Tíz felejthetetlen nap Tokaj-Hegyalján – ez a Zempléni Fesztivál! 2018. augusztus 10-19. között újra gazdag és színes programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 27 éves Zempléni Fesztivál. A nyár ezen legszebb időszakában válogatott művészeti svédasztalt kínálnak, amelyért érdemes több napot, akár a teljes időszakot Zemplénben tölteni.
kultúra
Idén ünnepli 40. születésnapját a tavaly hivatalosan is levédett művészeti tárgynak nyilvánított Fjällräven Kånken hátizsák. Ebből az alkalomból a svéd gyártó egy új, az ikonikus táska formatervezését idéző kollekcióval rukkolt elő, amelyet hazánkban is elérhetővé tesz idén ősztől.
A Csíksomlyói passió augusztus 18-án „hazatér”, azaz a csíksomlyói Nyeregben láthatja majd a közönség a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját.
Bemutató előadás a Barokk Kastélynapokon a Gödöllői Királyi Kastélyban. Aranyos Ágota koreográfus együttesével, a Company Canarioval új bemutatóra készül. A PARALEL című produkcióban találkozik a népzene és a régizene, a népi- és az udvari táncok kiemelkedő előadók közös munkájaként.
Olaszország legnagyobb dinoszauruszát csodálhatja meg a közönség 2018. augusztus 7-19-ig a Villa Chiozza di Cervignanóban. Friuli Venezia Giulia tartományban, Trieszt közelében fedezték fel az első dinó, Antonio után 20 évvel.
Foto:Gunity Tibor Mind az öt helyszínen vastapssal fogadta a közönség a Nemzeti Ifjúsági Kórus fellépéseit. A 62 fiatal alkotta együttes egyhetes intenzív felkészülés után indult az öt állomásból álló turnéra, hogy bemutatkozzon a keszthelyi, a bécsi, a galántai, a budapesti és a kecskeméti közönség előtt is. A Kodály-emlékév alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával először szervezhette meg a kéthetes programot,...
A testbeszéded erősen befolyásolja, hogy semleges, vonzó vagy éppen taszító benyomást keltesz kapcsolatépítés közben. Az emberek vizuálisan már a találkozás első néhány percében felmérnek. A továbbiakban Dr. Ivan Misner, a Business Network International® alapítója osztja meg tapasztalatait a testbeszéd és a networking összefüggéseiről.
Cristina Guggeri THE DAILY DUTY – Napi kötelesség című fotómontázs sorozata hírességeket mutat be a lehető leghétköznapibb pozícióban, a vécén ülve. A Szigeten Guggeri sorozatából most kiállítás készül – a fesztivál V.I.P részében a reNEW-val közreműködve a mosdókon bemutatva.
2018-ban a huszonötödik Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválon, Százhalombattán új program indul útjára: A legveszélyeztetettebb helyzetben élő magyarokra irányítani a figyelmet, és élő kapcsolat alakítása a kárpátaljai és anyaországi magyarok között.
Érkezik A Világ Múmiái Kiállítás, a Star Wars filmshow, Ennio Morricone és a Moszkvai Balett. A JVS Group Magyarország Kft. a hazai kiállítás- és rendezvényszervezői piac jelentős szereplőjévé nőtte ki magát rövid idő alatt.
Ilyenek voltunk… Náray Erika, Polyák Lilla, és Szulák Andrea. Három Funny Girl. Három díva. Három csodálatos hang… Mi kell még egy felhőtlen nyáresti kikapcsolódáshoz? Természetesen a remek muzsika.