1. London BA 5. terminál A polgári légiközlekedés történetének egyik legnagyobb költözését valósította meg egyetlen éjszaka alatt a British Airways. Március 27-én, hajnali 4:30-kor hivatalosan is megnyitotta kapuit a világ legmodernebb repülőtéri terminál komplexuma, a London Heathrow Terminál 5.

 

1. London BA 5. terminál A polgári légiközlekedés történetének egyik legnagyobb költözését valósította meg egyetlen éjszaka alatt a British Airways. Március 27-én, hajnali 4:30-kor hivatalosan is megnyitotta kapuit a világ legmodernebb repülőtéri terminál komplexuma, a London Heathrow Terminál 5.

London BA 5. terminál Az új terminál 4,3 milliárd fontos beruházással épült fel, alapterülete 365 000 négyzetméter és évente mintegy 30 millió utas gyors és kényelmes utaztatásáról gondoskodik majd. A költözés során 250 szakember, több mint 1000 gépjárművet és 27 repülőgépet költöztetett át a Terminál 5-re annak érdekében, hogy kb. 04:50-kor az új komplexum fogadni tudja az elsőként ide érkező BA026 számú Hong Kong-London járatot, amelyet a British Airways első női kapitánya, Lynn Barton kapitány vezetett. Az első magyar utasok a British Airways BA869 számú Budapest-London járatával, 14:30-kor érkeztek meg az új, 5-ös terminálra. Az első napon az érkező és induló utasok ajándékot, bőrből készült T5 poggyászazonosítót, T5 kulcstartót, ünnepi T5 oklevelet és képeslapot kaptak. A British Airways gépeinek fedélzetén az utaskísérők T5 csokoládéval, néhány járaton pedig ünnepi menüvel köszöntötték az utasokat.

3. London BA 5. terminálAz új, tágas és világos terminál, amely évente mintegy 30 millió utas gyors és kényelmes kiszolgálásáról gondoskodik majd, teljesen átalakítja a Heathrow-val kapcsolatos utazási élményt. A Terminál 5 nyugodt, egyszerű és gyors utazást kínál az utasok számára az online check-in, a Fast Bag Drop, a modern biztonsági rendszerek és a világ legmodernebb csomagkezelő rendszere segítségével.

Az új terminál megnyitása történelmi jelentőségű nemcsak légitársaságunk, de az angol polgári légiközlekedés történetében is – mondta Willie Walsh, a British Airways vezérigazgatója. „Mindenki, aki részt vett ebben a munkában büszke lehet arra, amit közösen létrehoztunk. Ez a létesítmény egyedülálló lehetőséget teremt légitársaságunk számára ahhoz, hogy szolgáltatásainkat továbbfejlesszük, és hogy a Heathrow repülőteret a globális utazási hálózatok középpontjává tegyük. Biztos vagyok abban, hogy utasaink kedvelni fogják mindazt a kényelmet és komfortot, amelyet a Heathrow Terminál 5 nyújt számukra és hiszem, hogy a velünk utazók ezután várják majd azt a nyugodt és kellemes légkört, amely az új létesítményt jellemzi." – tette hozzá a vezérigazgató.

 A költözés során a légitársaság több, mint 1000 műszaki berendezést és repülőgépet vitt át régi helyéről, az 1-es és 4-es terminálokról új otthonába, a Heathrow Terminál 5-re.

A konvoj a következő egységekből állt: 27 rövidtávú repülőgép, 360 poggyászkocsi, amelyek a csomagokat szállítják a repülőhöz, 95 poggyászkocsi vontató, amivel a poggyászkocsikat vontatják a repülőhöz, 106 poggyász lift és szállítószalag, amelyek a csomagokat emelik a gépek rakterébe. Költözött 240 cargo konténer, 122 autó és furgon, 16 áram-generátor egység, 22 mobil lépcső, 10 toalett kiszolgáló egység. A konvojt, amely 11 órától hajnali 4 óráig haladt végig a repülőtér déli kifutópályája mentén, egy 250 főből álló szakember team irányította és mozgatta. Ilyen volumenű és nagyságrendű költözés eddig egyetlen brit repülőtéren sem zajlott még le. A költözés második fázisában, 2008. április 30-án, a British Airways tengerentúli járatai költöznek majd a 4-es terminálról az 5-ös terminálra. Ezt követően a Heathrow Terminál 5 már több mint 500 repülőgépet fogad és indít naponta.

http://www.britishairways.com/

Szerkesztőségünk megjegyzése: Mint ismeretes a beüzemelés nem járt zökkenőmentesen Az első napokban nem működött rendesen a csomagszállító osztályozó rendszer. Több járatot közöttük a budapesti egyik gépet is törölték. Most már úgy tűnik, kijavitották a hibákat – amikért meglepő módon a BA illetékese a Sky angol hirtelevizióban és a BBC híradóműsorában bocsánatot is kért, és lassan berázódik az üzem is. Mint a panaszokat szokatlan módon elismerve megállapította: Sajnos nem tudták tartani azt az igéretüket sem, amit reklám szlogenükben mondtak: Ön előtt maximum csak egy utas áll a check-in pultoknál. A biztonsági ellenőrzések is irgalmatlanul lassúra sikerültek…. De átmeneti zavarokkal úgy tünik pár hétig még számolni kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük