Augusztus 18-án, szombaton 10 órától délután 6 óráig Vértesszőlősön, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Bemutatóhelyén gazdag programkínálat várja a látogatókat. Az idei Samu-nap két okból is különleges: a kiállítás 50. születésnapjára és a leletegyüttes kutatójának, Vértes Lászlónak 50 évvel ezelőtt bekövetkező halálára egyaránt emlékezünk.
kultúra
Kiállításhoz képest szokatlan helyen, nem a Le Petit Café épületének belső, hanem a teraszra néző külső falán nyílt meg Szentendrén, Gályász Attila festőművész legújabb tárlata. Tekintettel a remek időre, ez senkit nem zavart és amennyiben a nyár kitart még további két hétig, a rendezvénynek minden bizonnyal sok látogatója lesz.
Szinte még két hétig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Varga Klárira (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen), Nagy Csongor Zsoltra (Szatmárnémeti Harag György Társulat) és Farkas Ignácra (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg).A szavazatok a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatóak le egészen augusztus 24-én éjfélig.
Augusztus 20-án ünnepeljük a keresztény magyar állam megalapítását és az új kenyér ünnepét is. A nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező Magyarok Kenyere keretében koncertek,
Tizennégy néptáncegyüttes, köztük hat külföldről (többek között olyan egzotikus helyekről, mint Mexikó vagy India) érkezik a jövő hét végére Gyulára, a Minden Magyarok XXXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiváljára. A rendezvény abban különbözik a többi hasonló eseménytől, hogy remek hangulatú, bemutató jellegű fesztivál, amin nem a verseny kapja a főszerepet, hiszen az esemény elsődlegesen nem a szakmának, hanem a nagyközönségnek szól.
Immár az ország egyik legnagyobb ingyenes családi fesztiváljává nőtte ki magát a pécsi Szamárfül Fesztivál. Idén augusztus 17-19. között hetedik alkalommal búcsúztathatják el a gyerekek a nyarat önfeledt játékkal a Zsolnay Kulturális Negyedben.
Hetedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, amelyhez ebben az évben országszerte 12 állatkert csatlakozott. A nagyközönséget mindenütt változatos programokkal, látványetetésekkel és más, a szokásos állatkerti látogatáshoz képest rendkívüli látnivalókkal várják augusztus 31-én, a nyár utolsó péntek estéjén.
Foto: Hrotko Bálint A mű melyet egykoron a szerző maga, Bartók Béla mutatott be, most pedig egy 23 éves zseni, Ránki Fülöp adja elő: Bartók Béla I. zongoraversenye. A Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertje igazi csemege a 20. századi magyar zene rajongóinak. A vad temperamentumú Bartók darab mellett Dohnányi II. szimfóniája és Ligeti György Román concertója is felcsendül majd. Ezzel a koncerttel indítja új évadát a Nemzeti Filharmonikusok. Még több koncerttel,...
Szarvasi Vizi Szinház 2012 nyarán játszották a Szarvasi Vízi Színház színpadán először Alexandre Dumas – Pozsgai Zsolt – Szomor György Monte Cristo grófja című musicaljét, a Békés Megyei Jókai Színház művészei, melynek bemutatója 2011. október 7-én volt Békéscsabán. 2013-ban ugyan nem volt Szarvason, de utána évente 2-3 előadást játszottak, mindig telt házzal. 2016-ban Szarvason volt a 100. előadás. 2018-ban három előadást terveztek be, mindhárom telt házas volt. Szombat...
Zsidó-keresztény vallási emlékek tárházát láthatjuk az idén (2018-van) újra megnyílt Bibliamúzeumban. Ezekből válogathatunk, ha megnézzük a kiállítást a Ráday utca 28-ban.
Két művész kiállítása nyílt meg egyazon napon, Budapesten, az Unio Galériában. Az egymást már régóta jól ismerő Radványi Ildikó és Stonawski Tamás festőművészek tárlatát október 6-ig láthatja a közönség a City Hotel Unio területén működő kiállítótermekben.