Az e(')lő adásAz e(')lő adás

Paraszthajszálon buktak el. Ez a paszthajszál mindössze annyi volt, hogy a Miniszterelnök Úr interjúja közben kétszer megszólalt a kuvik.-Most ne hivjuk úgy a Miniszterelnök Urat mint a népnyelv hivja, hiszen itt hivatalos minőségében fedi fel az igazság egy aprócska szeletét. – Nos ez a kuvik egy kvarcóra volt, ami pontosan az idő múlását jelezte a hátérzajban a tulajdonosának. Kétszer, pontosan 8 perccel a normál idő után.

 Az e(')lő adásAz e(')lő adás

Paraszthajszálon buktak el. Ez a paszthajszál mindössze annyi volt, hogy a Miniszterelnök Úr interjúja közben kétszer megszólalt a kuvik.-Most ne hivjuk úgy a Miniszterelnök Urat mint a népnyelv hivja, hiszen itt hivatalos minőségében fedi fel az igazság egy aprócska szeletét. – Nos ez a kuvik egy kvarcóra volt, ami pontosan az idő múlását jelezte a hátérzajban a tulajdonosának. Kétszer, pontosan 8 perccel a normál idő után.

Mi is következik ebből? Nem vagyok az összeeseküvés elméletek híve, de itt most ki kell jelentenem: Igen erős a gyanúja annak, hogy Dr Cenz Ura, aki különben fakó – vezette az adást. Pontosabban maga egyenesnek mondott (hazudott) válságinterjú nyolc perces késleltetéssel került adásba.

Nem akarom kinai barátainkat bírálni, de ezt az ötletes gyakorlatot ők találták ki. A dolog lényege, hogy az élő adást sem élőben adják. Kihasználják a digitális rendszereknek azt a sajátosságát, hogy késleltetve is lehet továbbítani a műsort. Közben pedig pár perc türelmi időt hagynak az elhangzottak manipulálására. Nem kell megszakítani az adást – mint az RTL Sport tette a napokban-, amikor egy Ferencváros által vívott nemzetközi  futsal mérközésen megszakította a közvetítést. Akkor és ott  egy Nagymagyarország molinó tűnt fel.

Ha késleltetnek semmi probléma. A kép fel sem tűnik. Csak simán előre kell ugrani egy picinykét, ügyelve hogy a hangon ne lássék. Vagy ha igen. Na bumm és akkor mi van. Legfeljebb kiteszik a hanghiba táblát. Igaz kicsit csökken a késleltetési idő, és utána kapkodni kell magukat az önjelölt gondolatrendőrbácsiknak.

Nos a miniszterelnöki interjú eképpen késlelteve került adásba. Ami viszont kész kabaré. Legalábbis, ha a szegény polgár megnézte a digitális műsorújságot. A képet itt találhatják olvasóink. Az meg elfelejtették módísítani. Hogy a rendkívüli műsorváltozás még hitelesebbnek és drámaibbnak tünjön.

Látta? Nem látta? Na lássa! Nem mi mondjuk. Az egész kész kabaré! Ezt írja ki a gép. Hogy aki nem értené értse, és aktuálpoltikai értelmezést is kapjon az M1-től.

Mint tudjuk: a gazdasági válság alatt a helyzet fényezése és a kormánypropaganda zavartalanul folyik. Időnként öngólokkal. Mint ez itt és most.

A Gyurcsány interjú:

http://streamer.carnation.hu/mtvod/hirado/20081029/hiradoextra_gyurcsany_081029.wmv

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük