2025.március.06. csütörtök.

oktatás-nevelés-pedagógia

nyilto.jpg
 Drónszelfi, tésztahídtörés, alternatív hajtású autók, víz alatti robotok és felvételi tájékoztató előadások – ez csak néhány program, amivel az Óbudai Egyetem várja az érdeklődőket Családi Nyílt Napján, a Bécsi úti campusán. A rendezvény látogatói megismerkedhetnek a felsőoktatási intézmény karaival és képzéseivel, részletesen tájékozódhatnak az egyetem immár minden karán elérhető duális képzésről, valamint a felvételivel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphatnak.  
Mindenkinek van egy puskázós története, amire szívesen gondol vissza. Amíg néhány évvel ezelőtt a puskáinkat a számológépünk hátoldalába rejtettük, kis papírra írtuk, amit harmonikába hajtogattunk össze, és a tenyerünkbe rejtettünk, vagy az adott szöveget közvetlenül a padra írtuk le, ma már a modern technika segíti a tanulókat.  
utalvany_3.jpg
Az Állatkert nemrégiben bevezetett, háromféle címletben is beszerezhető ajándékutalványai nemcsak magánszemélyek számára jelentenek jó ajándékötletet, hanem a munkáltatók is adhatják a munkavállalók béren kívüli, adó- és járulékmentes juttatásként.  
kiaz-.jpg
Sok kisgyermek számára a bölcsődében töltött évek jelentik a szocializáció egyik legfontosabb lépcsőfokát. Ebben az időszakban a kicsik szüleik és családjuk után jellemzően a bölcsődei kisgyermeknevelőjükhöz kötődnek a legerősebben. A nevelők egész nap vigyáznak a gyerekekre, gondoskodnak róluk és komoly szerepet játszanak készségeik fejlesztésében is. A felelősségteljes munka során pedig több érdekesség is adódik, amit sokan nem is gondolnának.
brusszel.jpg
A Pact 4 Youth nemzetközi program keretében magyar delegáció képviselte csütörtökön Brüsszelben a Nemzeti Ifjúsági Tanács által koordinált Nemzeti Akciótervet. Az ifjúság-fejlesztési tanulmányban piaci szakértőként együttműködő, az ifjúsági munkaerő-piaci foglalkoztatás területén piacvezető MELÓ-DIÁK hálózat diákjai már olyan pályaorientációs és készségfejlesztő program keretében dolgoznak a tanulmányaik mellett, amely 2 év alatt fejleszti optimális szintre a fiatalok foglalkoztathatósági kompetenciáit, megkönnyítve a munkaerő-piaci integrációjukat.  A konferencián előadó Navracsics Tibor, az Európai Bizottság...
image3_2.jpg
                              Az ünnepek előtt évről évre egyre nagyobb fejtörést okoz, mivel is lepjük meg a gyerkőcöket karácsonykor. Ilyenkor is támaszkodhatunk családtagjaink és barátaink véleményére, vagy akár szakemberek tapasztalataira, hogy biztos a legmegfelelőbb ajándékot válasszuk.  
tsareventscom.jpg
Új utak a cirkuszművészet megújításában. Fekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója az intézményben eddig elért eredményekről már több tudományos, szakmai konferencián beszámolt, ezekben a napokban pedig a Szentpétervári Cirkusz épületében 17 ország cirkuszigazgatójának tart előadást.    
orja-.jpg
Kiosztották az Ország Játéka pályázat szakmai- és közönség díjait kilenc játékkategóriában. A hazai játékpiac rangos szakmai vetélkedőjét immár ötödszörre rendezték meg, de az idei igazi áttörést jelentett. A benevezett játékújdonságok száma a tavalyihoz képest megduplázódott, idén 97 versenyeztettek a forgalmazók, a közönség díjra pedig több tízezer szavazat érkezett.  
image1_7.jpg
Meghosszabbították a szervezők a Kodály nyomában országos vetélkedő első és második fordulójának határidejét, így mindenki számára, aki indulna az online módon zajló játékon, nyitva áll a lehetőség, hogy eljuttassa pályaművét a különböző kategóriákban az új határidők végéig. A nyertes csapatok és egyéni indulók exkluzív gripen vadászgépes, Mercedes-gyár látogatós és különböző színes kulturális élményekkel teli kecskeméti wellness hétvégével gazdagodnak. A meghosszabbított határidők miatt egészen november 28-ig várják az amatőr táncosok,...