-ben 24.9/100 ezer fő). 

A változásokról szóló, szó szerinti megállapítás:  „A százezer lakosra vetített öngyilkosságok száma pedig ismét emelkedik, a 2010. évben már 25 fő volt. Naponta átlagosan hét ember hal meg öngyilkosság miatt."

Párhuzamosan ezzel, az öngyilkossági kísérletek száma is nőtt, a jelentés is megemlíti, hogy

„a 2006. évről a 2010. évre az öngyilkossági kísérletek száma 14,5 ezer főről 16,8 ezer főre nőtt"

 

A számok vizsgálata során természetesen nem lehet a körülményekről (pl. a gazdasági válság hatásai) sem megfeledkezni, mindazonáltal a pszichiátriai ellátórendszer átalakítása és a trend megváltozása is egyértelműen szoros összefüggést mutat.

 

A vizsgálat több iránymutató mentén is áttekintette a pszichiátriai szakellátást, a gazdaságos működést pl. hét különféle indikátor alapján is megnézték. E tekintetben elmondható, hogy a költséghatékonyság csökkent, mert az ellenőrzés által alkalmazott hét indikátor közül öt kedvezőtlen irányba változott  és a két javulónak értékelt paraméter (a közösségi ellátásra fordított kiadások emelkedése; és az egy szkizofrén betegre fordított gyógyszertámogatás csökkenése) hatékonyág-javulást segítő mivolta sem egyértelmű.

A fajlagos közfinanszírozási mutatók kedvezően változtak (csökkentek), de az ellátáshoz való hozzáférés, a betegszám és az ellátási minőség együttes értékelése már nem igazolta a  költséghatékonyság növekedését.

 

Az átalakítás során a pszichiátriai fekvőbeteg-ellátásban bekövetkezett 20%-os ágyszám csökkenés eddig is ismert volt, azonban a vizsgált időszakban az egyébként is alacsony aktív ágyszám tovább csökkent, amit nem tud ellentételezni a rehabilitációs és krónikus ágyak számának növekedése, ráadásul napjainkban több rehabilitációs intézmény bezárásának reális réme is megjelent! Mindezen túl, az ellátás egyenetlenségei sem csökkentek, a rendelkezésre álló kapacitásokban a megyék közötti különbség  2,5-5,8-szeres eltérést mutat.

Ennek fényében, és a többször elhangzott ígéretek értelmében, elvárható lenne, hogy a járóbeteg ellátás megerősödjön. Ezzel szemben, a pszichiátriai járóbeteg-szakellátásban az átlagos ellátási kapacitás a 2006. évben 22,2 rendelési óra volt tízezer lakosra vetítve, ami a 2010. évben sem változott. A járóbeteg-ellátás alapdíja a 2006. és a 2010. évek között csak 10,3%-kal emelkedett, 

az ellátási teljesítmény ez alatt 18,2%-kal esett vissza. A fix támogatás 50%-os csökkentése egyes helyeken az ellehetetlenülés határáig rontotta a gondozók működési feltételeit, mint ahogy azt a Parlament Egészségügyi Bizottsága 2010 decemberében meg is állapította: „a pszichiátriai gondozók fix-díjas finanszírozásának további 50%-os csökkenése jelentősen rontotta a területi járóbeteg-ellátás súlypontját képező gondozók működési feltételeit".

 

A kapacitások zsugorodásával párhuzamosan, a szakemberhiány is egyre égetőbb, „a pszichiátriai betegellátás fekvőbeteg és gondozási típusában romlott az orvos és szakdolgozói létszámellátottság" állapítja meg az ÁSZ. Az átalakítás „sikerét" jelzi, miszerint „a 2006. évben az OPNI pszichiátriai osztályain dolgozó orvosoknak csak mintegy 60%-a (44 fő) végzett 2011-ben is igazolható aktív gyógyító tevékenységet".

Ugyancsak az ÁSZ jelentésből származó adatok szerint „az érvényes működési engedéllyel rendelkező gyermek és ifjúság-pszichiátriai szakorvosok száma a 2006. évi 151 főről a 2011. évre 127 főre csökkent, a pszichiátriai ápolók száma a 2006. évi 691 főről a 2011. évre 490 főre esett vissza." Márpedig ez a 15-30%-os csökkenés már igencsak érezhető az ellátást igénybe vevők számára.

Manapság már nem pusztán a külföldre távozással, de a belső elvándorlással, azon esetekkel is számolni kell, amikor amikor egy szakember a betegellátás helyett valamely szakmai határterületen helyezkedik el. Évek óta nagy „számháború zajlik" az orvos-, ill. szakember-számok tekintetében.

Az aktív pszichiátriai orvosok számát egyesek 6-700-ra becsülik, míg a hivatalos adatok 1.400-ról is szólnak… Az mptpszichiatria által gyűjtött adatok inkább az előbbihez állnak közelebb…

 

A szakma csúcsintézménye (az OPNI) megszüntetésének következményeiről már esett szó, azonban arról nem, hogy a megszűnés óta eltelt 6 év során sem jött létre az ígért utódintézmény. 

Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetről (OPAI) ugyan röppenek fel időnként hírek, de még mindig nincs róla végleges döntés. Az ÁSZ is megállapítja: „Az intézet megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése a kormányhatározatban megjelölt határidőre nem valósult meg, egyeztetése, kiegészítése még folyamatban van. Pénzügyi forrást a program nem rendelt a feladatokhoz." 

 

A mostohagyerek szerepére kényszerül a több kormányzati cikluson is túlmutató célkitűzéseket megfogalmazó  Lelki Egészség Országos Programja (LEGOP),  amelynek kidolgozása a 2005. évtől a 2009. évig tartott, de amiről kormányzati döntés máig nem született. Az MPT vezetése rendelkezik egy szóbeli ígérettel, mely szerint megtörténhet a szakma szoros együttműködésével a LEGOP aktualizálása, és esetleges kormányprogrammá alakítása, de ez egyenlőre még nem aktualizálódott, mint ahogy a „stratégiai partnerség" státuszának elnyerése, és együttműködési megállapodás megfogalmazása sem…

 

 

A Társaság összegző megállapításai és javaslatai az emberi erőforrások miniszterének:

 

1. A pszichiátriai betegellátás átalakítása ellenére, romlott a pszichiátriai ellátás költésghatlkonysága és eredményessége. A Népegészségügyi Programban, s a Gyermekegészségügyi Programban megfogalmazott célkitűzések nem telejesülnek.

Javaslat:

Tegyen intézkedéseket a Népegészségügyi Program és Gyermekegészségügyi Program lelki egészségre vonatkozó célkitűzéseinek elérésére, mérje és elemezze az elvárt eredmények teljesülését.

 

2. Az egészségügyi és szociális pszichiátriai ellátások kapacitásai nincsenek összehangolva, és betegség-regiszterek hiányában nem épülnek a megbetegedési adatokra. A vizsgált időszakban nem született döntés arról, hogy a mentális problémákkal élők ellátása az intézményközpontú ellátórendszer, vagya területi, közösségi szolgáltatások rendszerének túlsúlya mellett történjen-e. Nincs a betegellátást szabályozó ellátás-szervezés, kiegyenlítetlen a területi hozzáférés. 

Javaslat:

Vizsgálja felül a megbetegedési adatok mérésén alapuló területenkénti ellátási szükségletek alapján az egészségügyi és szociális pszichiátriai ellátások kapacitásait és azok összhangját. Döntsön a mentális problémákkal élők ellátását biztosító, intézményközpontú ellátórendszer és a területi, közösségi szolgáltatások hatékonysági és eredményességi szempontok szerinti fejlesztéséről. biztosítsa a kapacitások módosítása során a területileg kiegyenlítettebb hozzáférést.

 

3. A lelki egészség megőrzése területén megvalósult pilot-programok ellenőrzése azt igazolta, hogy pályázati források felhasználásával, kis ráfordítással, a betegekkel való szoros együttműködés, a betegkövetés, az ellátórendszer elemei közötti magasabb színvonalú koordináció és az ellátásszervezés eszközeivel eredményesebb pszichiátriai ellátás érhető el.

Javaslat:

Intézkedjen az eredményes pilot-programok gyakorlatának széles körű megismertetésére. 

 

 

http://mptpszichiatria.hu/info.aspx?sp=1#2

 

 

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük