Révay András: Bormedence

 A cím talán félreérhető is lenne, ha valamiféle bortartó edényt vagy nagyobb tároló helyet gyanítanánk az olvasatán. Egészen másról van szó! Egy eddig még sosem volt, de elképzelhető, hogy ezután majd máskor megismétlődő rendezvény zajlott a budapesti Olasz Kultúrintézet patinás épületében. Az viselte ezt a címet.

 Az ötlet ragyogó és igazán érdemes arra, hogy a rendezvénynek folytatása legyen. Arra a felismerésre épült, hogy a Kárpát-medence talán az egyetlen olyan hely a világon, amelyik – bár több országnak része – felfogható egyetlen nagy bortermő területként is. Valóban nem más, mint egy óriási bormedence! A rendezők célja az volt, hogy mintegy ötven kiállító meghívásával, egyszerre, egy helyen mutassák be a Kárpát-medence rendkívül sokszínű borkultúráját. Sajnos ez nem egészen sikerült, megmutatkoztak az első szervezés gyermekbetegségei. A meghirdetetthez képest jelentős csúszással kezdődött, nem is jött el minden meghívott és az érdeklődés is kisebb volt, mint amit az esemény megérdemelne. A „Bormedence” ugyanis kiváló alkalom lenne arra, hogy a magyarországi és a külhoni borászok találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek, valamint, hogy a hazai borkedvelő közönség olyan borokat kóstolhasson – és később talán meg is vásárolhasson – amihez eddig nem jutott hozzá. Ez utóbbi igény különösen az ukrajnai pincészetek esetében volt szembetűnő. Mivel Ukrajna még nem tagja az EU-nak, boraikat csak nagy nehézségek árán tudnák Magyarországon forgalmazni, pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy lenne rájuk vevő.

 A rendezvény díszvendége Érmellék volt – Ady Endre pátriája. Emlékét arra felé a mai napig ápolják – mondta el Hegedűs Attila, aki Érmihályfalváról jött el erre a bemutatóra. Vannak ott néhányan, akik újra kezdik éleszteni a szőlőtermesztést, bortermelést, összejárnak, mulatoznak és olyankor sok minden szóba kerül. A vidék talajadottsága vegyes. Van homok, máshol gazdag fekete-homok, egy kevés lösszel. A kékfrankos talajánál közel van az agyagréteg, egy másik helyen a Móka dűlőben régen vízfolyás volt, az üledékből jó termőtalaj maradt vissza. A gazdaság kicsi, 0,8 hektár, de ezen négyezer tőke terem. Kékszőlőből a Kékfrankos vezet, van Merlot, egy kevés Fekete Leányka és egy kis Cabernet Sauvignon. Ám a gazda „szíve csücske” a Szürkebarát. A vesszők még Bihardiószegről a Zichy birtokról származnak, ami híres borgazdaság volt a maga idején. A bora száraz, benne a savat 4-5 gramm maradék cukor egyenlíti ki, elegáns hatást keltve.

 Sass Krisztián, a történelmi Alsó-Bereg-Ugocsa borvidékről, Kígyósról, Ukrajnából érkezett. A falura visszatekintő 21 hektáros Visszatekintő dűlőn hét hektáron gazdálkodik. A terület jelentős részén az alapkőzet vulkanikus, erre utal az egyik palack címkéje, a Riolit is. A palackban egy cuvée, 80% Fehér Bakator és 20% Furmint található. Ugyancsak kevéssé ismerős minálunk a piros Tramini, amit Traminer néven palackoztak. Színe mélyebb intenzitású, a bor négynapos héjon áztatással készült. Jellegzetes rózsaillata szépen érezhető. Készítenek belőle arrafelé egy saját borpárlatával erősített különlegességet is, Kárpátalja rózsája néven. A meglepetéseknek ezzel még nem volt vége, mert az asztalon sorakozó palackok egyikének a címkéjén ugyan Merlot állt, de a színe szemlátomást nem a megszokott vörösbor volt. A szőlő préselve sem volt, a zúzás-bogyózás után azonnal átfejtették a „szín lét” és ezt erjesztették. Így a színanyagoknak nem volt idejük kioldódni. A Merlot tulajdonságaiból azért mégis magával vitte a könnyed, gyümölcsös, epres, málnás jelleget.

 Varga István is Kárpátaljáról Benéből jött a boraival Budapestre. Családi pincészetével kéthektáros területen, Beregszásztól 16 kilométerre dolgoznak, szőlőt vásárolnak is. Kínálatában ugyancsak akadt néhány szokatlan. Idehaza mi inkább csak kétfélét, az Ottonel és a Lunel Muskotályt ismerjük, ez viszont, a Pölöskei Muskotály – mint megtudtuk – más. Csemege- és borszőlőként is jól használható. A szemeknek vastag a héja, a gombás betegségeknek jól ellenáll, így sokáig kint lehet hagyni a tőkén, sok cukrot gyűjt. Olykor aszúsodik is. Az Odeszkij csornyíj, amit máshol Alibernet néven ismernek, ukrán szőlőfajta. Tairovban, egy nagy kutatóintézetben nemesítették. Színanyag olyan erős, hogy a poharat kétszer is ki kell öblíteni utána, mert a falára feltapadt csekély mennyiség is színez még. Festőszőlőnek is használják. Erős, tanninos, markáns vörösbort ad.

 Egy harmadik, a Ruszlán borászat is Ukrajnából érkezett, Dercenből, a Munkácsi járásból, és annyi hamar kiderült róla, hogy nincs köze Glinka operájához, a Ruszlán és Ludmillához. A tulajdonosa, Orosz Ruszlán nevét viseli. Borászattal, szőlő- és gyümölcsfa-oltvány előállítással foglalkoznak. Tíz-tizenkét féle bort – többségében száraz borokat – készítenek. Azok, amiket erre a bemutatóra elhozott, mind ismeretlenek a magyar fogyasztók számára. A Citronnij magaracsa – egy fehér, bőtermő, ukrán szőlőfajta – bora muskotályos, citrusos illatú, Szolnokon egy borversenyen már aranyérmet is nyert. A vörösök közül a Saperavi, régi grúz fajta, kifejezetten „beszélgetős” bor. Többéves, hordós érlelés után testes vörösborként jelenik meg. A kutatók megállapították, hogy 6000 évvel ezelőtt már létezett. Sokan úgy tartják, hogy ez a szőlő és a bor atyja! Illata nem tolakodó, az íze bársonyos. Ami a Varga borászatban Odeszkij csornyíj, az itt Alibernet néven kerül a palackba, íze a fekete szederre, fekete csokoládéra emlékeztet. Alicante Bouschet és Cabernet Sauvignon keresztezéséből származik. A kóstoló vendégei számára talán a Kagor marad a legemlékezetesebb. Eredetileg I Péter orosz cár hozta magával Franciaországból Kaor városából. Az édes vörösbor Cabernet Sauvignon és Cabernet Franc keverékéből különleges eljárással készül. A szőlő bogyózás után egy hatalmas tartályba kerül, ahol több órán keresztül 75 fokra hevítik. Sok vizet veszít, egy lédús massza marad belőle. Hűlni hagyják 24 óráig majd 3-4 fokosra engedik erjedni, utána tiszta szesszel megállítják az erjedést és 16 fokosra beállítják. Ezt 2-3 évig tartó tölgyfahordós érlelés követi. A pravoszláv templomban misebornak használják. Édes, de nem túlságosan, jól itatja magát, ám legyünk vele nagyon óvatosak! A 16 fokos alkohol nem „kiabál” ki belőle.

 A Kárpát-medence érdekességeit felvonultató bemutatón, a számos határon túli pincészet mellett, itthoniak is képviseltették magukat. A badacsonyi Málik pincészet néhány olyan palackkal hívta fel magára a figyelmet, ahol a címkéken nem a legközismertebb nevek álltak. Az egyik ilyen a Bakator, a másik a Zeus. A kettő között évszázadok feszülnek, mert a Bakator egy ősi magyar fajta, a Zeus pedig egy viszonylag új keresztezés eredménye. Ami viszont közös bennük, hogy Badacsonyhoz mindkettőnek köze van. A Zeus-t, Ezerjó és a Bouvier keresztezéséből állították elő 1951-ben. Bora telt, kerek, nagytestű, ételekhez jól illeszthető. A Bakator a Kárpát-medence minden borvidékén ott volt, de a filoxéra-vész után majdnem teljesen eltűnt. Később a „világfajták” szorították ki. Valójában neutrális fajta, kimagasló íz, illat nem jellemzi, de egyedi fűszerességet hoz és a termőhely jellemzőit tükrözi. A badacsonyi bazalt minerális jellegét kitűnően mutatja. Jó összehasonlítási alapot kínált a határon túli pincészetek boraival és megerősítette a szándékot – ilyen találkozót máskor is meg kell rendezni, csak kicsit jobban!