Nemrégiben értesített a Tudományos Fokozatok Hivatala, hogy elnyertem az orvostudományok doktora címet. Fogalmam sem volt róla, ki és mikor beszélhetett a tudós intézménynek szerény személyemről, nem is vagyok orvos, a kíváncsiság viszont hajtott, nyomozásba kezdtem.

Így jutottam el egy irodához, ahol kedves titkárnő fogadott. Számítógépe épp lefagyott, ezért hosszasan matatott a dossziék között, végre megtalálta a határozatot. A koronavírus járványról szóló írás keltette fel tudóstársai érdeklődését, mondta mosolyogva. Hétezerkétszáz cikkben hivatkoztak a maga nevére öt világrész szinte valamennyi orvosi szaklapjában. És ekkor világossá vált minden.

A Reader`s Digest, hazánkban Válogatás címmel megjelenő folyóirat a világ legolvasottabb magazinja. Nyolcvan országban, harminc nyelven jelenik meg, sokmilliós példányszámban. Olvasói bárhonnan küldhetnek be rövid, kitalált történeteket „Ilyen az élet” rovatához. Tavaly nyáron én is küldtem egy humorosnak szánt írást, amelyben mellékesen megemlítettem, hogy a koronavírus járványt Mozart Kis éji zene IV. tétele (Rondo Allegro) okozza. Különösen akkor, ha vonósnégyes játssza. Az egyébként passzív és impotens vírus hallván a muzsikát aktivizálódik, szaporodni kezd, még pedig hihetetlenül gyorsan.

Erre megmozdultak a világ tudósai: biológusok,virológusok, tüdőgyógyászok, antropológusok, infektológusok. Ötszáz cikk cáfolta soraimat, rávilágítva arra, hogy a járvány direkt, vagy indirekt kontaktus útján terjed. További kétezer szakértő kifejtette, hogy légúti cseppek és aeroszolok útján detektálódik a koronavírus. Számosan hivatkoztak reverz transzkripciós polimeráz láncreakcióra. Nem folytatom, mind megemlítetté a nevemet.

Publikációikat színes ábrákkal, grafikonokkal, statisztikákkal, fényképekkel, metszetekkel illusztrálták. Nevem valamennyi írásban szerepelt, hiszen engem cáfoltak, rám hivatkoztak, persze negatív kontextusban. A hivatkozási index pedig különös jószág. Nem tartalmaz tárgyat, kísérleteket, bizonyítást, kizárólag a szerző nevének előfordulását más tudományos közleményekben.

Így kerültem sokezer hivatkozással a nemzetközi orvostudományi lista élére, A listavezető személy pedig a hivatali szabályzat értelmében automatikusan megkapja a tudományok doktora címet. Amelyet köszönettel, de határozottan ott, helyben visszautasítottam, a kedves titkárnő törölte is a nevemet.

Később eltöprengtem a történteken és rájöttem, hogy hibát vétettem. Nem kell visszautasítani, ha egy tudós grémium címet akar adományozni az embernek. Mert elég szép havi tiszteletdíj tartozik hozzá, amelytől elhamarkodott nagyvonalúságom miatt elestem. Ígérem, még egyszer ilyen hibát nem követek el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük