Révay András:Munka után

A Buddha-Bar Hotel hamar híressé vált szép termei között eddig méltánytalanul háttérbe szorult a Siddharta Café. Ám ez most bizonyára megváltozik. Egy tehetséges, fiatal művész érdekes képeiből nyílt állandó kiállítás a falakon.

A Buddha-Bar Hotel hamar híressé vált szép termei között eddig méltánytalanul háttérbe szorult a Siddharta Café. Ám ez most bizonyára megváltozik. Egy tehetséges, fiatal művész érdekes képeiből nyílt állandó kiállítás a falakon.

A fiatal képzőművészek között a pop-art egyik legjelentősebb képviselője Weiler Péter. Már évekkel ezelőtt felhívta magára a figyelmet egy akciójával. Apró ötlet, de akár világra szóló mozgalom is lehet belőle! Festményei közül ötből, egyenként ezer darab színes, számozott nyomatot készíttetett, azokat aláírta. A szignált képeket átadta a Menhely Alapítványnak, árulják az utcán a hajléktalanok. Nemcsak Budapesten, szerte az országban. Ahogy a „Fedél nélkül"-nek sincs szabott ára, ezeknek a képeknek sem volt. Adhattunk érte egy forintot, de ezret is. A műalkotások sorsa kiszámíthatatlan. Ki tudja? Lehet, hogy egyszer majd még sokat érnek ezek a kezdeti példányok?

A szálloda vezetői most arra kérték őt, hogy kifejezetten a Siddharta Café sajátos enteriőrjébe alkosson képeket. A kávézó a hotel reggeliző-termeként szolgál, rendeltetése később megváltozik. Olyan helyet alakítottak ki, ahová munka után jó betérni egy italra, egy nehéz nap után meglazítani a nyakkendőt, egy kicsit elengedni magunkat. Ez a fajta viselkedés még csak most kezd divatba jönni Magyarországon, korábban megfelelő hely sem igen volt rá. Mostanság általánossá vált, hogy túl keményen, túl sokat dolgozunk. Hosszú lett a munkaidő. Utána tudni kell kicsit elengedni magunkat. Ezért is lett a kiállítás címe „After work" – Munka után – mutatva, mit teszünk akkor.

A rá jellemző humorral, egy születésnapot idézett fel a kiállítás megnyitásakor Nyáry Krisztián. Ugyanis éppen 2441 évvel ezelőtt született a valaha volt legnagyobb művészetteoretikus, filozófus – Platon. Ez pedig elég ok arra, hogy beszéljünk róla. A művészetet nem tartotta nagyra. Úgy vélte, a teremtő megalkotta a dolgok ideáját és azután jön a mester, aki megpróbálja azt jól-rosszul lemásolni, létrehozva a megfogható tárgyakat. Csak őt követi a művész, aki a másolatot másolja, nagyon távol van tehát az ideálistól. Weiler Péter megpróbál kifogni ezen. A művésznek a munkája a képalkotás. Ha viszont arról készít képet, hogy éppen nem dolgozik, a munka után van, akkor a munkája a munka utáni lét – az pedig nem lehet a munka. Bebizonyította, hogy a „nem munka" maga a munka, ezzel a mai platonistáknak igencsak feladta a leckét.

Platon a filozófián kívül mást is létrehozott. Egy helyet, ahol egyáltalán nem volt különbség a munka és a munka utáni lét között. Athéntől néhány kilométerre összegyűjtötte a barátait, nyitott egy „intézményt", ami egyszerre volt tanulóhely, szórakozóhely, lehetett enni, inni, beszélgetni, pihenni. Mindez egy Akademos nevű héroszról elnevezett liget mellett volt, ezért elnevezték akadémiának. Itt tanított Platon – párbeszédes formában – filozófiát, matematikát, az őt hallgató férfiaknak és nőknek. A tanítványok azután museummá egyesültek, ami olyan társaság, ahol a művészetek védnökeinek, a múzsáknak hódolnak. Igen jó hely lehetett, mert a tagok sokáig jártak ide, napközben tanultak, elmélyültek a tudományokban, később pedig együtt boroztak, beszélgettek. Ez egy olyan ideális világ lehetett, ahol nem volt munka előtti, közbülső, és munka utáni állapot.

Weiler Péter képeinek egyik erénye, hogy megjelenik rajtuk az önirónia, a játék, felesel a komolyságnak. A játék pedig fontos. Platon azt is mondta: többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt. A kiállítás megnyitóján nemcsak a falakon volt jelen a Trabant, egy működő példánya a hotel előtt megtekinthető, kipróbálható volt. A művész azt is elmondta magáról: az első kocsija Trabant volt – és bár annak idején nagyon lenéztük ezt az autót, „papírjaguár"-nak csúfoltuk – formája ma is érdekesség, szinte kuriózum. Van benne szépség, szinte időgép. Ha beül az ember, visszarepíti a múltba. Formavilágát ma már nem lennénk képesek reprodukálni. Olyan egyszerűen van megoldva kívül – belül, annyira a feladatra összpontosít minden, hogy ezt utánozni igen nagy kihívás. Egyszerűségében szép – mint a Siddharta Café falán a képek.

(Weiler Péter régebbi akciójáról itt olvashatunk: http://www.utazonet.hu/egy-muvesz-a-hajlektalanokert.html)